Back to top

Magyar Bor Nagydíj: ahogyan a borszakírók látják

Decemberben már ötödik alkalommal értékelte a Magyar Borszakírók Köre azokat a magyar termelők által készített fehér és vörös - száraz és félszáraz - borokat, amelyeket tagjai az elmúlt évben kóstolhattak, és tapasztalataik alapján ezekből összeállították a legjobbaknak ítélt „Super 12” listájukat.

Az erre felkerültek közül kiválasztottak egyet-egyet a Magyar Bor Nagydíj 2020 nyerteseiként, amelyek ezúttal a badacsonyi Villa Sandahl Rajnai Rizling Rabbit Periscope és a ménesi Balla Géza Feketeleányka Selection lettek, mindkettő 2017-es évjárat.

Munkában a borszakírók
Fotó: viniczai
Egyedülálló verseny, ugyanis a borszakírók először szavazataikkal rangsorolják az elmúlt öt évjárat olyan borait, amelyek megítélésük szerint

„kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak”,

majd a legtöbb jelölést kapott borokat két bizottságban bírálják.

A 2020-as „Super 12” listán ezúttal összesen 13 borvidék képviseltette magát: a legtöbb borral (4-4) Villány és Szekszárd, valamint Tokaj (3), továbbá Badacsony,  Eger és Mátra (2-2). 

A borok között 18 fajtabor és 6 házasítás szerepelt.

A szőlőfajták, amelyeket a fajtaborok készítéséhez a legtöbbször használtak: Furmint és Olaszrizling (4-4), Cabernet Franc (3) és Rajnai Rizling (2).

A házasítások esetében mindegyikben van Cabernet Franc és Merlot, amelyek mellett még további 6 világfajta és 2 hazánkban hosszú ideje művelt fajta (Kékfrankos, Kadarka) volt megtalálható.

A két listára az alábbi fehér és vörös borok kerültek (ABC sorrendben):

  • Balassa Tokaji Furmint Szent Tamás 2018
  • Barta Pince KVG Furmint-Hárslevelű 2018
  • Demeter Zoltán Boda Furmint 2017
  • Dubicz Mátrai Superior Olasz rizling barrique 2017
  • Figula Öreghegyi Olasz rizling 2017
  • Györgykovács Nagy-Somlói Olasz rizling 2018
  • Kamocsay Ákos Hilltop Prémium Olasz rizling Sós-hegy 2017
  • Késa Birtok Rajnai rizling 2018
  • Kovács Nimród Nagy Eged Furmint 2015
  • Molnár és Fiai Mátrai Chardonnay 2019
  • Pálffy Káli Királyi Olivin Furmint 2017
  • Villa Sandahl Rajnai R. Rabbit Periscope 2017
  • Bakonyi Péter Siklós (Cabernet franc) 2017
  • Balla Géza Feketeleányka Selection 2017
  • Günzer Tamás Bocor Villányi Franc 2017
  • Heimann Családi Birtok Barbár 2017
  • Heumann Pincészet Syrah 2015
  • Kiss Gábor Code (Villányi Franc) 2017
  • Mészáros Pál Ohmerops Cuvée 2017
  • Pannonhalmi Főapátsági Infusio 2017
  • St. Andrea Igazán Egri Bikavér Grand Superior 2016
  • Vesztergombi Kékfrankos Porkolábvölgy 2017
  • Vida Családi Borbirtok La Vida 2016
  • 2HA Szőlőbirtok Courage 2015

A díjak (trófeák és oklevelek) ünnepélyes átadására a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is Debrecenben kerül sor, amikor majd a rendezvény megtartására a járványügyi rendelkezések lehetőséget adnak.

A Magyar Bor Nagydíj két nyertese:

Villa Sandhal

„Az elmúlt években olyan szerencsés helyzetben voltunk, hogy pincészetünk sorra nagyszerűbbnél nagyszerűbb borokat tudott alkotni”

- magyarázta Christer Sandahl. Bízunk benne, hogy a koronavírus okozta drasztikus gasztronómiai helyzet hamarosan véget ér és az utána következő időszakban megnövekedett igény lesz az ilyen jellegű kikapcsolódásra. A szakma részéről minden elismerés kiemelkedő fontossággal bír számunkra, ez a díj különösen fontos visszajelzés, hogy jó irányba haladunk.

A borról: közvetlenül a palackozás után még zárkózott volt, viszont mostanra egészen kinyílt és nagyon kedves, behízelgő arcát mutatja.

Klasszikus, lendületes, mégis koncentrált Rajnai rizling. Citrusos, mangós illat.

Megfelelő egyensúly a lágy, krémesen gyümölcsös ízek és az élénk savak között. Néhány év palackos érlelés előnyére válik, 10 éves koráig mindenképp ajánljuk. Ez a bor tökéletes ötvözete a badacsonyi mikroklímának és talajnak, az elzászi stílusú borkészítési eljárásnak és a svéd elhivatottságnak. Egy modern és attraktív bor azoknak, akik emlékezetes borélményt keresnek.”

Kóstolási élmények: feleségemmel, Gunnellel a 80-as évek közepén kezdtük felfedezni a borok világát. Akkoriban jártuk körül Európa borvidékeit.

Amit csak tudtunk, megkóstoltunk, és csak gyűjtöttük a borokat az autó csomagtartójában. Később az USA-ban es Ausztráliában is szerveztünk hasonló túrákat.

A 90-es években csatlakoztunk tagként a svéd Bor Szövetseghez, a "Munskankarna" - hoz. Itt rendszeresen kóstoltunk borokat és öt taggal elindítottunk egy kóstoló bizottságot, amelyik rendszeresen publikált jegyzeteket svéd boros magazinokban.”

Christer és Gunnel Sandahl

Balla Géza

"A Feketeleányka egy, a Kárpát-medencéből származó kékszőlő fajta. Többek szerint ősrégi román szőlőfajták leszármazottja, ezt azonban genetikai bizonyítékok nem támasztják alá”- hangsúlyozta Balla Géza. A legenda szerint egy ősrégi, dél-erdélyi szőlőfajta, amely nevét Mátyás királyunk híres Fekete seregéről kapta.

A ménesi birtokomon 19 hektáron termesztjük ezt a fajtát. Jó szárazság- és fagytűrő, de érzékeny a különböző fertőzésekre és gombabetegségekre. Bőven terem, ezért fontos a terméskorlátozás.

A legjobb minőséget a 6-7000 kg-os hektáronkénti terméshozammal érjük el.

A sziklás dűlőinken 250-260 g/l cukortartalomból sokszor 15-16 % alkoholtartalmú bor készül. Az alkalmazott technológiától függően készíthetőek könnyed, lágy tanninokkal rendelkező, szép gyümölcsös karakterű, mélyvörös színű, közepes testű és hosszúságú borok, 22-23 °C-on héjon erjesztve 10-12 napig. Amennyiben a héjon erjesztés 15-16 napig 28-29 °C-on történik, a bor színe bíborvörös, érett erdei gyümölcs illatú, íze telt, markáns tanninokkal rendelkezik, szép struktúrájú, bársonyos, valamint hosszú utóízű.

A szóban forgó 2017-es Feketeleányka Selection is ezeket a karaktereket tükrözi.

A bor egy részét 300 l-es hordókban érleltük 16 hónapig, ezután acél tartályban érlelt borral házasítottuk 2 hónappal a palackozás előtt. Nem javasolt az új hordóban történő érlelés. Kiváló beszélgető bor, mely újabb és újabb koccintásra ösztönzi a fogyasztót."

Balla Géza
Fotó: viniczai

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Versenyben a fás betegségekkel

Az utóbbi évtizedekben mind több korai tőkepusztulás következik be a szőlőkben. A fás betegségek ellen egyelőre nem tudunk növényvédő szerrel védekezni, de más segítséget adhatunk a tőkéknek. Erről szólt a Malagrow Kft. webináriuma, ahol egy új készítményt mutattak be, amely serkenti a szállítónyalábok fejlődését.

Karantén károsítók a szőlőben, avagy mit is jelent a növényegészségügyi zárlat

Az elmúlt évtizedben már megismerkedhettünk a növény­egészségügyi zárlat fogalmával, ennek lényegét nagyjából minden szakmabeli ismeri. A köznapibb kifejezések, például a „borvidék zárlata” azonban számos tévhitnek, rémhírnek adtak táptalajt, így nem árt, ha egy szakfolyóirat hasábjain újra tisztázzuk, mit jelent a bejelentési kötelezettség és a hatósági zárlat.

Széllel szemben

Fa Nándor nevét akkor ismerte meg egész Magyarország, mikor 1985 szeptemberétől 1987 szeptemberéig körbehajózta a Földet Gál József barátjával, saját építésű kis vitorlásukon, a Szent Jupáton.

Márciusban igényelhető támogatás az amerikai szőlőkabóca elleni védekezéshez

Az Agrárminisztérium korábbi évekhez hasonlóan idén is vissza nem térítendő támogatást nyújt a szőlőültetvények megvédéséhez. A 240 millió forint éves keretösszegű támogatás március 1. és március 31. között kérelmezhető.

Milyen egy jó borturisztikai helyszín?

Bár az idegenforgalom újraindítását még senki sem látja, a hazai borász szakma nem feledekezhet meg a borturizmusról. Itt van a felkészülés ideje. Egy, a témába vágó webináron a hazai borturizmus három izgalmas helyszínét - Gere Andrea (Gere Attila Pincészete), ifj. Lőrincz György (St. Andrea Szőlőbirtok), Oroszlán Tamás (Tokaj-Hétszőlő) – képviselő szakember véleményével ismerkedhettünk meg.

Merre tart a magyar szőlő fajtapolitika?

Megkezdte munkáját a Szakmaközi Borszőlő Szaporítóanyag Bizottság, amely munkájában a szakterület neves képviselői vesznek részt. Alapkoncepcióként leszögezhető, hogy tevékenységük egy plusz lehetőséget teremt arra, hogy a termékpálya elejéről megközelítve versenyképesebbé lehessen tenni a magyar szőlő-bor ágazatot.

Jelentősen növekedett az innovációs teljesítmény 2020-ban

A 2019. évi 46 pályázat után idén 69 innovációs pályázatot adtak be a Magyar Innovációs Nagydíj felhívásra. Kiemelkedő innovációs teljesítmények születtek a 2020. évben. Összesen kilenc innovációs díjról dönt a bírálóbizottság.

Együnk több szőlőt - védi a bőrt is

A szőlőfogyasztás védhet az UV-sugárzás káros hatásaitól, állapította meg nemrég egy amerikai tanulmány. Az Alabama Egyetem kutatói szerint a hatás a szőlőben található polifenoloknak köszönhető: a kísérleti alanyok kevésbé égtek le az UV-sugárzástól. Sejtszinten pedig kevesebb jelét találták a károsodásnak.

Nyakunkon az izlandi bor – megvan az öregedés ellenszere?

Bár szőlő még nem nő Izlandon, azonban egy szakember készített egy olyan főzetet, amely elsőre úgy néz ki, mint egy szőlőből készült bor, sőt az íze is hasonlít rá. Antioxidánsokban gazdag, s ennek köszönhetően úgy is hívják, hogy az ifjúság forrása.

Biostimulátorok - Kevesebb víz és tápanyag is elég

Új megközelítéssel készül a biostimulátorok piacára lépni a holland Van Iperen International és az olasz LandLab, termékfejlesztésüket az Európai Unió Life programja támogatja. A Plants for Plants® (P4P) programban létrehozott biostimulátorokat próbáltak ki 2020-ban Európa különböző vidékein, más-más kertészeti kultúrákban.