Back to top

Újabb étteremlánc csatlakozik a vegán forradalomhoz

A McDonald’s háromévnyi kutatás és fejlesztés után piacra dobja első növényi alapú burgerét az Egyesült Királyságban.

A régóta várt McPlant burger a Beyond Meat-tel együttműködve kifejlesztett növényi alapú pogácsát, és borsófehérje alapú vegán „sajtot” tartalmaz, amelynek íze szinte teljesen olyan, mint a McDonald’s ikonikus sajt szeleteinek. A vegán szezámos zsemlét, vegán szósszal, salátával, hagymával, paradicsommal, savanyúsággal, ketchuppal és mustárral tálalják.

Az új 3,49 fontos (1430 forintos) burgert szeptember 29-től 10 McDonald’s étteremben tesztelik Coventryben, majd október 13-tól további 250 étteremre terjesztik ki az Egyesült Királyságban.

A gyorsétteremlánc közölte, hogy 2022-ben tervezi a vegán burger országos bevezetését.

A McDonald’s közölte, hogy a McPlant burgert az étteremlánc egyéb, nem vegán fogásaitól elkülönítve főzik, és külön erre a célra szolgáló eszközöket használnak. A burger a Vegetarian Society által tanúsított, és 429 kalóriát tartalmaz.

Michelle Graham-Clare, a McDonald’s UK és Írország marketingvezetője elmondta: „nagyon örülünk, hogy végre bevezethetjük a McPlant-ot az Egyesült Királyságban és Írországban. Mint minden McDonald’s étel esetében, most is időt szántunk arra, hogy a termékünk megfeleljen a legmagasabb elvárásoknak, és hogy minden vásárlónk elégedett legyen vele. Folyamatosan keressük a különböző módokat az innovációra és a vásárlóink igényeinek kielégítésére, és a McPlant-tal egy olyan ízletes növényi alapú burgert kínálunk, amely mindenki számára vonzó.

Akár vegán vagy, esetleg csak egy növényi alapú burgerre vágysz, biztosak vagyunk benne, hogy élvezni fogod a McPant-ot.”

A McDonald’s is csatlakozik azon gyorsétteremláncok egyre növekvő számához, amelyek már bevezették a legnépszerűbb fogásaik növényi alapú változatait, ilyen például a Leon, a KFC, a Burger King és a Nando’s is.

A vegán termékek iránti kereslet az Egyesült Királyságban tavaly ugrásszerűen megnőtt, mivel az emberek a lezárások miatt csökkentették a hús- és tejtermékek fogyasztását. A The Vegan Society által készített tanulmány szerint 43%-uk egészségügyi, környezetvédelmi vagy állatjogi okokból döntött úgy, hogy csökkenti a húsfogyasztást.

Forrás: 
independent.co.uk

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Veszprém megyei tortakészítőket büntetett a NAV

Interneten hirdető és értékesítő tortakészítőknél végeztek ellenőrzést a NAV.

Újgenerációs élelmiszeripari füstaromát fejleszt az M Profood Zrt. Pécsen

A jelenleg alkalmazottaknál hatékonyabb, egészségesebb és változatosabb ízvilágú füstaroma létrehozásába kezd 325 millió forintos fejlesztése révén az élelmiszeripari adalékanyagok előállításával foglalkozó M Profood Zrt. – közölte a társaság az MTI-vel.

Minden, amit a rostokról tudni kell - 14 magas rosttartalmú élelmiszer

Tudjuk, hogy a szervezetünknek rostra van szüksége, de azt is, hogy miért? A szervezetünk nem tudja kellően megemészteni a rostokat, de pont ezért van szükségünk rájuk, hogy edzésben tartsuk. Ezek a tápanyagok segítenek szervezetünknek szabályozni például a cukrokat, ezáltal kordában tartva az éhségérzetet.

Betakarítónap a helyi termékekért

Egyre inkább visszatérnek a termelésbe az olyan gazdák, akik nemcsak minél finomabb és jobb, hanem egyben egészséges termékeket akarnak kínálni az embereknek, és ez egyre inkább bekerül a köztudatba. A Reziben tartott Gyümölcsoltó és –betakarító Nap évek óta kiváló alkalmat nyújt, hogy olyan gazdálkodók is bemutatkozzanak a nagyközönségnek, akik egyelőre kicsiben termelnek.

A mindennapi étrendtervezés titka

Ön elég zöldséget eszik? Tudja, hogy a szervezetének mennyi zöldségre van szüksége naponta?

A jövőben megduplázódhat a tengeri élelmiszer fogyasztásunk

Egy új kutatás szerint 2050-re a világ lakossága kétszer annyi tengeri élelmiszert fog fogyasztani, mint jelenleg. A halak, puhatestűek vagy rákok iránti megnövekedett kereslet ellenére a fenntartható halászat felé való fordulás segíthet az alultápláltság kezelésében és az emberiség környezeti lábnyomának csökkentésében.

Omega-3: a gyulladáscsökkentő csodaszer

Az omega-3-ak azok a jótékony hatású zsírok, amelyek halakban, egyes kagylókban, valamint magvakban, diófélékben és azok olajaiban találhatók. Ezek a zsírsavak kettős feladatot látnak el: szerepet játszanak a gyulladáscsökkentő vegyületek létrehozásában, és segítenek a gyulladásos markerek termelődésének visszaszorításában is.

Sri Lanka egyelőre letett ambiciózus biogazdálkodási tervéről

Sri Lanka a világon elsőként szerette volna organikussá átalakítani a mezőgazdaságát, ennek keretében teljes tilalmat rendelt el a műtrágyák importjára.

Fogyasztása kínzás, boldogság és függőség egyben

Napjainkban egyre nagyobb a keletje a chilipaprika-termékeknek, és egyre többen kezdenek bele a termesztésébe is. A termesztők számos hazai és nemzetközi versenyen mérhetik össze a paprikából készített különféle termékeiket, amelyek mind inkább előfordulnak mindennapjaink étkezésébe, valamint a hazai gasztronómia is szívesen nyúl a chilis termékekhez.

Kezdődik a sütőtök-szezon

Magyarországon évről évre növekszik a sütőtökfogyasztás – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből. Az üzletekben, piacokon is érdemes a kiváló minőségű hazai fajtákat választani.