Mindez a WWF kezdeményezésére történt, a következmények pedig önmagukért beszélnek. A hód kezdetben a külterületen jelentett problémát, ami a vízfolyások, árkok elgátolásából keletkező helyi elöntések formájában jelent meg a mezőgazdasági területeken, akadályozva ezzel a művelést. Emellett jelentős mértékben „gallyra teszi” az erdőgazdaságok faállományát, sok esetben védett területeken, védett fafajokat.
Tömegével pusztítják el a vízfolyások partján lévő árnyékoló fákat, fasorokat.
A vízfolyásokon épített hódgátak pedig megakadályozzák, lehetetlenné teszik a vízi élőlények, halak hosszirányú vándorlását, ezáltal életfeltételeik romlanak és az állományuk hosszú távon jelentősen csökkenhet.
Eközben a hód végzi a dolgát, gátat épít, szaporodik.
Az ellene való védekezés jelenleg reménytelen. A gátak bontása, amellett hogy pénzigényes, csak rövid távú megoldás, az állat néhány nap után újraépíti azt. A befogás ugyancsak nem vezet eredményre, mivel a más területre való átcsoportosítás után a faj ismét benépesíti új környezetét.
A hód jelenleg védett állatfaj, természetes ellensége nincs, ezért megállíthatatlanul szaporodik, terjeszkedik.
A betelepítésük idején ezzel kapcsolatban nem végeztek hatásvizsgálatot, aminek végül komoly következményei lettek. A szakemberek véleménye szerint a védettség mára indokolatlanná vált, szükséges lenne jogszabályi változásokra. Ezt elsősorban a természetvédelmi szervezeteknek kellene megoldani, a vadászhatóság közreműködésével.
Ugyanakkor a kisebb természetes vizeken a folyamatosan épülő hódvárak bizonyos esetekben kedvezőek is lehetnek a halaknak, mert duzzasztott víztestek jönnek létre.
A probléma tehát összetett, ám mielőbbi megoldást sürget, és nyitottságot vár el a gazdálkodók, kezelők és a természetvédelem oldaláról is.