Back to top

Ha megcsordul a Vince…

Január 22-én, Vince-napján a borásztársadalmon valami furcsa izgatottság lesz úrrá. Ezt a napot hagyományosan termésjósló ünnepnapnak tartják.

Ilyenkor, január végén a "szőlővessző pálfordulóján" már készülődik a tavasz, legalábbis kezd visszavonulni a tél. A szentet ősidőktől kezdve úgy tisztelték, mint aki legyőzi a tél sötét hatalmait és előkészíti a lassan közeledő tavasz útját. Vince nevének rokon hangzása a vinum, „bor” szóval magyarázza, hogy a szőlészek szentje lett – a francia Vincent pl. „százannyi bor” jelentésű –, és névnapja időjárásából a várható bortermést szokták megjósolni,

A  falvakban  vincevesszőt metszettek, ezt a meleg szobában vízbe állítottak, s abból, hogy mennyire hajtott ki, a következő év termésére  következtettek. A  gazdák szerint sok bort kell inni ezen a napon, hogy bőséges legyen a termés. Mind a vincevessző hajtatása, mind pedig a pincelátogatás a magyar nyelvterület szinte minden részén szokás volt,

Aki szereti a bort, természetes, hogy kíváncsi arra is, milyen termés várható az idén. No de nem mindenkinek nőnek a kertjében szőlőtőkék, s ha nőnek is, nem biztos, hogy bor készül majd belőlük.

„Fényes Vince, tele pince.

Ködös Vince, üres pince.

Ha fénylik Vince, megtelik a pince.

Ha csepeg, csurog, kevés lesz a borod”

Vince napján a szőlőtermelők figyelték az időjárást, szép, napos idő esetén jó, ellenkező esetben rossz bortermést jósoltak. A közismert időjárási regula így hangzik: "Hogyha szépen fénylik Vince, megtelik borral a pince".

Vince hispániai vértanú, válogatott kínzásokkal gyötörték halálra 304-ben. Legendáját az Érdy-kódexben, továbbá a ponyvaköltő Varga Lajos versezetében olvashatjuk. Egyikben sincs magyarázat Vincének, Vince napjának a szőlővel, borral való kapcsolatára.

Tiszteletére kápolnát, templomot nyilván azért nem szenteltek a szőlőhegyekben, mert télidőben úgysem tudták volna búcsúnapját méltóképpen megünnepelni.

Sokatmondó kivétel azonban a Sárospatak határában emelkedő Szentvincehegy - a helybeli nép ajkán Szemince -, amelyen a középkorban (1238) szőlők között dominikánus klastrom állott. A patrocinium nyilván a rajnavidéki latini idetelepítésével is összefügg.

Vince legendája és a jósversike Vincét tagadhatatlanul vízöntői képességekkel ruházza fel. Hasonlóképpen sok más e naphoz fűződő szokás is. A vincézésnek pl., amelynek során a szőlőskert szélét János napján szentelt borral vagy szentelt vízzel öntözik meg, alapja az a hiedelem, hogy ha Vince napján esik az eső, sok bor lesz. (Az esővíz – a szőlőszemekbe felszívódva – valóban borrá válik majd, ezzel együtt az sem véletlen, hogy a kánai menyegző csodájáról Vince-nap tőszomszédságában emlékeztek meg.)

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Értékek nyomában

Otthonosan mozog a kézműves mesterségek sokszínű hagyományaiban Ament Éva grafikus, népi bútorfestő. Alkotásaiban nemcsak másolja, de szellemükhöz, motívumvilágukhoz hűen újrateremti a tradicionális munkákat. A jellegzetes használati tárgyak, kelengyeládák, kisbútorok mellett magyarországi templomok gyönyörű mennyezetkazettái viselik a keze nyomát, a megmentett, újjáálmodott örökség jeleként.

Égbe törő fák

A hosszú életű, dús lombozatú, vastag törzsű fák jelképei az egyháznak, ajándékai Isten teremtett világának. Már a Biblia első lapjain megjelennek. Az erdők mesélnek az élet körforgásáról, felemelik tekintetünket a lombkoronákon túlra, és misztikus elmélkedésre késztetnek. Akárcsak egyetlen hívő megmentése, ugyanúgy egyetlen fa elültetése is kihat az életünkre, a környezetünkre.

Az édenkert szigetei

Paradicsomi állapotok – így lelkendezett útirajzában Rudolf főherceg, amikor 1878-ban Alfred Brehm híres természettudóssal végzett ornitológiai gyűjtőútjuk során meglátta a területet.

Piros és fekete - a ribizli is kiváló boralapanyag

Általános tapasztalataink szerint a bor szőlőből készül, ám sokféle más gyümölcs is alkalmas erre. Egy fiatal pár bebizonyítja, hogy a piros és a fekete ribizli is kiváló boralapanyag. Sőt, a gasztronómiában is megállja a helyét.

A nőnap is lehet borünnep

Közeledik a nőnap! virág mellett borral is kedveskedhetünk a hölgyeknek.

Közzétették a paradicsomos carbonara receptjét Amerikában, az olaszok kiakadtak

A New York Times közölte a carbonara receptjét, amely összetevői között a paradicsom is szerepel. Emellett több más hozzávalót is felcseréltek az olaszok hagyományos tésztaételben. A recept mélyen felháborította az olasz szakácsokat és a carbonara rajongókat. Az olasz gazdákat tömörítő szervezet közleményt adott ki.

Már nyolc éve ünnepeljük a „Vadvilág Világapját”

Az ENSZ közgyűlése 2013-ban, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES) aláírásának 40. évfordulója alkalmából az egyezmény aláírásának napját, március 3-át a Vadvilág Világnapjává (World Wildlife Day) nyilvánította.

Készülnek a nőnapi csúcsforgalomra a virágosok

Készülnek a virágüzletek a közelgő nőnapra, amikor napi forgalmuk megtöbbszöröződik. A tapasztalatok szerint ajándékozottanként jellemzően legalább 1000 forintért vásárol egy-egy vevő virágot, többségében hazai termesztésű fréziát, jácintot, tulipánt, nárciszt, illetve az örök klasszikus rózsát, gerberát, szegfűt – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből.

Indul a szezon – Növényvédelmi előrejelzés 9. hét

A belvizek a talajok művelhetővé válásához még több tavaszias idő kell, a gyümölcsösökben és a szőlőültetvényekben azonban már bőven akad tennivaló. A legfontosabb feladat most a metszés és a lemosópermetezés.

Varázsoljunk tavaszt: március elsejei népszokás

A március elsején beköszöntő naptári tavaszt egy kedves hagyománnyal várhatjuk, illetve marasztalhatjuk. Mivel egyébként is kicsit szeszélyes időszakról van szó, egy kis „varázslás” csak segíthet.