0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Hollywoodi sztár is beszállt a hatalmasra tervezett rovartelep támogatói közé

A tervek szerint 2022-ben adják át a francia Ynsect új rovartenyésztő telepét, ahol 40 ezer négyzetméteren állítanak majd elő rovarokat, kezdetben főként takarmánycélú felhasználásra. A beruházásban sokan - köztük egy amerikai színész - látnak fantáziát.

Az Ynsect nevű francia startup októberben eddig mintegy 224 millió dollárt gyűjtött befektetőktől második, Amiens-be tervezett rovartenyésztő telepének megépítéséhez. A támogatók között van az amerikai filmsztár, Robert Downey Jr. által alapított, Footprint Coalition nevű tudományos szervezet is, mely az éghajlatváltozásra mért hatások mérséklésében igyekszik szerepet vállalni.

A szóban forgó beruházás mögött álló cég vallja: mivel az élelmiszerigény világszinten növekszik, a termőföldek mérete pedig csökken, remek lehetőségek rejlenek a nagyüzemi rovartenyésztésben. Ezt szem előtt tartva építették meg 2016-ban, a kelet-franciaországi Dole városában első üzemüket, ahol lisztkukacok millióit állítják elő naponta.

Mivel a rovarevés egyelőre távol áll az Európai lakosság többségétől, a lisztkukacokat legfőképp a takarmánygyártás során használják fel. Antoine Hubert, az Ynsect vezérigazgatója és társalapítója úgy nyilatkozott, a második üzemüket várhatóan 2022 elején adják át.

A 40 ezer négyzetméter alapterületű gyár lényegében egy hatalmas vertikális farm lesz, ahol 40 méter magasra felfuttatott növényeken tenyésztik majd a rovarokat,

melyekből a tervek szerint évente 1 millió tonna alapanyagot állíthatnak elő. A cég első embere elmondta azt is, hogy a beruházással 500 munkahelyet teremtenek.

Forrás: reuters.com