Back to top

Az Év Honlapja „Különdíjas” lett a magyarmezogazdasag.hu

Kiadónk hírportáljának, a magyarmezogazdasag.hu-nak ítélték oda a Magyar Marketing Szövetség Internet Tagozatának nonprofit szakmai pályázatán Az Év Honlapja Különdíj 2020 elismerést média kategóriában. Büszkék vagyunk a Magyar Mezőgazdaság Kft. és portálunk elismerésére, mert igazolja, hogy jó irányba tartunk honlapunk fejlesztésével.

Kiadónk 2017-ben újragondolta online stratégiáját. Hírportálunk egységesítésével vágtunk bele a megújulásba, azzal a céllal, hogy az agrárium szereplői, a szakértőktől a hobbi szinten érdeklődőkig a mi honlapunkat tekintsék az elsőszámú tájékozódási pontnak.

A Kleffmann & Partner Piackutató Kft. elemzése alapján az azóta eltelt 3 év alatt a magyarmezogazdasag.hu lett Magyarország harmadik legismertebb agrárhírportálja a gazdálkodók körében. Több mint 10 ezer cikk jelenik meg rajta évente, látogatottsága pedig meghaladja a havi 150 ezer egyedi látogatót. A digitalizáció fejlődésének megfelelően bármely okoseszközön kényelmesen el lehet igazodni portálunkon.

Fotó: Sári Enikő ügyvezető igazgató Az Év Honlapja szavazás média különdíjával
Természetesen továbbra is dolgozunk rajta, hogy egyre jobb, még jobban átlátható és még kedveltebb hírforrást építsünk az agrárium iránt érdeklődőknek.

A napi tájékoztatás mellett heti elektronikus hírújsággal is szolgálja kiadónk 25 ezer feliratkozóját, azonkívül három Facebook oldalunk szintén 25 ezernél több követőt ér el napról napra. YouTube-csatornánkon több száz saját készítésű videóinterjú, tudósítás és képes összefoglaló közül választhatnak az érdeklődők.

Folyamatosan fejlődünk, és 2020-ban elindítottuk Instagram-oldalunkat is, ahol rövid idő alatt 2000-nél is több követőt örvendeztethetünk meg szebbnél szebb agrárképekkel, olykor humorral fűszerezve. Azonkívül LinkedInen is megtalálnak minket az érdeklődők.

Fotó: Práger Ádám marketing és online vezető, Kadosa Gábor marketing koordinátor, Kárpáti Eszter marketing koordinátor, Molnár Dorottya online szerkesztő, Mizsei Károly online felelős szerkesztő
Az Év Honlapja megmérettetésen 14 tagú szakmai zsűri vizsgálta az indulókat és pontozta őket öt kiemelt szempontot figyelembe véve, a design, a felhasználói élmény (user experience), a nevezett kategóriának megfelelő tartalom, a kreativitás és a reszponzivitás alapján. Idén összesen 289 honlapot, applikációt, kreatív és technológiai megoldást, valamint digitális marketingkampányt neveztek a digitális pályázatra.

Cégünk, a Magyar Mezőgazdaság Kft. idén ünnepli alapítása 30. évfordulóját.

Tizenegy nyomtatott kiadvánnyal vagyunk jelen a magyar agrármédiapiacon, és természetesen a digitális világ trendváltozásai sem robogtak el mellettünk. Számos online csatornánkkal alkalmazkodtunk az agráriumban zajló generációváltáshoz és az új igényekhez.

Így elmondhatjuk, hogy a Magyar Mezőgazdaság Kft. az agrárium komplex hírközlő médiuma, amely nagyon széles skálával áll a hírekre szomjazó közönség rendelkezésére.

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az első karbonsemleges paradicsom

Az Azura francia-marokkói vegyesvállalat közzétette fenntartható fejlődésről szóló jelentését. Ebben nem más szerepel, mint hogy a csoport egyebek közt szén-dioxid-semleges paradicsommal lép a piacra. Azt tervezik, hogy a vállalás népszerűsítésére erős kommunikációs kampányt indítanak. Márciustól a kereskedelembe kerülő összes terméken feltüntetik az erre utaló logót.

Széllel szemben

Fa Nándor nevét akkor ismerte meg egész Magyarország, mikor 1985 szeptemberétől 1987 szeptemberéig körbehajózta a Földet Gál József barátjával, saját építésű kis vitorlásukon, a Szent Jupáton.

Európa legnagyobb kikötőjében jelentősen csökkent a forgalom

A rotterdami kikötőben a teherforgalom 6,9% -kal csökkent 2020-ban a koronavírus-válság miatt, amely az elmúlt évtized legnagyobb csökkenése, ennek ellenére mégis kisebb volt a vártnál - közölte Európa legnagyobb tengeri kikötője.

Nagyot szakítottak a románok

A járvány miatt borzalmas 2020-as év ellenére nagy exportot bonyolítottak le a romániai erdeigyümölcs-termelők. A kereslet a nyugat-európai piacokon volt a legnagyobb.

Jelentősen növekedett az innovációs teljesítmény 2020-ban

A 2019. évi 46 pályázat után idén 69 innovációs pályázatot adtak be a Magyar Innovációs Nagydíj felhívásra. Kiemelkedő innovációs teljesítmények születtek a 2020. évben. Összesen kilenc innovációs díjról dönt a bírálóbizottság.

Így rendeltünk ételt és élelmiszert tavaly

Volt, aki napi kétszer rendelte házhoz kedvenc ételeit, de olyan netpincérező is akadt, aki a bevásárlását is szinte csak online intézte a tavalyi évben. Az alkoholrendelések alakulására nagy hatással voltak a járványügyi korlátozások és a reggeli kávét is előszeretettel rendeljük már házhoz.

A bábolnai fajtabemutató „hozamai”

A 2020-as Bábolnai Gazdanapok keretében szervezett kukorica-fajtabemutató méltó befejezéseként könyvelhetjük el a bemutatósor betakarítási eredményeit. A csapadékos időjárás miatt általánosságban elhúzódott a betakarítás, és a fajtabemutató betakarítására is későn, csak november 18-án került sor.

2021-ben kedvező feltételek várhatóak az agráriumban

Az agrárium tavalyi évének megkerülhetetlen része volt a koronavírus-járvány, amely megerősítette a szektor szerepét. Az idei évben a mezőgazdaságot egyrészt továbbra is a vírushelyzet, másrészt a Közös Agrárpolitika átmeneti időszaka fogja meghatározni.

Közeleg a 29. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat beadási határideje

Az Innovációs Nagydíjon kívül, összesen nyolc innovációs díj kerül átadásra azon társaságok számára, melyek 2021. február 10-ig beadják jelentkezésüket.

Átírta a burgonyapiacot a vendéglátóhelyek bezárása

Amikor a burgonyapiac felkészült a 2020-as évre, még senki sem gondolhatta, hogy egy világjárvány, illetve az annak kapcsán hozott intézkedések teljesen átírják a kereskedelmi terveket. A vendéglátóhelyek bezárása a magyar koptatóipart is megrokkantotta, és továbbra is sakkban tartja az üzemeket.