0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Az EGERERDŐ Zrt. gímbika trófeaszemléje

Az EGERERDŐ Zrt. vadászterületén elejtett gímszarvas bikák trófeáit október 16-án, a Mátrában, a Nagyhalmaj-tisztáson mutatta be az érdeklődőknek. Ebben az évben immáron kilencedik alkalommal lehetett szemügyre venni a kiállított trófeákat. Szerencsére a mustra napjára megkegyelmezett az időjárás, eső helyett napsütés, majd köd fogadta a több mint 100 érdeklődőt.

Az „agancserdő” nem mindennapi látványt nyújtott, összesen 69 db kiállított trófeát, illetve egy hajnalban elejtett, rendellenes agancspárt viselő fiatal bikát is megtekinthetett a vadász közönség.

A trófeaszemlén Dudás Béla, a szemlének helyszínt adó mátrafüredi erdészet vezetője köszöntötte a megjelenteket. Dobre-Kecsmár Csaba, az EGERERDŐ Zrt. vezérigazgatója az erdész-vadász kollégák szakszerű munkájának, és a bérvadászok elévülhetetlen szerepének fontosságát hangsúlyozta.

Kiemelte, hogy 2020-ban gondos, válogató vadászat vette kezdetét az EGERERDŐ Zrt.-nél, amelynek eredményét remélhetőleg pár év múlva kamatoztatni tudják.

Végül Nagy Károly Imre, a társaság vadászati előadója adott tájékoztatást az idei év bőgési időszakának eredményéről. A trófeaszemle időpontjáig 73 db gímbika került terítékre. A mátrai vadászterületen 48 db, a bükkin 22, az egerbaktai területen pedig 3 bikát sikerült elejteni. Emellett 5 db elhullás is volt, köztük egy 7,84 kg-os, ígéretes trófea.

A trófeák alakzata, mérete és átlagsúlya is a szakmai selejtezésnek megfelelő eredményt mutat, melyek közül sok dárdás, villás formájú. A bírálat során 12 trófea kapott bronzérmet, amely 16 %-os érmes arányt jelent.

A legnagyobb trófea 8,62 kg volt, amely 189,31 CIC pontot kapott, és 10 évre becsülték a korát. A trófeák átlagsúlya 4,47 kg, amely alig marad el az elmúlt évitől.

A Covid-19 helyzetre való tekintettel vadászat céljára nem érkezhetett külföldi vadászvendég. A magyar vendégvadászok által elejtett trófeások közül a fiatal korosztályba bírált bika 26 db, középkorúnak ítélt 40 db, és az elmúlt pár év legtöbb öreg korosztályú gímbikája, 7db került puskavégre.

A hatósági trófeabírálat a trófeás vadak elejtését mind szakszerűnek és szakmailag indokoltnak ítélte, mely a vadász kollégák szakmai felkészültségét is minősíti.

Az EGERERDŐ Zrt. gratulációját fejezi ki minden vadászvendégnek és köszönetet mond a jól felkészült szakembereknek!

Forrás: EGERERDŐ Zrt.