Back to top

Vásárpótló online tanácskozások

A koronavírus-járvány 2020-ban tíz hónap teljes németországi vásári programját felborította, s a pandémia elhúzódása nyomán, a vírus elleni oltások megkezdése ellenére, az idén (remélhetően csak az év első hónapjaiban) még mindig számos rendezvényt kell törölni, elhalasztani vagy erősen korlátozni.

A Berlinben január második felében a járvány miatt szintén kizárólag virtuális formában megrendezésre kerülő Nemzetközi Zöld Hét programja is zömében különböző agrárpolitikai és –szakmai konferenciákra korlátozódik. A Német Gazdaszövetség (DBV) az idén esedékes hat tartományi, majd a szeptember végére tervezett szövetségi parlamenti választások alkalmából - a német politikai közéletben ebben a formában elsőként – január 14-én 18 órától arra fog lehetőséget biztosítani a Bundestagban képviselt pártok vezető tisztségviselői számára, hogy Joachim Rukwied, a DBV elnöke és Julia Klöckner szövetségi élelmezési és mezőgazdasági miniszter köszöntőit követően bemutassák pártjuk részben az agrárpolitikával, részben az általános gazdaság-, az adó- és a kis- és középvállalati politikával kapcsolatos súlypontjait és célkitűzéseit. (A vitafórum programja megtalálható a gazdaszövetség www.bauernverband.de honlapján, míg maga a rendezvény élő egyenes közvetítésben valamennyi közösségi médián keresztül - You Tube, Twitter, Facebook – elérhető lesz.)

A január 19-én és 20-án szintén online formában tervezett szakmai konferenciákon többek között az állatjóléttel összefüggő kérdések, a mezőgazdaságnak a klímavédelemmel kapcsolatos kihívásai, a digitalizációnak az agráriumban betöltött szerepe és a tejtermelés és –feldolgozás jövője kerül megvitatásra.

A Szövetségi Élelmezési és Mezőgazdasági Minisztérium (BMEL) által január 20-ra és 21-ére több mint 30 szekcióban tervezett 14. vidékfejlesztési fórumon többek között a digitalizáció és a vidékfejlesztés összefüggés-rendszere kerül napirendre.

A rendezvénysorozat kiemelt jelentőségű nemzetközi jellegű eseménye lesz az idén „Járványok és klímaváltozás: hogyan tápláljuk a világot?” címmel ezúttal öt napra elhúzott, összesen 17 pódiumvita keretében megrendezésre kerülő Globális Élelmezési és Agrárkultúra Fórum (angol rövidítéssel GFFA), melynek csúcspontja az agrárminiszterek január 21-re tervezett nemzetközi konferenciája lesz.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ahol hisznek a boldog állattartásban

Lassúság. Lelassulás. Lassítás. Mindenkinek mást jelentenek e szavak. Van, aki egyfajta figyelmeztetésnek, jelnek tekinti az élettől, hogy ideje visszavenni tempót, és a folytonos sietség, kapkodás, a munkák, a tárgyak, az élmények halmozása helyett megélni a mindennapok apró örömeit. Akár az állattartásban is.

Hat százalékkal nőtt a Corteva árbevétele

Erős eredményekről számol be a Corteva 2021-es első negyedévi jelentése. Az egész évre nézve magasabb nettó értékesítést vár a globális mezőgazdasági vállalat.

Életképes egyetemek, piacképes tudás: fókuszban a hallgatók

Sokféle vélemény jelent meg a felsőoktatási modellváltásról, de azokat az összefüggéseket, amelyek rámutatnak, hogy nemcsak az egyetemek, hanem a hallgatók is profitálnak majd belőle, nem könnyű felismerni.

Egyáltalán nem vicces a tehénriogatós kihívás

Vonat gázolt a napokban egy tehenet Bajorországban, a rendőrség két fiatal lányt keres, akik vélhetően a „kulikitaka-challenge” keretében riasztották meg az állatot. Állattartók már régóta figyelmeztetnek a kihívás őrült és veszélyes voltára, és a Tik Tok is számos ilyen videót törölt már, de úgy tűnik, még mindig nincs vége.

Új rododendronfajt fedeztek föl

Az oldenburgi egyetem kutatója elsőként számolt be a napokban arról, hogy az Egyesült Államokban található Great Smoky Mountains Nemzeti Park területén új rodondronfajra bukkant.

Baromfihús hiány az Egyesült Államokban

Az amerikai piacon jelenleg gondot okoz a baromfihús iránti kereslet kielégítése. A csirkehúsos szendvicsek a vártnál jobban fogynak, de a hústermelők nem tudnak lépést tartani a megnövekedett igényekkel.

Magyar óriás - A galambok királynője

Ha az amerikai King a galambok királya, akkor a magyar óriás a galambok királynője. Sajnos hazánkban kevés van belőlük, amit könnyen megértünk, ha tudjuk, hogy ennek a fajtának sem a tartása, sem a tenyésztése nem egyszerű.

Kevesebb jég, kevesebb kár

Április közepén megnyomták a gombot, s ezzel üzembe helyezték az országos jégkármérséklő rendszert. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által üzemeltetetett, az ország 986 pontjáról ezüst-jodidot a felhőkbe juttató rendszer minden évben több milliárd forint kárt előz meg a mezőgazdaságban, emellett lakossági, ipari, állami létesítményeket, ingatlanokat és ingóságokat is véd.

Pályáznak vagy bezárnak: sok állattartó számára vízválasztó a következő időszak

Harminc milliárdos pályázati keret nyílik meg május 28-án a kisebb állattartó telepek korszerűsítésére, és több mint ötszörösére emelte a kormány a tavaly hirdetett ÁTK-t.

Megújuló agrárium, megújuló vidék

Tisztes eredményt tudhat maga mögött a magyar agrárium. Az elmúlt években tapasztalt termelékenység és hatékonyság növekedés, a megtermelt javak minőségének javulása büszkeségre adhat okot - fogalmazott az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Agroinform online rendezvényének megnyitóján.