0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Megnyílt a regisztráció a Településfásítási Program második ütemére

Folytatódik az Agrárminisztérium által indított, rendkívül sikeres Településfásítási Program. A minisztérium az egyértelműen pozitív tapasztalatok alapján további egy milliárd forintot biztosít a 10 ezer fő alatti települések számára, így 2021 őszén, valamint 2022 tavaszán újabb 24 ezer fát ültethetnek el Magyarország legnagyobb belterületi fásítási programjában.

Az érdeklődők első lépésként június 10-e és 30-a között regisztrálhatnak, majd a konkrét fákra vonatkozó igényüket július 5-étől nyújthatják be az orszagfasitas.hu oldalon keresztül.

Az Agrárminisztérium – a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága által biztosított forrásból – 2020-ban indította el a Településfásítási programot, amelynek keretében 12 ezer sorfát ültettek el összesen 474, tízezer fő alatti településen. Látva az egyértelmű sikert és a jelentős érdeklődést,

az Agrárminisztérium a program folytatására további egy milliárd forintot biztosított. Ennek alapján idén ősszel és 2022 tavaszán további, összesen 24 ezer sorfát ültethetnek el közel ezer, tízezer főnél alacsonyabb lélekszámú településen.

A program most induló, második ütemében az igénylők 19, belterületre is ültethető, a klímaváltozást jól tűrő fafaj közül választhatnak. Településenként legalább tíz, legfeljebb 30 sorfát igényelhetnek, amelyek között megtalálhatók az ezüst, valamint a kislevelű hárs, a kocsányos- és csertölgy, a díszalma és díszkörte, fehér eper, hegyi juhar, keskenylevelű és magas kőris, továbbá a királydió is. A nagyméretű sorfák mellett a Program része a szállítás, a mulcs, a fa törzsét védő rácsok és a támasztó karók költsége is, ezen felül minden ültetéshez szakember jelenléte is biztosított.

Az igénylés első és nélkülözhetetlen lépése a regisztráció, amely 2021. június 10-én nyílik meg és 20 napig, június 30-áig áll nyitva az érdeklődő települések számára az Országfásítási Program honlapján.

Amennyiben egy település nem regisztrál, úgy nem vehet részt a 2021. július 5-én induló második lépésben, a konkrét fafajok igénylésében. Fontos tudnivaló az is, hogy egy településről csak egy regisztráció nyújtható be, ezért az érintetteknek érdemes egyeztetniük az önkormányzattal. Regisztrációra, illetve igénylésre a települések önkormányzatai, önkormányzati és állami intézményei, egyházi és civil szervezetei, intézményeik jogosultak. Annak érdekében, hogy minél több település jusson fához, a program első, 2020-2021-es ütemében nyertes települések a mostani folyamatban már nem vehetnek részt. Az igénylésre jogosult települések jegyzékét az érdeklődők megtalálják az Országfásítási Program honlapján.

A program lebonyolítását a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. végzi, együttműködésben az Országos Erdészeti Egyesülettel.

A szakmai hátteret mindemellett a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete is biztosítja. Erdész és kertész szakemberek minden ültetésen részt vesznek, szükség esetén szakmai segítséggel, tanáccsal szolgálva. A program részleteit a www.orszagfasitas.hu oldalon lehet megismerni.

 

Forrás: AM sajtó