Back to top

Olasz konzorcium apró almával növelné a fogyasztást

Új kezdeményezést indított három nagy olasz almatermelő- és forgalmazó, hogy lendületet adjon az ígéretes snackalma-szektornak. Francia nemesítésű, természetesen apró, de jóízű, könnyen fogyasztható fajtákat vezetnek be a piacra. A Snacking Project nevű szervezetet a VOG és a VI.P termelői szervezetek, valamint a Rivoira G.&F.lli nagykereskedő alapította.

Már 2017-ben elkezdték az együttműködést a francia, almanemesítésre szakosodott IFO-val, és kizárólagos szerződést kötöttek kis gyümölcsű alma létrehozására.

Olyan természetesen kicsi gyümölcsöt céloztak meg, amelyik ideális, ha csak egy falatot akar bekapni valaki, étkezések közt vagy út közben ropogtatna valamit, illetve a gyerekeknek is megfelelő méretű, és nem szolgáltat fölösleges kalóriát, mint az ipari snackek.

A három alapító kizárólagos licencet kap az ígéretes fajtákra. Az első tesztek alapján tíz fajtát vizsgálnak tovább, és kiválasztották az elsőt, amit bevezetnek a piacra. Thomas Oberhofer, a Snacking Projekt elnöke szerint további fejlesztésekre van szükség ahhoz, hogy folyamatos legyen a kínálat és ez az újdonság ne csupán árubemutató maradjon.

Fotó: freshplaza.it
Céljuk, hogy a fogyasztók kiváló minőségű almát tudjanak ropogtatni a nap minden pillanatában, amit könnyen magukkal vihetnek bárhová.

Az együttműködő szervezetek büszkék rá, hogy az olasz almatermesztők legjobbjaival működnek együtt ebben a munkában.

Az első kiválasztott fajta egy augusztus végén érő, sárga alma. Húsa roppanó és édes, ősztől tavaszig fogyasztható jó minőségben. Az első szüretből származó tételeket érzékszervi bírálatra küldik, hogy megtalálják a lehetséges értékesítési pontokat. Egyelőre sorba fóliázva csomagolják. A jövőben piros és kétszínű, illetve későbbi érésű fajtákat is szeretnének kiválasztani, amelyek hosszabban tárolhatók, és így az év 12 hónapjában rendelkezésre állhat a snackalma.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/freshplaza.it

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Lovita, a karácsonyi szilva

Új szilva jelent meg a gyümölcspiacon, a vörös húsú, szív alakú gyümölcsöt kinézete miatt Lovitának nevezték el, és termesztői szerint késői érése és eltarthatósága miatt gazdagíthatja a karácsonyi gyümölcsválasztékot is. Három francia gyümölcstermesztő vágott bele egy újfajta szilva termesztésébe.

A világ legerősebb és legdrágább chilije Sárrét szívében terem

Hajdú-Bihar megyében, a Sárrét szívében, Bárándon meglehetősen csípős a családi hangulat Erdei Rolandéknál. A mesterdiplomás agármérnök az egyik legjelentősebb chilitermelőnek számít idehaza, amihez kellett egy diplomamunka, némi elszántság, jó piaci érzék és mély elköteleződés az agrárium iránt. Eredményei magukért beszélnek, például az idén két terméke is díjat kapott az Egyesült Államokban.

Október hosszú hétvégéjén irány: Tállya!

A Tokaji Borlovagrend (Confrérie de Tokaj) elmúlt tíz évében végbement megújulásának egyik fontos bizonyítéka az az éves csúcstalálkozó, melyet idén Tokaji Szüret néven, Tállyán, a Maillot Kastélyban rendeznek meg, tállyai borászatok közreműködésével.

Nagyobb kereslet, nagyobb választék

A pozsgás növények több éve töretlenül népszerűek a vásárlók körében, mivel tökéletesen illeszkednek a jelenlegi lakberendezési irányzatokhoz. A korszerű otthonok tulajdonosai kedvelik a könnyen gondozható szobanövényeket, szívesen veszik magukat körbe velük, ez pedig növeli a keresletet.

Budapesti távol-keleti étteremre csapott le a Nébih

Súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelentő hiányosságokat tártak fel egy budapesti távol-keleti étteremben a Nébih szakemberei október első napjaiban. A vendéglátóipari egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették az ellenőrök az ott tapasztalt általános takarítatlanság, továbbá a nem nyomonkövethető, valamint lejárt fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejű alapanyagok miatt.

Készüljünk a télre: Wolf András tippjei az egészséges és finom almakompóthoz

A hideg időszak beköszöntével, különös tekintettel a mostani járványhelyzetre, érdemes átgondolni, hogyan biztosíthatunk az egész család számára télen is megfelelő vitaminforrást. Az Európai Friss Kalandok program nagykövete, Wolf András a kompótot ajánlja, amelynek elkészítéséhez néhány tippet is ad.

Ha én fa volnék

Mesélnek a fák címmel hirdetett pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a PontVelem Nonprofit Kft. A pályázat célja, hogy tudatosítsa a diákok körében az erdő fáinak a klímavédelemben és a mindennapokban betöltött fontos szerepét.

Galagonya: gyógybor-, és ketchup ízesítőnek is jó!

A galagonya a szenvedő szívek doktora.Erdei sétáink során gyakran találkozunk mostanában pirosban pompázó galagonya bokrokkal. A galagonya virágos ágvégből – tavasszal - enyhe szívpanaszokra kedvezően ható jóízű tea készül, de a most pirosló termések is felhasználhatók...

Bevetik az anyatejet a Covid-19 ellen

A koronavírusfertőzésen átesett szoptatós édesanyák teje olyan antitesteket tartalmaz, amelyek alkalmasak lehetnek a fertőzés elleni védekezésben. Ezt holland orvosok jégkrém formájában képzelik el. Az amszterdami Emma Kinderziekenhuis kórház orvosai arra a következtetésre jutottak, hogy az értékes összetevőkből álló anyatej fogyasztása segít a koronavírus megelőzésében, legyőzésében.

Ezért kellene több libát ennünk!

Ha a csirke, a kacsa, a pulyka és a liba vágóhús árát vetjük össze vitathatatlan, hogy a liba áll torony magasan a dobogó tetején: a többi szárnyashoz képest két-háromszoros ártöbblettel kell számolnunk, ha libasültet akarunk az asztalra tenni. Ám vannak, akik vallják, megéri!