Back to top

Kínai tulajdonba került a Rabe

A patinás német talajművelőgép-gyártót, a Rabe-t (korábbi nevén Rabewerk) – amely hazánkban is jól ismert minőségi talajművelő gépeiről, és legutóbb a francia Gregoire Besson tulajdonában volt –, az elmúlt év végén felszámolták, és már akkor felmerült annak a lehetősége, hogy egy kínai vevő képes lesz megmenteni.

Akkor nem került erre sor, mert nem tette le időben a vételárat.

Az idei kínai CIAME mezőgép-kiállításon Qingdao-ban azonban, a Rabe már a Zoomlion Heavy Industry Science & Technology Co., standján szerepelt, mint a konszernhez tartozó vállalat.

Az 1982-ben alapított Zoomlion az építőgépek, traktorok és mezőgazdasági gépek, tehergépjárművek, környezetvédelmi berendezések gyártásában érdekelt kínai óriásvállalat, amelynek 20 országban vannak leányvállalatai vagy érdekeltségei, a világ egyik legnagyobb építőgép gyártója, de a traktoroknak is széles skáláját gyártja. Részvényeit jegyzik a tőzsdéken is.

A konszern 2019-es árbevétele meghaladta az 5,9 milliárd eurót.

A Rabe új vezérigazgatója Leo Wang megerősítette, hogy a Rabe nevet, logót és a gyártási profilt is megtartják, sőt a gépek színe sem változik.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2020/48 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Biztos, hogy az erdőbe valók?

Az utóbbi másfél évtizedben igen népszerűvé váltak a motoros technikai sportok hazánkban. Olyannyira, hogy gyakorlásuk már a védett és a fokozottan védett területekre is kiterjedt. Veszélyezteti az élővilágot, és mind nagyobb gondot okoz a természet értékeit tiszteletben tartó, megóvni óhajtó csoportok, mint a gyalogtúrázók, a vadgazdálkodók és az erdészek számára.

A svájci csokoládégyárnak is bevételkiesést okozott a pandémia

A koronavírus-járvány 2020-ban rányomta a bélyegét Lindt & Sprüngli csokoládémanufaktúra eladásaira. A tavalyi év első felében több mint 6%-os csökkenés történt az értékesítésben, melyhez az utazási és egyéb járványügyi korlátozások nagymértékben hozzájárultak.

Az e-tejkereskedelem trónjára tör az Arla Európában

Az Arla célja, hogy a tejágazat e-kereskedelmi vezetője legyen Európában. Terveik szerint a következő öt évben megdupláznák eladásaikat az online platformon keresztül, mely 600 millió eurót jelentene. Dániában, Svédországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Belgiumban, Luxemburgban és Hollandiában 9700 tejtermelő közös tulajdonosa az Arla-nak.

Az gazdák megélhetése a tét - történelmi méretű tüntetés Indiában

Az indiai kormány újra tárgyalásokat folytat az Új-Delhiben állomásozó több tízezer tüntetőből álló tömeg vezetőivel. Majd 2 hónapja tartanak a tüntetések Új-Delhiben, miután a kormány a gazdák megélhetését veszélyeztető új agrártörvényeket fogadott el.

Banános dobozokban csempészik a kábítószert Európába - tavaly 48 tonna kokaint foglaltak le

Tavaly összesen 48 tonna kokaint találtak a vámosok a holland kikötőkben és reptereken. Ez a mennyiség az egy évvel korábbi rekordmennyiséget is túlszárnyalta.

Urban jungle - Házhoz szállítják a dísznövényeket

Urban jungle, urban gardening, plantlove, plantparents… csupán néhány új kifejezés, amelyek, még ha nem is kerültek át a köznyelvbe, az újdonságokra nyitott fiatalabb nemzedék által előszeretettel alkalmazott címkék lettek a Facebookon és az Instagramon. Az utóbbi években érzékelhetően megnőtt a növények, különösen a szobanövények népszerűsége.

Hiába a megállapodás az EU-val, jelentősen drágul Nagy-Britanniában a zöldség

A brexit miatt becslésük szerint 55 millió eurós pluszköltség terheli Nagy-Britannia frissáruforgalmát, áll a Freshfel Europe közleményében. Az Európai Unióval kötött kereskedelmi és együttműködési megállapodás szerint a friss áruk továbbra is vám és kvóták nélkül kelhetnek át a csatornán, ami a uniós termelők helyzetét erősíti, de az adminisztráció és a várható ellenőrzések megdrágítják a szállítást.

Alkoholok - A fogyasztók másképp gondolják

Minél jobban beleássa magát valaki az alkoholfogyasztással kapcsolatos statisztikai adatokba, annál jobban elbizonytalanodik. Abban viszonylag nagy az egyetértés, hogy az utóbbi évtizedekben enyhén csökken a hazai alkoholfogyasztás, és ez az irányzat nagyjából az egész kontinenst jellemzi. Érdekes kérdés, hogy az összes alkoholos italból milyen részarányt képviselnek az egyes italféleségek.

Zölden, jót, olcsón és sokat termelni? - A digitális Zöld Hét fő kérdése

A koronavírus-járvány miatt idén első ízben került tisztán digitális formában megrendezésre Berlinben az Internationale Grüne Woche (IGW, Nemzetközi Zöld Hét), a világ egyik meghatározó élelmiszeripari és mezőgazdasági szakiállítása és fóruma. A két napos IGW Digital rendezvény január 20-án nyilvános online sajtótájékoztatóval vette kezdetét.

Akadozik a zöldségellátás

Az elmúlt hetekben Spanyolországnak rendkívüli téli időjárással kellett megküzdenie. A viharos időjárás szokatlan hideget hozott magával és sok hó esett az ország egyes területein. Ez több zöldségféle termesztését is megakadályozta, amelyekből most Európa-szerte hiány alakult ki.