Back to top

Súlyos tafrinafertőzés volt idén

Az idén ismereteim szerint a legnagyobb gondot az őszibarack levélfodrosodása gomba okozta, ezért az ezzel kapcsolatos ismereteket adom közre annak érdekében, hogy a következő években megelőzhessük a károkat. Az őszibarack károsítóiról a Kertészet és Szőlészet 2017. évfolyamának 17. számában írtam.

Az őszibarack levélfodrosodása (Ta­phrina deformans) az őszibarackfák gyakori betegsége. Amint a kórokozó tudományos nevéből is kiolvasható, az őszibarackfának a gomba által megtámadott részei, a levelek, hajtások torzulnak. Ez önmagában még nem lenne nagy baj, de a betegség súlyos lombhullással járhat, ami a fák legyengüléséhez vezet.

Rügypattanáskor a főerek mentén a még összecsukott leveleken apró, vörös foltok jelennek meg.

A jól ismert tünet, a vörös levélfodrosodás
A levél növekedésével a foltok nőnek, a levél sárgára vagy vörösre színeződik, megvastagszik, fodrosodik. A beteg levelek mérete sokszor kétszerese a fajtára jellemző természetes levélméretnek, állományuk pedig húsos és törékeny. A beteg levelek akár 30%-kal több nitrogént vesznek fel, mint az egészségesek. A kórokozó megtámadja a hajtást, a virágokat és a termést is, felületükön ripacsos, sűrű szemölcsök, dudorok alakulnak ki.

Gyengébb fertőzéskor a fákon csupán néhány levél fodrosodik, súlyosabb esetben a hajtás és a levélnyél is deformálódik, elpusztul. A fajták különböző mértékben károsodhatnak. A levelek csúcsuk felől vagy a főerek mentén megvastagodnak, összeráncosodnak, a fonákjuk felé görbülnek.

A betegség akkor a leggyakoribb, ha a virágzás előtt és alatt hűvös, csapadékos az időjárás, a fagy, az eső és a harmatképződés is segíti a kórokozó fertőzését.

Május közepétől a beteg levelek deres bevonatúak lesznek, majd elszáradnak és leesnek a fáról. A gomba a beteg leveleken a talajban áttelel, fertőzőképessége több évig fennmaradhat. A levélhullást erős fertőzéskor gyümölcshullás követi, előfordulhat 20-60%-os termésveszteség is.

A száraz levelek már júniusban lehul­lanak, a fában igen nagymértékű tápanyagzavar következik be, erősen legyengül, a gondozatlan fa el is pusztul. A beteg hajtás a nyár folyamán vagy télen elszárad. Ezt a veszteséget a fa gyakran kinövi, és a fertőzésveszély megszűntével egészséges hajtásokat, leveleket fejleszt.

A levélszáradás és levélhullás miatt legyengül a fa
A fák ágain, a törzsön sárgás, később barnás színű kocsonyás, majd megkeményedő anyagot láthatunk. Ezt a méz­gásodást a levélsodródást okozó gomba is előidézheti.

Idén mézgásodást tapasztaltunk éretlen és érőfélben lévő terméseken is, és ezeket a tüneteket nemcsak őszibarackon, hanem nektarinon is észleltük.

A betegség kialakulásának feltétele a legkevesebb 24 órás összefüggő levélnedvesség-borítás, de ez az időtartam változhat a hőmérséklet függvényében. E betegségre rövid előrejelzés adható. Figyelembe kell venni a rügypattanás utáni első, 2-4 napos esővel párosuló lehűlést és az utána következő 7 °C alatti napi átlaghőmérsékletet. Az alacsony hőmérsékleten a gomba jól szaporodik és fertőz, az őszibarack fejlődési üteme megszakad vagy lelassul, a levél felületén a kutikula elvékonyodik, a növény ellenállósága csökken.

A megbetegedés a völgyek alján, a sokáig harmatos táblarészeken alakul ki először. A vizsgálatot ott kell kezdeni. A még kicsi, 2-3 centiméteres összecsukott levelek eredményesen megvédhetők a főér mentén kialakult első vörös, gombostűfej nagyságú foltok megjelenése után 4-5 napig.

Védekezésként metszéskor a beteg részeket el kell távolítani és elégetni.

A megbetegedett fákról a beteg leveleket, hajtásokat le kell szedni és elégetni, mielőtt megjelenik rajtuk a lisztszerű bevonat. Rügypattanáskor, zöld-, illetve pi­ros­bimbós állapotban réz-hidroxidot, réz-szulfátot tartalmazó szerekkel (pl. Cham­pion 50 WP, Bordómix DG) végzett le­mosópermetezéssel védekezhetünk. Ezután még három alkalommal (rózsaszínbimbós állapotban, virágzás végén és terméskötődéskor) Score 250 EC, Folicur Solo vagy Luna Experience készítménnyel javasolt permetezni. Legkésőbb május első dekádjában befejezhetjük a védekezést.

Súlyos esetben a gyümölcsön is dudorok fejlődnek

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2021/30 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Erdőgazdálkodás Gyántásországban

Az Őrséget egykoron Gyántásországnak hívták, utalva az erdőket uraló, nagy gyantatartalmú erdeifenyőre, de az elnevezésben kis gúnyolódás is volt a helyiek felé. Napjainkban az Őrség állami tulajdonú erdeinek kezelője a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Szentgotthárdi Erdészeti Igazgatósága, mely összesen 12 045 hektáron gazdálkodik.

Ez nem a kukorica éve

Szeptember eleje évtizedek óta egyet jelent a martonvásári kukoricabemutató idejével. Így volt ez idén is, azzal a megkötéssel, hogy a koronavírus miatt a kutatóintézet épületében a tanácskozás elmaradt, helyette kint, kis csoportokban szemlézhették az intézet fajtáit az érdeklődők. A fajta- és agrotechnikai bemutatókat külön tartották.

Szörp, szirup, tinktúra, tea

A 2012-es bükkszentkereszti gyógynövénynapokon kínálta először szörpjeit Kriván Nikolett. Olyan nagy volt azonban az érdeklődés irántuk, hogy jól működő kávézója mellett még abban az évben megalapította Bükkszentkereszten a Büxirup Manufaktúrát.

Az élővilág és a munka szeretetére tanítanak

„Elvarázsol az a rendezettség és szépség, amit a méhek megtestesítenek. Amikor kaptárt bontunk, egy jól szervezett társadalom tárul elénk, amiben a család a legfontosabb. Mindenkinek megvan benne a maga feladata, és hihetetlen pontossággal teszik a dolgukat."

Két ritka kártevő

Számos kártevőfajunk ritkán kerül szem elé, mert a kártétele nem szembeötlő, vagy tápnövényének mezőgazdasági szerepe kevésbe jelentős. Ilyen a városi parkokba gyakran ültetett aranyeső két kártevője is.

Jobb klíma, szebb környezet

Hazánk kiemelt célja az ország fával borított területeinek növelése. Az ország zöldítése nemcsak szebbé teszi környezetünket, hanem komoly klímavédelmi jelentősége is van: az erdők meghatározó szerepet játszanak az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásainak mérséklésében, a szén-dioxid megkötésében, a mikroklíma javításában.

Intenzív ajánlat szójából és napraforgóból

Előző héten a KITE Zrt. dalmandi és nádudvari hibridkukorica- és cirokbemutatóján tapasztaltakról számoltunk be, ezen a héten pedig a szójával és a napraforgóval folytatjuk a tudósítást. Összegzésképpen mi is csak úgy fogalmazunk, mint Hadászi László innovációs főigazgató, aki mindkét helyen elmondta: a szélsőségek szorításában küzdünk.

A francia elnök teljes tiltást tervez

Emanuel Macron bejelentette, hogy fel akarja gyorsítani a növényvédő szerek beszüntetését. A francia köztársasági elnök a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Marseille-i kongresszusán tartott beszédében azt mondta, hogy amikor Franciaország tölti be az EU elnökségét - azaz 2022. január 1. és 2022. június 30. között - kezdeményezni fogja a peszticidek használatának tiltását.

Hagymafélék: szívünk és keringési rendszerünk támogatói

A hagymafélék tízezer éve megunhatatlanok, egész évben velünk vannak, és egészségügyi hatásaik miatt különösen hasznos a fogyasztásuk. Igaz nyáron kissé háttérbe szorulnak, de annál inkább jelentőségteljesek ősszel és télen.

A kvasztól a savanyított cseresznyéig. Mit esznek a lettek?

Lettekhez hasonlóan konyhájuk is kozmopolita, német, orosz és litván hatásokat ötvöz, ugyanakkor a rendkívüli egyszerűség és a takarékos alapanyag használat jellemzi. Kétszáz évvel korábbról nem találunk adatokat az önálló lett konyha létezéséről.