0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A termés negyedét kidobták a drótféreg miatt, ezt nem engedik meg maguknak még egyszer

Kétmillió euró közpénzzel támogatja Ausztria a kutatásokat, hogy ne fordulhasson elő még egyszer olyan mértékű drótféregkártétel a burgonyatermesztésben, mint 2018-ban – számolt be róla az AIZ agrárhír-ügynökség.

2018-ban az Ausztriában megtermett összes étkezési burgonyának majdnem a negyedét kellett kidobni erős drótféregkártétel miatt. Amellett, hogy több mint 20 millió eurós kár keletkezett, az ország importfüggősége is nőtt, ami pedig – mint az utóbbi év megmutatta –

egyre komolyabban veendő hátrány, még ha számszerűsíteni nem is lehet.

Ilyen nem fordulhat elő még egyszer, ezért Ausztria a következő öt évben 2 millió eurót szán olyan kutatási projektekre, amelyek révén a mezőgazdaság jobban veszi az akadályokat a jövőben – jelentette be Elisabeth Köstinger agrárminiszter.

A projektet az agrárminisztérium és a tartományok közösen finanszírozzák, a lebonyolítás az élelmezésbiztonsági és egészségügyi ügynökség (AGES) feladata lesz.

Idézte az AIZ portál a burgonyatermesztők érdekvédelmi szövetségének elnökét, Anita Kamptnert is, aki szerint pillanatnyilag a drótféregprobléma a burgonyatermesztés egyik legnagyobb kihívása, és elmondta, hogy neves kutatók és gyakorlati szakemberek fognak együtt dolgozni a kártevő visszaszorításán.

Az eddigi tapasztalatok szerint nincs olyan megoldás – sem kémiai, sem biológiai –, amely önmagában hatékony lenne

a drótféreg ellen, ezért a módszerek változatos kombinációi állnak a kutatás homlokterében, és persze az a cél, hogy fenntartható, erőforrás- és környezetkímélő megoldás szülessen. A kutatási projekt 2021 januárjában indult, és 2025 végéig fut – számolt be róla az osztrák AIZ agrárhír-ügynökség.

youtube://v/PpWkvxpdpGA

 

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu