Back to top

Konfliktus van az emberek táplálása és az éghajlat stabilizálása között

A Nature című folyóiratban megjelent új tanulmány szerzői szerint a globális élelmiszer-termelés egyre nagyobb klímaveszélyt jelent, ugyanis a jelenlegi mértékű nitrogén-oxidul-kibocsátás miatt nemhogy az iparosodást megelőző hőmérsékletet mindössze 1,5 °C-kal fogja meghaladni a hőmérséklet, hanem a globális hőmérséklet-emelkedés 3 °C fölött lesz.

Műtrgyaszórás
Fotó: pixabay.com
Az amerikai Auburni Egyetem szakemberei által vezetett, 14 ország 48 kutatóintézete tudósainak részvételével végzett kutatás célja az volt, hogy az eddigi legátfogóbb értékelést készítsék el az erős üvegházhatású gáz, a nitrogén-oxidul összes forrásáról és elnyelőiről.

Megállapították, hogy a nitrogén műtrágyák növekvő felhasználása az élelmiszer-előállítás során világszerte növeli a nitrogén-oxidul (N2O), közismert nevén kéj- vagy nevetőgáz koncentrációját a légkörben.

Ez az üvegházhatású gáz 300-szor erősebb, mint a szén-dioxid, és körülbelül 120 év alatt bomlik le. (A másik két leginkább üvegházhatású gáz közül a szén-dioxid akár 200 évig is a légkörben marad, a metán lebomlási ideje 8-12 év.)

Trágyadomb
Fotó: pixabay.com
„A légköri nitrogén-oxidul növekedésének meghatározó része a mezőgazdaságból származik, és az állatok táplálékára és takarmányára vonatkozó növekvő kereslet tovább növeli a globális N2O-kibocsátást" - magyarázza a tanulmány vezető szerzője, Hanqin Tian, a Nemzetközi Éghajlati és Globális Központ igazgatója.

A kutatási eredmények a klímaváltozást tekintve riasztó tendenciára utalnak: a N2O-kibocsátás 2018-ra 20 százalékkal nőtt az iparosodás kora előtti időszakhoz képest: az 1750-es 270 ppb-ről 331 ppb-re.

A leggyorsabb növekedést az utóbbi 50 évben figyelték meg az emberi tevékenység által előidézett kibocsátás miatt.

A tanulmány azt is megállapította, hogy a globális nitrogén-oxidul-kibocsátás legnagyobb mértékben Kelet-Ázsiából, Dél-Ázsiából, Afrikából és Dél-Amerikából származik. A szintetikus műtrágyák kibocsátása Kínában, Indiában és az Egyesült Államokban dominál, míg az afrikai és dél-amerikai N2O-kibocsátás nagy részét az állati trágya felhasználása adja. A kibocsátás növekedése a legnagyobb mértékben a feltörekvő gazdaságokban tapasztalható, különösen Brazíliában, Kínában és Indiában, ahol nőtt a növénytermesztés és az állatállomány. A tanulmány legmeglepőbb eredménye azonban az volt, hogy a nitrogén-oxidul-kibocsátás jelenlegi tendenciái nem kompatibilisek a Párizsi Megállapodás éghajlati célkitűzéseivel.

Hígtrágya-kijuttatás
Fotó: pixabay.com
„Európa az egyetlen régió a világon, amely az elmúlt két évtizedben sikeresen csökkentette a nitrogén-oxidul-kibocsátást.

Az üvegházhatású gázok és a levegőszennyezés csökkentésére, valamint a műtrágya-felhasználás hatékonyságának optimalizálására irányuló ipari és agrárpolitika hatékonynak bizonyult. Ennek ellenére további erőfeszítésekre lesz szükség Európában és globálisan is.” – mondja Wilfried Winiwarter a tanulmány társszerzője, az IIASA Levegőminőségi és Üvegházhatásúgáz-program vezető kutatója.

„Ez a tanulmány azt mutatja, hogy most átfogóan megértettük a nitrogén-oxidul hatásait, ideértve az éghajlatra gyakorolt hatásokat is” - teszi hozzá Rona Thompson, a Norvég Légkutató Intézet vezető tudósa. „Képesek vagyunk felmérni és számszerűsíteni a nitrogén-oxidul-kibocsátás csökkentésére irányuló intézkedéseket, és ezek közül számos intézkedés javítja a víz és a levegő minőségét is, előnyös mind az emberi egészség, mind az ökoszisztémák számára.”

Műtágya
Fotó: pixabay.com
„Ez az új elemzés teljes körű újragondolást követel meg a nitrogén műtrágyák globális felhasználásának és visszaélésének módjairól, és arra ösztönöz bennünket, hogy fenntarthatóbb gyakorlatokat alkalmazzunk az élelmiszer-előállítás módjára, ideértve az élelmiszer-pazarlás csökkentését is”

- jegyzi meg Josep “Pep” Canadell, az ausztráliai Nemzetközösségi Tudományos és Ipari Kutatási Szervezet Klímatudományi Központjának vezető tudósa. „Ezek az eredmények hangsúlyozzák a N2O-kibocsátás világszerte történő csökkentésének sürgősségét és lehetőségeit, hogy elkerüljék a legsúlyosabb éghajlati hatásokat.”

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/IIASA Press

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Egészséges talaj - Egyre inkább felértékelődik

A 21. század legjelentősebb megoldandó feladatai között első helyen az energia, a tiszta ivóvíz iránti igény kielégítése és az egészséges talaj megóvása áll.

Túlzásba vitt a antibiotikumok - Milyen lesz a hús minősége a Brexit után?

A jelentések szerint az Amerikai Egyesült Államok és a Kanada állattartó telepein ötször annyi antibiotikum használnak, mint az Egyesült Királyságban. Európában pedig tovább szigorítják az antibiotikumok használatát. Felmerül a britekben a kérdés, hogy milyen minőségi előírások fogkan vonatkozni az import hústermékekre a Brexit után és vajon fel tudják-e venni a versenyt az olcsóbb hússal.

Tartsuk életben a talajt, védjük meg a biológiai sokféleséget!

December 5-én a Talaj világnapját ünnepeljük, az idei kampány felhívja a figyelmünket arra, hogy a földfelszín alatt lévő baktériumok és giliszták nélkülözhetetlenek a talajban végbemenő folyamatokhoz. Az emberiség közel 11–12 ezer éve foglalkozik a talaj művelésével.

Zöld Hetek

Amikor az ember és az erdő kapcsolatára gondolok, mindig Áprily Lajos verssora jut az eszembe: „Engem az erdő véd s szeret, utaimon erdők kisértek”, mert tökéletesen megfogalmazza, hogyan kellene nekünk, embereknek az erdőhöz viszonyulnunk. Akik az erdők közelében élnek vagy foglalkozásukból adódóan az erdőhöz kötődnek, azoknak egyszerűbb.

Tehetünk a talajromlás ellen

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet közelmúltban tartott online konferenciáján több előadásban is szóltak a klímaváltozás és a talajállapot romlásának mezőgazdasági következményeiről. A mezőgazdaság a második legtöbb üvegházhatású gázt kibocsátó ágazat, de e káros folyamatok enyhítésére számos eszköz áll a rendelkezésére.

Ezért hasznos a kutyaiskola

A kutya ösztönlény, ragadozó, természeténél fogva minden helyzetben a számára előnyösebb utat keresi, sőt akár profi manipulátorokká is tudnak válni – vallja Gerényi Nóra kutyatréner. Ezért is fontos a kutyák és a gazdáik számára egyaránt a képzés.

Tűzveszély a „kertek alatt”

Sokan gondolják azt, hogy csak tőlünk távol lehetnek nagy kiterjedésű erdőtüzek, ugyanakkor a klímaváltozás miatt ez a veszély már itt van a „kertkapunkban”, a magyarországi erdők is veszélyeztettek, a keletkező erdőtüzek pedig egyre nagyobb kiterjedésűek.

A Közös Agrárpolitika kilátásai a következő években

Az új Közös Agrárpolitika esélyt ad az mezőgazdasági termelőknek, hogy gazdaságilag, társadalmilag és környezetileg fenntartható termelést folytassanak – hangsúlyozta Janusz Czesaw Wojciechowski, az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosa az online térben tartott Portfolió Agrárszektor 2020 konferencián.

Rengeteg szemetet szállítottak el ősszel az erdőkből

Az állami erdőgazdaságok az őszi időszakban 1100 köbméter illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze az általuk kezelt erdőterületen a Tisztítsuk meg az országot! program keretében. A munka azonban még korántsem ért véget, az Agrárminisztérium irányítása alá tartozó erdőgazdaságok és nemzeti parkok területén év végéig folyamatos a hulladékmentesítés.

Koronavírus és magyar agrárium – kárenyhítő kormányzati intézkedések

2020 a magyar agrárágazat szempontjából nem volt rossz év – dacára mindazon külső körülményeknek, amelyek az ágazatot sújtották. A pandémia hatásait enyhítő kormányzati intézkedéseknek köszönhetően egyebek mellett 140 ezer munkahelyet sikerült megőrizni az agráriumban és élelmiszergazdaságban. Erről Feldman Zsolt, államtitkár beszélt a Portfolió Agrárszektor 2020 konferencián.