0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Kevesebb mint egy év alatt valósult meg az öntözési beruházás

A tervezéstől az öntözés megkezdéséig szűk egy év alatt valósult meg a dunapataji Új Élet Mezőgazdasági Kft. 131 millió forintos öntözési beruházása, amelyhez ötven százalékkal járult hozzá az állam. A környék és a régió eddigi legnagyobb Valley öntözőgépét építették meg, amely 24 óra alatt 94 hektárt képes beöntözni 7,11 milliméteren, hektáronként 327,6 köbméter víz felhasználásával.

Az emelkedő átlaghőmérséklet és az egyre hosszabb hőhullámok mellett a teljes magyar élelmiszertermelés szempontjából kulcskérdés az öntözés – mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a szeptember 20-i ünnepélyes átadáson.

Az öntözésnek nemcsak a termésbiztonságban van jelentősége, hanem abban is, hogy sikerüljön magasabb hozzáadott értéket képviselő kultúrákat behozni a szántóföldekre.

Az öntözési közösségek támogatásának jogi szabályozása lehetővé teszi a ’90-es években mozaikossá vált birtokszerkezet összefűzését.

Az öntözési közösségek működtetéséhez 90, a beruházásokhoz pedig 70 százalékos támogatással járul hozzá az állam, a nagyberuházások maximális támogatásának összegét pedig 2 milliárd forintra emelték.

Mostanra több mint hetven öntözési közösséget jegyeztek be, és további hatvan már elindította a regisztrációs folyamatot. Általuk harmincötezer hektár vált öntözhetővé, amelyből 24 ezer eddig egyáltalán nem volt öntözhető.

Feldman Zsolt szerint a dunapataji beruházás jó példa lehet azok számára, akik esetleg korábbi rossz tapasztalatok miatt ódzkodnak a pályázástól.

Együtt vagy külön, de van értelme mezőgazdasági öntözési fejlesztéseket megvalósítani, és a kormány elkötelezett marad az öntözési közösségek támogatásában, vízellátásuk biztosításában.

Az elmúlt években a kormány a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Országos Vízügyi Főigazgatóság segítségével megpróbált összhangot teremteni a víz kereslete és kínálata között. A vidékfejlesztési program keretében mintegy 37 milliárd forint értékben csaknem 700 projekt kapott támogatást. Több száz családi gazdaság fennmaradását segíti, hogy az öntözésfejlesztés révén biztonságosabb lett a termelés.

„Öntözéses gazdálkodás nélkül nincs termelésbiztonság, nincs megfelelő mezőgazdasági fejlődés, vagyis fenntarthatóság”

– hangsúlyozta Zászlós Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke. A gazdálkodókat arra biztatta, hogy vágjanak bele a pályázatokba, és bátran kérjék hozzá segítséget a falugazdászoktól és a NAK más szakembereitől, akik készséggel a rendelkezésükre állnak.

Kiemelte a talajtározás jelentőségét, amelyhez 43 ezer kilométer vonalas csatornarendszer áll rendelkezésre, felhívta a figyelmet a talajzárásra és a vízmegőrzésre, valamint arra is, hogy mekkora lehetőség lenne az évi 0,6 köbkilométer tisztított szennyvíz öntözési célú felhasználása a mezőgazdaság számára.

Az elmúlt időszakban kiépült egy közel kilencven állomásból álló országos aszálymonitoring rendszer, amit száznegyven állomásra fognak bővíteni

– mondta Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója. A telepített eszközök öt talajmélységben mérik a nedvességet és online szolgáltatnak adatokat a talajhőmérsékletről, a szélről és a napsütésről is.

Lehetővé fog válni a tíznapos országos aszályelőrejelzés, amely a tervek szerint januártól már mindenki számára elérhető lesz. Az aszályindex pedig hozzájárul majd, hogy a beavatkozás szükségességét is jelezze a rendszer. Így súlyos esetben az igazgatóság vízpótlással segítheti a gazdákat a védelmi tartalékkeretből.

Az Új Élet dunapataji beruházása keretében meteorológiai állomást és folyamatos mérésre alkalmas talajszondát is építettek az alul- vagy felülöntözés elkerülése érdekében

– tájékoztatott Dusnoki Csaba, az Új Élet Mezőgazdasági Kft. társtulajdonosa -, ami az országban teljesen egyedülálló kétszivattyús tápoldatozó rendszerrel és 8100 literes tápoldattartállyal egészül ki.

A technológiával 87 százalékkal vált olcsóbbá egy milliliter öntözővíz egy hektárra történő kijuttatása.

A beruházással nemcsak a kft. gazdálkodása került jobb alapokra, hanem húsz család megélhetése is biztosabbá vált, amelynek az egész település számára jelentősége van.

Az Új Élet Mezőgazdasági Kft. hagyományos szántóföldi növények, főként őszi árpa, őszi búza, őszi káposztarepce, napraforgó és kukorica termesztésével foglalkozik 1000 hektár saját és 400 hektár integrált területen.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu