Back to top

Gyomorfekélyt jelezhet, ha bal oldalán fekszik a sertés

Gyomorfekély jele lehet, ha a sertések inkább a bal oldalukon fekszenek. Ezt állapította meg az Agri-Food and Biosciences Institute (AFBI) és a belfasti Queens University (QUB) közös kutatása. A kutatásból az is kiderült, hogy a gyomorfekélyes sertések kevésbé hajlamosak veszélyes viselkedésre, például farokharapásra.

A kutatók vá­gáskor azonosítottak gyomorfekélyes és nem gyomorfekélyes sertéseket, majd a levágás előtti két hétben készült videofelvételeken összehasonlították az állatok viselkedését. A gyomorfekélyes és a nem gyomorfekélyes sertések között a leginkább egyértelmű viselkedésbeli különbség az volt, hogy melyik oldalukon szoktak feküdni.

A gyomorfekélyes – még az enyhe gyomorfekélyben szenvedő – sertések is lényegesen ritkábban fekszenek a jobb oldalukon, mint a nem gyomorfekélyes állatok.

Míg előbbiek az idő átlagosan 12 százalékában, a nem gyomorfekélyesek a 25 százalékában választották ezt a testhelyzetet.

A bal oldalon való fekvésről azt gondolják, hogy növeli a gyomorfolyadék és a fekélyesedésre leginkább fogékony terület közötti érintkezés valószínűségét, és ha egyszer már kialakult a fekély, akkor a sertések inkább elkerülik a bal oldalon fekvést, mivel a fekély és a gyomorfolyadék érintkezése fájdalmat okoz.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2021/17 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Egyetemi innováció kerül a boltok polcaira

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) fiatal kutatóit és munkáikat bemutató sorozatunkban ezúttal egy új terméket üdvözölhetünk. Gyártása során teljesen új formát öltenek a felhasznált növényi alapanyagok, növelve a termék eltarthatóságát és egyszerűsítve a konyhai felhasználását. Az úgynevezett SalaDmi létrehozásában nagy szerepe van Csurka Tamás doktorandusznak.

Kiskerti növényvédelem vegyszerek nélkül

A növényvédelem szó hallatán főként a vegyszeres permetezés jut eszünkbe, amivel a növényeinket megtámadó kórokozókat, kártevőket igyekszünk elpusztítani, távol tartani a kertünktől. Az agrotechnikai munkafolyamatok megfelelő időben és sorrendben való elvégzésével is sokat tehetünk növényeink egészségéért úgy, hogy vegyszerezés még szóba sem került.

Kína húsimportja csökkent a tavalyi évhez képest

Kína májusban 789 000 tonna húst importált, 3,3%-kal kevesebbet, mint egy évvel korábban - derült ki a vámhatóság hétfőn közzétett adataiból, miután a sertéshús hazai árának zuhanása csökkentette az import iránti keresletet.

Itt a kánikula! - Óvjuk a borjakat a kiszáradástól

A nyár berobbanásával a hőstressz egyre jobban érzékelteti hatását a szarvasmarha állományokban, a tehenek hűtése komoly odafigyelést igényel. A hőmérséklet emelkedésével azonban nem csak a tejelő, illetve szárazon álló állatok igénylik az extra gondoskodást, a borajkat is óvni kell a melegtől, mert a tomboló nyári forróságban hajlamosabbak a kiszáradásra.

Július 14-én újra megnyílik az állattartó telepek fejlesztését támogató felhívás

Az Agrárminisztérium újranyitja az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása”című pályázati kiírást – közölte Nagy István tárcavezető. Az újranyitást a 2020 őszén pályázható felhívás óriási sikere indokolja, így ismét lehetőség lesz az állattartók számára nagyobb léptékű beruházások megvalósítására. A támogatási kérelmek benyújtására 2021. július 14-től lesz ismét lehetőség.

Bőkezű juhtenyésztés

Az ágazatról viszonylag kevés jó szót lehet hallani manapság. Általában véve csökken a faj egyedszáma, aminek az okaként mindig azt fogalmazzák meg, hogy nálunk nem éri meg juhval foglalkozni. Pedig sokkal többet exportálhatnánk, mint amennyit ma kiviszünk az országból, és mostanában az ára is elfogadhatónak tűnik.

Mindent a falvakért!

Annak ellenére, hogy úgy tűnik, a koronavírus-járvány miatt idén elmarad Szerbiában a népszámlálás, és emiatt az elemzésekben csak a 2011-es összeírás adataira tudunk támaszkodni, mind többen mondják ki hangosan a nyugat-balkáni országban, hogy sürgősen tenni kell valamit, mert a helyzet tarthatatlan. Az utolsó népszámlálás adatai szerint 10 év alatt 5 százalékkal csökkent az ország népessége.

Petőfiszállás: a mi falunk, a mi jövőnk

Hogyan birkóztak meg a járvánnyal a Duna-Tisza közi települések és vállalkozások? Milyen fejlesztésekben reménykednek és milyen új kihívásoknak igyekeznek megfelelni? E kérdésekre keresett választ Petőfiszállásra és Kiskunfélegyházára látogató tudósítónk.

Ha a teheneket megkérdezzük, ők a robotot választják – Fejőrobotok Rétalap-Balogtagon

A Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt. az ország egyik legjelentősebb szarvasmarhatartással foglalkozó vállalkozása. Három telephelyen több, mint 2600 szarvasmarhát tartanak. 2017-től a Biokontroll Hungária Kft-vel együttműködve ökológiailag ellenőrzött biotejet állítanak elő. Az általuk megtermelt 27 millió kg nyers tej országosan kiemelkedő teljesítmény.

Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat 9.

Elkészült egy érdekes tanulmány az Európai Unió Horizon 2020 elnevezésű kutatás és fejlesztés programjából támogatva, mely a fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlatról szól. 5 ország 6 egyeteme vett részt a munkában, melyet most közreadunk.