0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Takarmánnyal a klímakatasztrófa ellen

Akár 38 százalékkal csökkentheti a tehenek metánkibocsátását a svájci Mootral takarmánykiegészítő terméke, a Mootral Ruminate, amit a tehenek Teslájának is neveznek.

A takarmánykiegészítőt előállító Mootral alapítója és vezérigazgatója, Thomas Hafner az egész világon elérhetővé akarja tenni a termékét az állattartók számára, méghozzá úgy, hogy CowCrediteket kínál fel a vállalatoknak széndioxid-kibocsátásuk kompenzálására a nemzetközi légi közlekedés kibocsátáskompenzációs és -csökkentési rendszere (Carbon Offsetting and Reduction Scheme for International Aviation, CORSIA) keretében.

A Mootral forradalmi újítása az ENSZ következő klímacsúcstalálkozóján, a COP26-on is terítékre kerül.

Becslések szerint 1,5 milliárd tehén él a Földön, amelyek évente 4,6 gigatonna széndioxidnak megfelelő metánt termelnek.

A szén-dioxid-ellensúlyozás pénzfizetést jelent, amelyet zöld projektekbe – például erdőtelepítésbe – fektetnek be. Ez a gyakorlat már viszonylag elterjedt a légiközlekedésben.

A globális szén-dioxid-ellensúlyozási piac becslések szerint 178 milliárd eurós forgalmat fog elérni, 2019-ben 34 százalékkal nőtt.

„Nagyon izgatottak vagyunk a Mootral szén-dioxid-kibocsátási egységek piacra dobásával kapcsolatban. Kiváló értéket kínálnak a vásárlóknak, valódi változást hoznak a kibocsátások terén, és segítenek fenntartani ősi gazdálkodói közösségeinket és hagyományainkat” – mondta Thomas Hafner.

Egy CowCredit egy tonna széndioxid-beszámítással egyenértékű, és egyedülálló a piacon, mivel ez az egyetlen szén-dioxid-ellensúly, amelyet a szarvasmarha-tenyésztésben alkalmaznak.

A tehenek által termelt metán üvegházhatású gázként 84-szer erősebb, mint a szén-dioxid a kibocsátást követő első 20 évben.

Az állatállomány felelős az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 14,5 százalékáért, amelyből a legtöbbet, 65 százalékot a tehenek eresztenek ki.

Ha a világ minden tehene fogyasztaná a Mootralt, az annyival csökkentené a metánkibocsátást, mintha 330 millió autót távolítanánk el az utakról. A gépkocsik száma az EU-ban jelenleg 240 millió.

A Mootral Ruminate-et azonban egyelőre csak az Egyesült Királyságban működő, színvonalas kávézóláncokat ellátó tejgazdaságok használják rendszeresen, emellett kísérleti jelleggel adagolják a teheneknek néhány helyen Európában, valamint az Egyesült Államokban.

Hafner szerint:

„A tehenek fontos szerepet játszanak ökoszisztémánkban, javítják a talaj minőségét és támogatják a szénmegkötést, valamint remek táplálékforrást jelentenek.

Itt az ideje, hogy részesei lehessenek a klímaváltozás elleni globális harcnak is. A Mootral egy skálázható technológia, amely lehetőséget nyit az éghajlati katasztrófa elhárítására, miközben szén-dioxid-mentesítjük a gazdaságot.”

MMG Gazdahang

Hetente jelentkezik az MMG Gazdahang podcast adása, a legfontosabb hírekkel, izgalmas beszélgetésekkel és érdekességekkel a nagyvilágból. Hallgatni arany! Kattintson a lejátszóra és hallgassa meg a többi között beszélgetésünket a sikeres pályakezdésről Reng Zoltánnal a Hungrana Kft. vezérigazgatójával és Dusnoki Csabával a MATE osztatlan agrármérnök szakos hallgatójával, vagy nézze meg az MMG Direkt adását youtube csatornánkon.

Forrás: euronews.com