Back to top

Döntöttek a sommelierek

A jelöltekről a végső döntést az elnökségi tagok hozzák meg egyhangúlag és annak figyelembe vételével is, hogy a maga területén kiválóan teljesítő vállalkozások, illetve szakemberek tevékenysége mennyire járul hozzá a szervezet alapszabályában megfogalmazott általános célkitűzések megvalósulásához.

Ebben a napjainkra komoly rangra szert tett elismerésben azok a hazai szakemberek részesülhetnek, akik folyamatosan és magas színvonalon végzett munkássággal eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra minőségének növeléséhez, különös tekintettel az italfogyasztás színvonalának javítására, valamint a vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretek széleskörű népszerűsítésére.

Díjazottak: 2020 Par Excellence

Termelő kategóriában a badacsonyi Villa Sandahl kapta az elismerést.

A 10 hektárnyi saját termőterületén szinte csak a Rajnai Rizling fajtát művelő borászatot 2004-ben egy svéd testvérpár alapította, akik ebből a gazdag aromatikájú szőlőfajtából intenzív illatokkal és ásványossággal rendelkező, a különböző dűlők jegyeit jól kifejező borokat készítenek, évente 10-15 ezer palacknyi mennyiségben.

Ezek saját tervezésű, egyedi stílusú címkékkel forgalmazzák, itthon és külföldön egyaránt magukra irányítva a vásárlók figyelmét.

Egy évjáratból 4-5  különböző tétel kerül piacra, amelyek annak jellemzői mellett magukon viselik az olyan állandó stílusjegyeket, mint a cukor-és savtartalom szép egyensúlya vagy az illat-és ízvilág összetettsége.

Kereskedő kategóriában a budapesti Borvár érdemesült a díjra.

Ez a családi vállalkozás 2011 óta forgalmaz minőségi magyar borokat, amelyek akkor még csak másfél tucatnyi pincészetből kerültek ki, de napjainkban már 70-nek a tételi alkotják a színes portfóliót. Közöttük egyre hangsúlyosabban vannak jelen a kis-és közepes családi vállalkozások. Négy éve a választékuk kisüzemi sör- és pálinkafőzdék termékeivel is bővült, így saját logisztikai központjukból teljes körűen el tudják látni a HoReCa-szektort. Eredményes működésük alapjának a jó csapatmunkát tartják, amelyben fontos motiváló tényező a magyar bor- és gasztronómiai kultúra iránti elkötelezettség.

Vendéglátó kategóriában a budapesti St. Andrea Restaurant részesült az  elismerésben.

Az alapításának 6 éves évfordulóját rövidesen ünneplő étterem, amely a főváros egyik patinás épületében működik, megnyitását követően hamar az ország legjobbjai közé került. Ez egyaránt köszönhető a szezonalitásnak megfelelő alapanyagokat használó kreatív konyhának és a gazdag borválasztéknak.

Ez utóbbinak az összeállításában és kínálásában tapasztalt sommelier is közreműködik.

A színvonalas munkának köszönhetően bekerült a Michelin Guide 2017-es kiadásába és rendre magasan jegyzi teljesítményét a hazai Dining Guide kiadvány is. Ez utóbbi egy évvel később konyhafőnöküknek ítélte az Év séfje címet.

Szakíró kategóriában Győrffy Zoltán lett a díjazott. Vajdasági születésű, aki magyar nyelv és irodalom szakos hallgatóként két egyetemi lapot is jegyzett Pécsett.

Sajátjaként 2008-ban indította el a Pécsi Borozó magazint, amelynek nyomtatott változata a közelmúltig 50 kiadást élt meg, illetve főszerkesztésével online felületen továbbra is megjelenik. Szűkebb régiójáról rendszeresen publikál magyar és horvát nyelven egyéb szaklapokban is. Elnyerte már a Horvát Idegenforgalmi Közösség Arany Toll díját és Pécs polgármesterének Városháza Emlékérmét. Egyik alapítója a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszternek és főszervezője a Portugieser du Monde és a Pannon Borrégió TOP 25 borversenyeknek. 2016-tól a Magyar Borszakírók Körének társelnöke.

Oktató kategóriában Hegedűs Péter Flórián nyerte el a díjat. A Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézetének mestertanára, korábban 5 éven át a Budapesti Gazdasági Egyetemen témavezetőként tanította a szállodai vendéglátás menedzsmentet.

Ez utóbbin az ő szervezésében működött a ProGasztro Klub, amelynek keretében a hallgatóknak a szakma kiváló képviselői tartottak élménybeszámolót hivatásuk kihívásairól. Tanárként azt tartja céljának, hogy át tudja adni diákjainak mindazokat a naprakész ismereteket, amelyek a vendéglátás magas szintű működtetéséhez szükségesek. Ezzel kapcsolatban több évtizedes személyes tapasztalatai is vannak, amelyeket többek között igazgatóként szerzett a Budavári Fortuna étteremben, amely annak idején számos rangos elismerésben részesült.

A Par Excellence díj egy plakett, amelyet a nyertesek ünnepélyes keretek között a jövő évi Magyar Sommelier Bajnokság döntőjének megnyitóján vesznek át.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Erdőszélen Manó kuckó

Aki szereti ügyes kezét próbára tenni, apróságokat alkotni némi segítséggel, az bizonyára szívesen nézegeti Kiss Tamara rövid Manó kuckó filmjeit a neten. Az ünnepváró készülődés jegyében egy szép tobozkarácsonyfa összeállítását követhettük végig, ám ezúttal személyesen, a kuckós műhelyben.

Mérnökből főállású őstermelő

A valódi szabadságot vidéken lehet átélni. Nem kell rohanni, úgy általában nyugalom van, mindenkinek megvan az elegendő élőhelye és feladata. Ezért szeretek itt élni, dolgozni. Példát mutatok gyerekeimnek, hogy a városi betonban nem lehet gyökeret verni, csak a földben – vallja Dr. Bisztray Dénesné Adrienn, aki a Dörgicsei-medencében termel szőlőt és más gyümölcsöket a családjával.

A tojás továbbra is alapélelmiszer

A hazai tojástermelés jelen állásának átláthatóságáért a hazai tojásfogyasztásról, a tojás származási hely feltüntetéséről, a ketreces és a szabadtartás arányairól, a tojásárakról, a madárinfluenza-járvány tojástermelésre gyakorolt hatásairól, valamint a pandémia idején zajló export-importról kérdeztük Molnár Görgyit, a Baromfi Termék Tanács mezőgazdasági titkárát.

Családias pagony

A Rábaköz igazi kis ékszerdoboza a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. kezelésében lévő Göbös-major. Eldugott zug, ahová az aktív pihenésre vágyók, valamint csendre és nyugalomra kiéhezett városiak egyaránt szívesen jönnek.

Piros és fekete - a ribizli is kiváló boralapanyag

Általános tapasztalataink szerint a bor szőlőből készül, ám sokféle más gyümölcs is alkalmas erre. Egy fiatal pár bebizonyítja, hogy a piros és a fekete ribizli is kiváló boralapanyag. Sőt, a gasztronómiában is megállja a helyét.

A Lindt & Sprüngli célja 2021-ben a 6-8%-os értékesítési növekedés

A Lindt & Sprüngli, svájci csokoládégyártó cég 6-8%-os organikus értékesítés növekedést vár idén a megnövekedett keresletnek köszönhetően, miután tavaly a koronavírus-járvány következtében csökkent a nettó nyeresége.

Nőnapon még nyitva lehetnek a virágboltok

A nemzetközi nőnap tökéletes alkalom arra, hogy a nehéz időkben egy kis örömöt csempésszünk a napjainkba. Egy csokor virág a járvány idején olyan mint egy szimbolikus ölelés, amely azt üzeni a megajándékozottnak: Fontos vagy!

Batáta, a bakhátak új királya

A nagypapa 5 évvel ezelőtt cukros lett. Berki Mihály és családja ekkor kezdett el kutakodni, vajon mivel lehetne úrrá lenni a betegségen, és valaki a batátát, vagyis az édesburgonyát ajánlotta. Ők lassan, fokozatosan elkezdték termeszteni a növényt. A nagyapa, Plásztán Mihály ma 86 éves és köszöni jól van, a korának megfelelően.

A Facebook-on árulják az amazóniai esőerdőt

Igaz, nem egy tételben, csak részleteiben, de árulják. A BBC újságírói felfedezték, hogy a Facebook Marketplace szolgáltatásán illegálisan árulnak védett esőerdőket Brazíliában. Néhány ajánlat műholdas fényképekkel és GPS-koordinátákkal rendelkezik. Az őslakosok a Facebook-nál reklamáltak.

Rekord árbevétel a CLAAS-nál

A pandemiás időszak ellenére a CLAAS az elmúlt évben 4,042 milliárd eurós árbevételt ért el, és először lépte át a 4 milliárdos határt. A 2019-ben elért 3,898 Mrd eurót, 144 millió euróval (+3,7 %) sikerült túlteljesíteniük. A cégcsoport adózás előtti nyeresége tavaly 16,5 százalékkal nőtt, és meghaladta a 158 millió eurót.