0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kocsányos tölgy a lisztharmat kereszttüzében

Az Európa-szerte elterjedt kocsányos tölgy alkotta erdőállományokban már az 1900-as évek elején megjelent a lisztharmatbetegség. Villámgyorsan elterjedt a kontinensen, 1908-ra már Magyarország tölgyeseit is megfertőzte. Demeter László, az Ökológiai Kutatóközpont kutatócsoportjával megfejtette a tölgyeket megbetegítő, Ázsia trópusi vidékéről behurcolt lisztharmat gombafaj pusztításának okát.

A problémát elsősorban az jelenti, hogy napjaink kocsányos tölgyes erdeiben élő fák már pusztulófélben vannak, a fiatal tölgyek, melyek természetes módon pótolhatnák az öreg fákat, a lisztharmatbetegség miatt nem tudják ezen elrendeltetésüket beteljesíteni.

A kutatás során kiderült, ezek az idegenhonos gombafajok az avarban telelnek át, és tavasszal onnan fertőzik meg a fiatal hajtásokat, de csak addig képesek fertőzni, amíg a hajtások zsengék.

Amint a levelek megerősödnek, már sokkal kevésbé tudnak behatolni azok sejtjeibe. A lisztharmat elvonja a tápanyag jelentős részét a levelekből, ami így végül azok pusztulását okozza.

A kocsányos tölgy csemetéi akár évente 2-3 alkalommal is növesztenek új hajtásokat. Mielőtt a kórokozó nem jutott el Európába, a tölgycsemete még versenyképes tudott lenni más, vele együtt növekedő fafajok mellett. Azonban a betegség megjelenésével hátrányt szenvedtek a tölgymagoncok és tölgycsemeték.

A napfény, mint számos növényfajnak, a tölgyek növekedéséhez elengedhetetlen feltétel, amiért saját fajtársai mellet más fajokkal is meg kell küzdeniük.

Az idősebb fák kidőlésével rövid ideig a zárt lombkora megnyílik, lék keletkezik, ilyenkor van lehetőségük a csemetéknek a minél gyorsabb fejlődésre.

A gyorsabb győz, a lassú pedig általában elpusztul. A kocsányostölgy-magoncok tölgy-lisztharmattal még hátrányosabb helyzetbe kerülnek a többi fafajjal szemben, így csak kevés egyednek adatik meg a lehetőség a kifejlődésre.

A tölgy-lisztharmat esetében is fátyolos fehér lepedék képződik a csemete levelének felszínén, amely eltakarja a napfényt.

Fény nélkül, különösen árnyékos erdőben, a magonc 3-5 éven belül elpusztul, míg ha fény éri, még jobban felülkerekedik rajta a fertőzés.

Növekedése lelassul, a versenytársak pedig elnyomják. Emiatt ma már nincsenek fiatal egyedek a lombkorona lékjeiben, mert néhány éven belül elpusztítja őket a fertőzés. A kutatócsoport jelenleg azt vizsgálja, milyen természetközeli megoldással lehet megakadályozni a tölgy-lisztharmat pusztítását.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu