Back to top

Kötelességünk a vidéki értékek megőrzése

Társadalmi párbeszédet kezdeményez Nagy István agrárminiszter a vidéki értékek és hagyományok megőrzése érdekében - jelentette be közösségi oldalán a tárcavezető.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a természethez való közelség, a kis közösségek és a mindennapokat átszövő hagyományok min-mind a vidéki élet csodálatos sajátosságai. Nagy Istvánt megdöbbentette, hogy a nyaralók panaszai miatt megszüntették Balatonberényben a reggeli harangozást, mert többeket zavart a korai ébresztés. Emellett pedig a település vezetésének a kakaskukorékolással kapcsolatban is van egy ügye.

Mivel a jelenség nem egyedi a tárcavezető társadalmi párbeszédet majd pedig törvényjavaslat alkotását kezdeményezi a vidéki élet hagyományainak védelme érdekében.

A vidéki életforma szerves részei a jelen lévő hangok és illatok. Ezek nem lehetnek zavaróak egy oda érkezőnek vagy újonnan beköltözőnek. A földművelésnek és az állattenyésztésnek megvannak a több évszázados sajátosságai. A vidéki élet hagyományai pedig fontos örökségeink - hangsúlyozta a tárcavezető.

Nagy István arra emlékeztetett, hogy korábban Franciaországban a vidékre költöző városlakók fejtették ki elégedetlenségüket az olyan zajokkal kapcsolatban, mint a kukorékolás, a birkabégetés, vagy a tehenek kolompolása.

A zavaró tényezők listájára a takarmány és trágyaszag is felkerült.

A tárcavezető hozzátette, ennek az abszurditásnak, sikerült megálljt parancsolni. A francia nemzetgyűlés ugyanis már elfogadott egy törvényt azokról a hangokról és szagokról, amelyek a vidéki élet szerves részei.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Jobb klíma, szebb környezet

Hazánk kiemelt célja az ország fával borított területeinek növelése. Az ország zöldítése nemcsak szebbé teszi környezetünket, hanem komoly klímavédelmi jelentősége is van: az erdők meghatározó szerepet játszanak az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásainak mérséklésében, a szén-dioxid megkötésében, a mikroklíma javításában.

Jelentős agrár- és élelmiszeripari exportnövekedés várható

„Célunk jelentősen bővíteni a magyar húsipari termékek és borok kínálatát és exportját. Joggal remélhetjük, hogy jelentős agrár- és élelmiszeripari exportnövekedés előtt állunk Kanadában” – emelte ki Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, miután a torontói magyar főkonzulátus szervezésében kanadai üzleti delegációval folytatott megbeszélést az Agrárminisztériumban.

Lovak és lovasok Dunatőkésen

A szlovák statisztikai hivatal már rég nem jegyzi gazdasági állatként a lovakat. Számuk 1965-ben 95 ezer volt, és még a rendszerváltáskor is 16 ezer lovat tartottak számon az országban; akkor szűnt meg a nyilvántartása gazdasági állatként. A rendszerváltás előtt magánszemély nem tarthatott lovat, még sportlóként sem, hiszen ez úri huncutságnak minősült.

A földművelés embert próbáló hivatás

Ötödik alkalommal rendezték meg a Földművesek Napját, amelynek ezúttal szeptember 18-án Alsónémedi Nagyközség Széchenyi István Általános Iskolája adott otthont. Az ünnepnap létrejötte és szervezése Lambert Győzőnének, az Arany-Korona Alapítvány képviselőjének, a Földművesek Napja alapítójának, valamint Petráss László alapítónak köszönhető. Az ünnepnap fővédnöke Nagy István agrárminiszter volt.

Agrovirtus: vezetőket képeznek

Szeptember 16-án a Mercure Budapest Korona Hotelben megnyitották az év digitális agrárversenyére, az Agrovirtusra a felvételi jelentkezést. A diákcsapatok a képzés során nemcsak piacképes tudásra tehetnek szert, de értékes nyereménnyel is gazdagodhatnak, hiszen a legjobb csapat 1 millió forint díjazásban részesül.

A magyar erdők az emberek egészségét szolgálják

A kétmillió hektár magyar erdő egészséges kikapcsolódási lehetőséget biztosít mindenki számára. Erdeink emellett csodálatos természetvédelmi értékeket rejtenek, hozzájárulnak a klímaváltozás hatásainak csökkentéséhez és megújuló faanyagot biztosítanak a társadalom számára – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Tudásmegosztás a mezőgazdaság és az élelmiszergazdaság fejlesztéséért

Az Európai Unió Agrárkutatás Állandó Bizottságának az Agrár Tudás- és - Innovációs Rendszer megerősítéséért létrehozott Stratégiai Munkacsoportja 2021. szeptember 14-15. között tartotta 5. mandátumának nyolcadik, online ülését. A kétnapos esemény házigazdája, a munkacsoport társelnöke, Juhász Anikó, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára volt.

A földművelés hivatás és életforma

Földművelők nélkül nem tudnánk mit tenni az asztalra, és a vidék sem lehetne teljes nélkülük. A paraszti társadalomnak is – amely kifejezés napjainkra igen pejoratívvá vált a köztudatban – alkalmazkodnia kellett a XXI. század modernizációjához, azonban mindeközben megőrizte tradícióit, és a természettől elidegeníthetetlenül kemény munkával dolgozik mindannyiunk élelmezéséért a földeken.

Készül a drónos jogszabály

A mezőgazdaság műszaki és informatikai fejlődése rengeteg új lehetőséget kínál, ezek közé tartozik a drónok használata is. A drónos növényvédelem lehetőségeiről és korlátairól beszélt Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságának vezetője növényorvosoknak.

Véget ért a jubileumi Coop Rally

Idén 15. alkalommal rendezték meg a Coop Rally-t, amely 8 állomáson keresztül Nyugat-Magyarországot járta körbe. A két napos rendezvényen a 250 versenyző 105 autóval tett meg több mint 800 kilométert, hogy megtekintsenek hat meghatározó, minőségi magyar termékeket gyártó és forgalmazó élelmiszeripari céget, valamint két Coop tagvállalatot