0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Hol fáj legjobban a rovarcsípés, és melyikük a bajnok a fájdalomokozásban?

Némely kutatók a tudomány kedvéért szívesen vetik alá magukat kínzásoknak. Így derült ki az is, melyik testrészünk a legérzékenyebb a csípésre.

Szerencsétlen nap volt az, amikor Dr. Justin Schmidt biciklizni indult. „Kifulladtam, kitátottam a a szám, egy átkozott méh berepült, és megcsípte a nyelvemet” – emlékszik vissza. A földre zuhant, és a fájdalomtól összegörnyedt. Később úgy írta le az átélt fájdalmat, hogy „azonnali, szörnyű, vakító és kimerítő volt. 10 percig alig kaptam levegőt.”

Nem ez a legrosszabb csípés, aminek egy ember ki lehet téve. A fájdalom intenzitása mégis meglepte Dr. Schmidtet. Ez azért érdekes, mert entomológiával, azaz rovartannal foglalkozik az Arizonai Egyetemen, és nagyon jól tudja, mi a fájdalom – több mint ezerszer csípték már meg méhek, darazsak és hangyák.

Dr. Justin Schmidt a tudományos világban a csípő rovarok úgynevezett Schmidt-féle fájdalomskála megalkotásával vált híressé: ez egy négyfokozatú osztályozás, amelyet a rovarcsípés utáni fájdalom összehasonlítására használnak.

A tudós szokatlan csípési kísérlete

Az egymást követő fokozatok leírása egy kicsit úgy hangzik, mintha egy skót whisky-szakértő kissé költői jegyzeteiből vették volna ki: például a Polistes annularis darázs harapása a hármas fokozatba sorolható, és úgy jellemzik, hogy „harapós és égető érzés, amely keserűségbe megy át”.

Normális körülmények között a kutató észre sem venné, hogy egy méh megcsípte, ez ugyanis a skálája szerinti kettes fokozatba tartozik, és jellemzése szerint „unalmas.”

De minden megváltozott, amikor a nyelvét csípte meg a méh. Rájött, hogy a testnek az a helye, ahol a csípés megtörténik, meghatározó. Ezért amikor néhány évvel ezelőtt egy Michael Smith nevű doktorandusz felkereste őt, és felajánlotta, hogy megcsípetheti az egész testét, hogy egyfajta fájdalomtérképet készítsen, Dr. Schmidtnek már voltak tanácsai a csípések helyét illetően: „Csak semmi ne csípje a szemed, fiam, mert megvakulhatsz.”

Smith, aki méhbiológiát tanul, úgy gondolta, hogy jó ötlet lenne összehasonlítani az eredményeit a méhészek tapasztalataival. Igaz, tisztában voltak azzal, hogy a különböző testrészek csípéseiből származó fájdalom más és más, de korábban senki sem volt hajlandó ezt szisztematikusan mérni.

Az egyének azonos fájdalomintenzitást észlelnek-e a test ugyanazon részein? Miért fájdalmasabbak egyes csípések, mint mások? „Valakinek meg kellett tennie, hogy válasz legyen a kérdésekre. Tudósként úgy döntöttem, hogy én magam fogom megcsinálni. A kíváncsiság sarkallt cselekvésre” – magyarázta Smith.

A rovarcsípések legérzékenyebb testrészei

A fájdalom tudományos vizsgálata mindig is nehéz volt, mert a fájdalom mérése nagy kihívást jelent számunkra. Például, még ha mindannyian egyetértünk is abban, hogy a tűszúrás jobban fáj, mint a gumiszalaggal való csípés, még mindig nyitott kérdés, hogy mennyivel fájdalmasabb.

Smith egy 10 pontos skálát használt a különböző testtájak csípéseinek osztályozására. Szigorúan ragaszkodott saját szúrási rendszeréhez, és minden kísérletet kizárólag saját magán végzett (így legalább elkerülhette a különböző kísérleti alanyok érzéseinek szubjektivitásából adódó értékelési különbségek problémáját). Az általa 5-ösként kezelt alkarcsípést vette viszonyítási pontnak. Minden nap, a kezelés elején és végén megengedte, hogy az alkarján megcsípjék, hogy felidézze a fájdalom intenzitását. A kutató 24 pontot jelölt ki a testén, majd hagyta, hogy a méhek szisztematikusan, a feje búbjától a lábujjaiig haladva megcsípjék. Még a legérzékenyebb helyeket sem habozott megsebezni: a mellbimbót, a herezacskót vagy a péniszt.

Két helyet talált a testen, ahol a csípés a legsúlyosabb fájdalmat okozta: az orrlyukakat a felső ajakkal és a péniszt.

Ezeken a területeken a bőr rendkívül vékony, ami lehetővé teszi, hogy a fullánk mélyebbre hatoljon, és a felszabaduló méreg számtalan idegvégződéssel érintkezzen. A kutatónak az orrcsípéssel kapcsolatban vannak a legrosszabb emlékei. A tanulmányban úgy írta le az orrlyukcsípés okozta fájdalmat, hogy az „rendkívül heves, azonnali tüsszögést, könnyezést és jelentős mennyiségű váladék termelődését okozza”.

Melyik csípés rosszabb – a hangyák vagy a méhek?

Michael Smith osztályozása a legérzékenyebb testrészekről, valamint Dr. Justin Schmidt fájdalomskálája lehetővé teszi számunkra, hogy a legrosszabb csípési forgatókönyveket is figyelembe vegyük. Ez felvet egy másik kérdést: melyik rovarcsípés és a test mely részén okozza a legnagyobb szenvedést?

Mindkét kutató egyetértett abban, hogy a Paraponera clavata, köznapi nevén a 24 órás hangya orrcsípésének kell a lista élén állnia.

Dr. Schmidt ezt a fájdalmat úgy írta le, mintha „izzó parázson járnánk úgy, hogy három hüvelykes szögek vannak a sarkunkba verve”.

Ennek az az oka, hogy ezek a Dél-Amerika esőerdőiben élő hangyák egy különösen kellemetlen kémiai vegyületet, a poneratoxint használják a fájdalom okozására. Ez egy kis peptid, amely nem engedi bezáródni azokat a molekuláris ajtókat, amelyek normális esetben elvágnák az idegsejteket a fájdalom impulzusoktól. Az érintett idegsejtek órákon át az állandó, tartós fájdalom üzenetét közvetítik. Ez csak egy a rovarok által az evolúció során kifejlesztett méreghasználati módszerek közül, de az egyik leghatékonyabb, ha fájdalom okozásáról van szó.

És pontosan ez a célja a 24 órás hangyának. Sok kígyóval és más állattal ellentétben, amelyek mérget fecskendeznek be, hogy megöljék zsákmányukat, a hangya csak önvédelemből csíp, méghozzá sikeresen. Az a lény, amelyik egyszer keresztezte a hangya útját, valószínűleg nem teszi ezt újra.

Smith és Dr. Schmidt is úgy vélik, hogy a sok fájdalom ellenére, amin keresztülmentek, megérte a tudományos kísérlet. – Méhekkel dolgozom, mindig is ez volt az álmom” – érvel Smith. Dr. Schmidt ezzel szemben azt állítja: – A szúrós rovar-ember kapcsolat valójában rólunk szól. Ez pszichológiai hadviselés, és a rovarok vannak fölényben.

Forrás: magyarmezogazdasag/focus.pl