Talán Szekszárd maga, a zegzugos sokszínűséggel, amely borainak jellegzetes, megfejthetetlen varázsát adja. A rejtőzködő borvidék, amely messziről csak egy dombsor, amihez közelebb kell jönni, hogy feltáruljanak a szurdokokban megbújó pincék, a dombokra felfutó szőlősorok.
Ám ha ez a romantika nem lenne elég, akkor biztosan az a családi vállalkozás nyújtotta sokszínűség vonzotta, amiben egy közgazdász könnyen megtalálja a helyét.
A családban tiszteletben tartották a döntését, soha nem mondták, hogy ezzel kellene foglalkoznia.
– magyarázta, hogy a szőlőben mindig történnek váratlan események. Ráadásul a nagy gazdagság sem csillant meg előtte. Persze ebben nőtt fel, az alapvető értékrend, a kemény munka valahol a génjeibe lett kódolva.
„Szeretek logikusan gondolkodni, rövid ideig Írországban dolgoztam, majd itthon egy reklámügynökségnél helyezkedtem el” – vázolta, majd az is kiderült róla, hogy egy idő után már nem találta elegendőnek a kihívást, miközben szülein látta, a megsokasodott feladatot nehezen látják el. Az ügynökségnél a marketingtevékenységnek csak kis szeletében vett részt, miközben egy saját vállalkozásnál önállóan írhatja a szabályokat. Vonzotta az is, hogy maguk fogalmazzák meg az elérendő célokat, s az oda vezető utat is maga választhatja.
– sorolta a változatosságban rejlő előnyöket, és mutatott rá, hogy igazi „one man show”, amit végez. Úgy érzi magát, mint az utcazenész, aki egyszerre gitározik, szájharmonikázik és a hátára még egy dob is van kötve. A nap végére gyakran elfárad, de izgalmasabbnak tartja, mint a monoton hivatali munkát.
Édesapja a legjobb dűlőkben szerzett területeket, s úgy érzi, kötelességük ebből a maximumot kihozni. Bár fontos az anyagi fenntarthatóság, de nem az motiválja, hogyan lehetne több pénzt keresni, inkább, hogy miként tudnának még jobbak lenni a szakmában. Ehhez ott vannak, a világon is egyedülálló ültetvényeik, kiváló adottságú dűlőkben, a legjobb klónokkal és művelési móddal dolgozhatnak. De ugyanezt hangsúlyozza a borászattal kapcsolatban is. „A leggyengébb láncszemnek most magunkat érzem” – mutatott rá az emberi tényezőre.
Id. Vida Péter hagyja kibontakozni a következő generációt. Egész eddigi munkássága bizonyíték arra, hogy nyitott az új dolgokra, így a generációváltás is szinte észrevétlenül zajlik. Fia a közgazdász diploma mellé szükségesnek érezte, hogy Budafokon borászati ismereteket is elsajátítson.
De nem ez az alapvető feladata. A reklám-marketing munkát, a stratégia kialakítását 120 százalékig el tudta fogadtatni a családi vállalkozásban. Ebben nyitott kapukat döngetett édesapjánál, aki szakmai körökben elismert személy, együtt él a szőlővel, minden rezdülését ismeri. „Az, hogy egészséges szőlőt szüretelünk, nekem természetes, míg más borászatoknál nem feltétlenül van így” – magyarázta. Viszont mivel napi 24 órában az ültetvényre koncentrál és más szakterületekre nem marad energiája, ezért úgy határozott a család, hogy vegyenek le róla minden terhet, csak a szűken vett szakmával foglalkozhasson. A felosztásban ifjabb Vida Péter kapta a marketing-kereskedelem feladatot. „Zsuzsi húgom a tavalyi évben csatlakozott hozzánk. Ő szintén a Közgázon végzett, a Fordnál volt pénzügyi auditor és a világot járta állandóan. Tavaly az Etyeki Kúriánál szüretelt, majd Új-Zélandon húzott le egy teljes szüretet 12 órás éjszakai műszakban. Nagyon örülök, hogy most ő viszi itthon a borászatot” – nyugtázta a szakember.
A Vida-borok soha nem voltak „agyonhordózott” termékek, Péter pedig a világot járva és sok bort megkóstolva alakította ki, mi az, amit magukról el akarnak mesélni. Szekszárdot és annak adottságait igyekeznek a középpontba állítani, olyan borokat készíteni, ami jellemzi a borvidéket.
„Amikor beléptem a vállalkozásba, még nem voltak határozott elképzeléseim, mindent meg akartam érteni” –emlékszik vissza, és elmondása szerint néha konfliktusok is származtak abból, hogy sokat kérdezett. Édesapja úgy értelmezte, megkérdőjelezi a munkáját. Ezért hát sokat olvasott, utánament a témának, gondolkodott rajta, s ez alapján alakult ki saját elképzelése. Nemzetközi tapasztalatokkal a háta mögött szembesült a hétköznapi valósággal. Ez viszont nem eltántorította, inkább a megértés felé terelte.
Eddigi tapasztalatai azt mutatják, a magyar családi vállalkozások fele a generációváltás oltárán elvérzik. Főként, ha nincsen mögötte rendszer. Vida márkanévről Vida Péterre váltottak, ez is a tudatos építkezés része. A „Vida Péter” sokkal személyesebb, mint pusztán a „Vida”. Ráadásul ez kötelezi az utódokat is arra, hogy azokat az értékrendeket vállalják fel, melyeket az elődök megfogalmaztak.
„Igazi csapatmunka zajlik nálunk, néha nem tudjuk, hol kezdődik, és hol végződik a feladatunk, annak ellenére, hogy mindenkinek megvan a maga személyre szabott területe” – vázolta a munkamegosztásban alkalmazott rugalmasságot. Az ötfős családból négyen aktívan kiveszik részüket a napi munkából. A legfontosabb dolgokat rendszeresen megbeszélik, s az is megeshet, hogy valakit leszavaznak. Ebből nincsen sértődés, ez a dolgok rendje, szükség van az idősebbek bölcs meglátására. Hétfőnként tartanak megbeszélést, kiosztják a napi feladatokat, s ekkor lehet a véleményeket, tapasztalatokat is megosztani.
– magyarázta. Édesanyjánál futnak össze a rendelések, viszi a könyvelést, végzi a papírmunkát, szervezi a borkóstolókat. Ráadásul az első időkben ő tolmácsolt apja és a fia között, mivel két különböző világból érkezve nem mindig értették meg egymást. Egy év is eltelt, mire megismerték egymás nyelvezetét, összecsiszolódtak.
A házasításoknál is közös nyelvet beszélnek a családtagok, tudják, milyen bort akarnak készíteni. „Édesapám elkészít néhány összeállítást, semmit nem mond, csak kéri, hogy véleményezzem” – hoz példát arra, hogy a demokráciában a fiatalság álláspontja is érvényesül. Általában megegyeznek, de az is előfordul, hogy Péter köti az ebet a karóhoz és „kikényszeríti” az igazát. Ebben a csapatmunkában idén a húga – aki maga is közgazdász diplomával vágott a borász szakmába – ugyancsak részt vesz. A két fiatal egy nyelvet beszél, s amit Péter – elméleti – borászként elképzel, a lánytestvér ülteti át a gyakorlatba. Vidáéknál ütős csapat formálódik. „Régen szüreti időszakban nem mertem elmozdulni a feldolgozóból, mára jó kollektíva állt össze” – nyugtázza, hogy mindenki tudja a dolgát és magas szinten látja el a feladatokat. Nem improvizálnak, mindenre megvan a protokoll, beérkezik a Kadarka, s háromoldalas leírás „várja”, ez alapján végzik a munkát.
A vállalkozásban 2018-ig száz százalékban megújultak az ültetvényeik, tavaly már az új feldolgozóban kezdték meg a szüretet. Most kezdődik életükben a második szakasz, amikor figyelni és tanulni kell: melyik dűlő milyen tulajdonsággal rendelkezik, mikor virágzik a szőlő, mikor van a szüret kezdete… „Szekszárdon még a helyiek sem ismerik eléggé a dűlők közötti különbségeket” – jegyezte meg. Talajszelvényt ásattak, hogy ezen keresztül megismerjék a területet, hol van a sárga agyag, a vörös agyag, a lösz… A nemzetközi borvilágban általánosan elfogadott, hogy egy bor jellegét legerősebben azok a körülmények befolyásolják, amelyek a szőlőt fejlődése, érése során körbeveszik. A terület mikroklímája, a domborzati viszonyok és a talaj a legfontosabbak a természeti adottságok közül, amelyek így a borok, a borászat és végső soron a borvidék stílusát is meghatározzák.
Beszélgetésünk végén Ifj. Vida Péter nem felejtette el még egyszer kihangsúlyozni: náluk a generációváltás zökkenőmentes, természetes dolognak, az élet velejárójának tartják.