Back to top

Vírusok és étrend: mi a megoldás?

Az étrendünk megváltoztatásával elkerülhető lenne a vírusok terjedése, például a húsevés elhagyásával megszűnnének a zoonotikus vírusok a tudósok szerint. Ám a helyzet ennél bonyolultabb, a legtöbb ember ugyanis nem akar lemondani a húsevésről. A COVID-19 járvány mutatott rá a zoonotikus vírusok, azaz az állatról emberre terjedő vírusok veszélyére. 

Túl sokáig hagytuk figyelmen kívül ezeket, és ma már senki sem vonhatja kétségbe a következményeket. Egyesek úgy vélik, hogy a vírusok az idő hajnala óta kísérnek minket, és egyszerűen meg kellene tanulnunk velük élni. Igen, de nem lehet ugyanolyan léptékűvé tenni az emberiség ezer, száz vagy néhány tucatnyi évvel ezelőtti és a jelenlegi élet működését – állítja Dr. Piotr Rzymski orvosbiológus, a területének szakértője, a "Nutrients" folyóiratban a napokban megjelent kutatási cikk egyik társszerzője. Hozzátette:

népességünk a huszadik század közepe óta 5 milliárddal nőtt, és ez arra kényszerített minket, hogy még jobban beavatkozzunk a természetbe. Új területekre lépünk, ami kihat a vadállatokkal való kapcsolatunkra.

Az éghajlati egyensúly szempontjából olyan erdőket vágtak ki, mint az amazóniai esőerdők, hogy megműveljék a földet és takarmányt nyújtsanak többek között az ipari körülmények között nevelt állatok számára. Az állatok nagy száma a kórokozók, köztük a vírusok terjedését is elősegíti. És bár a SARS-CoV-2 koronavírus vadállatokból származik, feltehetjük a kérdést, hogy vissza kell-e fordítani a fejlődés irányát? Szerinte nem ez a megoldás, ehelyett inkább a különféle veszélyek kockázatát kell csökkenteni.

Az emberek nem akarnak lemondani a húsról

A tanulmányban olyan megoldásokat fontolgat, amelyek minimalizálhatják a haszonállatoktól az emberekig terjedő vírusfertőzés kockázatát.

Kifejtette, bár a legegyszerűbb megoldás egyszerűen a növényi étrendre való áttérés lenne, de a gyakorlatban ez utópia.

Először is, az emberek többsége nem akar lemondani a húsevésről, hiszen ez fontos szerepet játszott az emberi evolúcióban. Tehát nagyon erős affinitásunk van iránta. Elmondta, hogy 10 éve nem evett húst, és amikor az előadások során képeket mutat a hallgatóknak egy steak-ről, akár akarja, akár nem, összefolyik a nyál a szájában.

Egy ilyen látvány érzelmi reakciókat vált ki bennünk - magyarázza.

Emellett a húst a világ egyes részein a gazdagság velejárójaként ismerik el. Példaként említi, hogy a hús iránti kereslet egyik legnagyobb növekedése Indiában figyelhető meg, abban az országban, amelyet mindig is a vegetarianizmus központjának tartottak - egyes források szerint a lakosság 40% -a nem evett húst. Az ország fejlődik, és azok száma is nő, akik meg akarnak gazdagodni, és minél több mindent elérni, beleértve a húst is, különösen a vöröset.

A rovarok és a kulturális különbségek

Néhány tudós alternatívaként a rovarok táplálékkénti fogyasztását javasolja. - Valóban könnyen termeszthetőek és táplálóak, de megoldást nyújtanak-e az ipari gazdálkodás okozta problémákra? Véleményünk szerint nem. Először is,

a kulturális különbségek azt jelentik, hogy a nyugati fogyasztók nem tudják elfogadni a rovar eredetű termékeket, még feldolgozva sem.

Azokban a régiókban pedig, ahol elfogyasztják és elfogadják, a következő tendencia figyelhető meg: akik megengedhetik maguknak, vörös húst esznek, a rovarfogyasztók pedig a szegényebb társadalmi osztályból kerülnek ki – érvelt a kutató. 

Továbbá a rovaralapú termékek bevezetéséhez először meg kell teremteni a biztonsági profiljukat és jó tenyésztési gyakorlatot alkalmazni.

Egyesek úgy vélik, hogy a tenyésztett rovarok nem lehetnek az emberre veszélyes vírusok forrásai, de azt nem tudjuk, hogy  tömeges előállításuk milyen veszélyekkel járhat.

Képzeljük csak el, mi történhet, ha valamilyen előre nem látható esemény, például egy hurrikán következtében a rovarok tartási helyei megsemmisülnek, és a milliárdos populációban élők a környezetbe kerülnek?

Most a laborhúsban látják a megoldást

Rzymski megjegyezte, hogy figyelembe véve a különböző tényezőket, a legéletképesebb megoldás, amely jó alternatíva lenne a modern hústermelés számára, az a laborhús lenne.

Az első ilyen termék 2013-ban készült el, azóta a technológia jelentősen fejlődött. Az Egyesült Államokban befejeződnek az ilyen típusú hús forgalmát szabályozó rendeletek,

Szingapúrban az így előállított baromfihús forgalmazását már engedélyezték és Tel-Avivban az egyik étteremben is felszolgálják.

Nem régen marhahús steakek alternatívájaként előállított laborhúst kóstolta meg Benjamin Netanyahu, izraeli miniszterelnök, aki kijelentette, hogy országa az alternatív hús erőművévé válik. Ez már nem sci-fi, ez most történik, mutatott rá a tudós.  

Hozzátette, hogy egy ilyen megoldás

legnagyobb előnye elsősorban a vad- és haszonállatokkal való érintkezéseknek és a zoonózis kockázatának csökkentése,

valamint az üvegházhatású gázkibocsátásnak, a vízfogyasztásnak, az erdőirtásnak, a rovarirtó- és műtrágya-kibocsátásnak a csökkenése, valamint az állati antibiotikumok megszüntetése lenne.

Továbbá ez esetben a termelés nagyon gyors - néha több év helyett csak néhány hétre van szükség ahhoz, hogy a laborhús a piacra kerüljön. És nincs veszélye annak, hogy valamilyen kiszámíthatatlan kórokozó, például az afrikai sertéspestis vírus megjelenik és elpusztít egy egész sertéstelepet.

Forrás: 
portalspozywczy.pl

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Értékek nyomában

Otthonosan mozog a kézműves mesterségek sokszínű hagyományaiban Ament Éva grafikus, népi bútorfestő. Alkotásaiban nemcsak másolja, de szellemükhöz, motívumvilágukhoz hűen újrateremti a tradicionális munkákat. A jellegzetes használati tárgyak, kelengyeládák, kisbútorok mellett magyarországi templomok gyönyörű mennyezetkazettái viselik a keze nyomát, a megmentett, újjáálmodott örökség jeleként.

Májinka András: Menekülés

„Gyermekkorom óta életem része volt a természet szeretete, a növények, állatok, tájak megismerése. Szüleimmel sokat kirándultunk, ez azóta is az egyik kedvenc elfoglaltságom. Tősgyökeres alföldiként mindig is vonzottak a hegyvidéki tájak."

Égbe törő fák

A hosszú életű, dús lombozatú, vastag törzsű fák jelképei az egyháznak, ajándékai Isten teremtett világának. Már a Biblia első lapjain megjelennek. Az erdők mesélnek az élet körforgásáról, felemelik tekintetünket a lombkoronákon túlra, és misztikus elmélkedésre késztetnek. Akárcsak egyetlen hívő megmentése, ugyanúgy egyetlen fa elültetése is kihat az életünkre, a környezetünkre.

Az édenkert szigetei

Paradicsomi állapotok – így lelkendezett útirajzában Rudolf főherceg, amikor 1878-ban Alfred Brehm híres természettudóssal végzett ornitológiai gyűjtőútjuk során meglátta a területet.

Zöldülő főváros

Ma már közhely, hogy világunk felgyorsult. Valamennyien tapasztaljuk, hogy mindennapjaink napról napra magasabb fordulatszámon pörögnek, ezzel egy időben gyorsabb tempóban pusztítjuk a természetet is. Világviszonylatban fogynak az erdők, csökken a természetes környezet.

Öreg bükk a Stájeroknál

A Kőszegi-hegységben az Országos Kéktúra útvonalon haladva, a Stájer-házak közelében vezet az Öreg bükk Tanösvény. Ha nyugatról az Írott-kő felől, illetve közelebbről a Hörmann-forrástól érkezünk, először ahhoz az állomásához jutunk, ahol forgatható kockák segítségével megismerkedhetünk a Kőszegi-hegységet borító erdők világával.

A tő mellől a katedráig

Gyakorlatban eltöltött 14 év, majd 27 esztendő a Soproni Egyetem katedráján – ebből öt év tanszékvezetőként –, számtalan szakmai cikk és egyetemi jegyzet írása. Csak néhány adat, ami a 95 éves Csesznák Elemért minősíti. Nem véletlen hát, hogy a mai napig szellemileg és testileg friss szakembert szívesen felkeresik fiatal kollégái.

Türelem erdőt terem

Az erdészek összetartók. Erre jó példa az egri Babocsay utca közössége, ahol évtizedek óta több erdészcsalád él barátságban, kinevelve a következő, erdőt tisztelő generációt. Esténként izgalmas eszmecserék folynak a szakma neves képviselői között.

Célegyenesben a világkiállítás

Közel két éve beszélgettünk legutóbb dr. Kovács Zoltánnal a 2021-es „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás kormánybiztosi kinevezésének apropóján. Azóta is folyamatosak a munkálatok: a Hungexpo teljes területe megújul, ahogyan a rendezvény kiemelt vidéki helyszíneinek gyűjteményei is, a szakmai konferenciák és programok kidolgozása pedig jelenleg is zajlik.

Erdőszélen Manó kuckó

Aki szereti ügyes kezét próbára tenni, apróságokat alkotni némi segítséggel, az bizonyára szívesen nézegeti Kiss Tamara rövid Manó kuckó filmjeit a neten. Az ünnepváró készülődés jegyében egy szép tobozkarácsonyfa összeállítását követhettük végig, ám ezúttal személyesen, a kuckós műhelyben.