0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Harminc éve kínálnak zöldfűszereket

A Zöldpont ’98 Kft. története 1991-ben kezdődött, amikor Papp Ákos és későbbi felesége, Judit eldöntötték, hogy fűszernövényeket fognak termeszteni: de azokat nem a hazánkban addig megszokott módon értékesítik, hanem friss, cserepes zöldfűszerként.

youtube://v/t5OIZ2I-uB8

Mára a cég évente 4,3 millió cserepes fűszernövényt nevel, naponta akár 50 ezer darabot is tudnak csomagolni és kiszállítani. A közelmúltban pedig a mikrozöldek irányába is nyitottak. A Kertészeti Főiskola elvégzése után, 1992-ben Papp Ákosék Kecskeméten béreltek egy 30 négyzetméteres üvegházat, ott kezdték a fűszernövények termesztését. Bővülő tapasztalataiknak, kitartásuknak és szakértelmüknek köszönhetően termékeik egyre ismertebbé, kedveltebbé váltak, és így hazánkban is terjedt a friss zöldfűszerek fogyasztása.

1996-ban családi segítséggel, a Judit nagyszülei által birtokolt albertirsai földterületen hozzáláthattak álmaik megvalósításához. Saját erőből, lépésről lépésre haladtak.

A lassan már három évtizedes munka eredményeként ma már januártól decemberig termesztenek az összesen 35 ezer négyzetméteres, többrétegű fóliával borított növényházakban, ahol a csomagolás, szállításra előkészítés is történik.

Tevékenységüket folyamatosan fejlesztik, hogy fűszernövényeiket a lehető legszélesebb körben megismertessék és megkedveltessék, és megfeleljenek a változó piaci igényeknek.

Áruházláncokba szállítanak

A régi – 1996 óta működő – telephelyen főként rozmaringot és chilipaprikát termesztenek, továbbá ott nevelik tavasszal azokat az egynyári virágokat, amelyeket kizárólag helyben értékesítenek körülbelül öt héten keresztül. Ez az időszak színt visz az életükbe, mert az év többi részében csak „zöldeket” nevelnek, ám megterhelő is, mert főként a hétvégi árusításra nehéz munkaerőt találni. Ezért sokszor két-három ember helyett is családtagok dolgoznak, említette a tulajdonos. Az új telepet 2003-ban kezdték el építeni, és a következő évtől már zömmel ott termesztenek.

Amikor a vállalkozást indították, hazánkban még szokatlan volt az élelmiszerüzletekben a cserepes zöldfűszerek látványa.

Az értékesítésnek nagy lökést adott, amikor 1996-ban termékeik bekerültek a METRO akkori két áruházába, mert a hazánkba települő újabb kereskedelmi láncok a METRO-t tekintették mintának. Így jelenleg szinte minden hazai élelmiszeráruház-láncba (a METRO mellett Tesco, Auchan, Penny, Spar, Lidl, Aldi, és alkalmanként a Coop is) szállítanak, és barkácsáruház partnereik is vannak (a Bauhaus egész évben, a Praktiker tavasszal). A cserepes növények mellett vágott fűszereket is értékesítenek.

Számít a távolság

A Zöldpont ’98 Kft.-nek nincs hazai versenytársa. Külföldön vannak ugyan hasonló profilú cégek, de a lokalitás miatt már ezek sem számítanak igazán versenytársaknak. A cserepes zöldfűszereket legföljebb 500 kilométerre érdemes szállítani, ennél nagyobb távolság nagyon megviseli az élő árut, és számottevően lerövidíti a növények pulton tarthatóságát, felhasználhatóságát. Tehát ha ilyen körön kívül jön létre ugyanilyen tevékenységű cég, az már nem versenytárs.

Előnyben a helyi

Az utóbbi időben átalakult az áruházláncok beszerzési politikája, erősödik a helyi termékek iránti igény, amihez a Zöldpont ’98 Kft.-nek is alkalmazkodnia kell.

Korábban több környező országba is nagy mennyiségben szállítottak, még 2013-ban is – amikor az üzem mérete majdnem a duplájára nőtt –, azt tűzték ki célul, hogy a kertészetük lássa el cserepes zöldfűszerekkel Kelet-Közép-Európa hipermarketjeit. Ám a szomszédos országok áruházláncai is egyre inkább előnyben részesítik a helyi kertészek termékeit.

Ez a lokálpatriotizmus Ausztriában már régóta megfigyelhető, de Romániában is nagyon jellemző, és mind inkább terjed a környező országokban és hazánkban is. Ennek a folyamatnak a részeként először Csehországot „vesztették el”, majd idén tavasszal Romániát is. Ez utóbbi 27 milliós felvevőpiac, ám három nap kell, hogy Budapestről Bukarestbe érjen a termék, így mire a román áruházakba került az általuk termesztett zöldfűszernövény, lerövidült az értékesíthetősége. Külföldre eleve csak hetente kétszer tudtak szállítani, tehát a folyamatos ellátást se lehetett úgy megoldani, mint itthon, magyarázta Papp Ákos, miért is érthető a helyi termékek keresletnövekedése.

A piaci átalakulás miatt bővítették a választékot a mikrozöldekkel, melyeket főként éttermeknek értékesítenek. Ezekkel a kis növényekkel nagyon látványosan díszíthetők a tányérok, és az ízük is finom, említette a szakember.

A mikro­zöl­dek közül termesztenek vegyes színes salátákat, színes mustárokat, céklát, hagymaféléket, de érdemes kiemelni a pak choit, a perillát és a vérsóskát is, melyek szintén nagyon jól mutatnak és ízletesek.

E mikrozöldeket tőzeg alapú szubsztrát­ban és kenderlapokon is termesztik. Folyamatosan kísérleteznek és alakítják a termesztéstechnológiát, mert az a cél, hogy minél több minden megtermelhető legyen kenderlapon. A tőzegben nevelt kis növényeket vágottan értékesítik az éttermeknek, hiszen élelmiszerbiztonsági okokból föld nem kerülhet be a konyhába. A kenderlapon nevelt növények viszont gyökerestől szállíthatók a HoReCa szektor vállalkozásaihoz, a gyökereket csak felhasználás előtt vágják le róluk, ezáltal tovább frissen tarthatók. A kenderrostlapokat Hollandiából szerzik be, az anyag előnye, hogy steril, környezetbarát, és miután letermett, komposztálható. Éttermi értékesítésnél pedig fontos, hogy megfelel a HACCP-irányelveknek. Nehezebb dolgozni vele, mint a tőzeggel. A lapokat felszívatják vízzel és nedvesen tartják, amíg a tetejére vetett magok kikelnek, és a növények kifejlődnek.

Ellenálló fajták

A fűszernövény-termesztés sikerének két fő alappillére a növény megfelelő genetikai állománya és az alkalmazott termesztéstechnológia. Előbbivel a nemesítők, utóbbival pedig maguk a termelők járulnak hozzá az eredményességhez.

A nemesítőket alapvetően a cserepes fűszernövényekkel szembeni elvárások vezérlik, ilyen a lehető legmagasabb hozam, valamint az élettartam – a pulton tarthatóság (shelf life) és az otthoni eltarthatóság (home life) – meghosszabbítása.

Ehhez a növényeknek tűrniük kell az extremitásokat, hiszen a termesztőtől egy sötét dobozban jutnak az áruházakba, majd a vevő megveszi őket, kiviszi a kocsihoz (fagyban vagy forróságban), otthon leteszi a konyhapultra – ahol alig kapnak napfényt –, és lehet, hogy az öntözésről is elfeledkezik. Ezeket a kellemetlen körülményeket minél tovább el kell viselnie a növénynek, mert a vásárlók kudarcként élik meg, ha hamar tönkremegy. A fajták tűrőképességének növelése ezért fontos nemesítési szempont, ahogyan a betegségekkel szembeni ellenállóság is. A bazsalikomot például a peronoszpóra fertőzheti, elkerülésére már vannak a kórokozóra rezisztens és toleráns fajták. Ez mind szükséges ahhoz, hogy vegyszeres kezelések nélkül termeszthetők legyenek ezek a növények. Ezt segíti a Zöldpont ’98 Kft.-nél 2017 óta alkalmazott biológiai növényvédelmi technológia. Terveik szerint egy éven belül teljesen organikus termesztésre állnak át, azaz a növénytáplálást kizárólag szerves anyagokkal fogják megoldani.

Mikor mire van igény

A mostani termékösszetételt az évek során szerzett tapasztalatok és a vásárlói igények alapján alakították ki. Korábban gazdagabb volt a választékuk, zöldfűszerből 18 fajt foglalt magába, és kezdetben például termeltek sztíviát, illetve nyolcféle mentát is.

Idővel több növényt elhagytak, jelenleg egy szűkebb állandó és egy bővebb időszakos kínálat áll a vásárlók rendelkezésére.

Kialakításánál figyelembe veszik, hogy egész évben van igény bazsalikomra, petrezselyemre – amiből mohafodrozatút és levélpetrezselymet is termesztenek –, korianderre, rozmaringra, kakukkfűre, metélőhagymára és háromféle mentára. A tárkonyt, zsályát, lestyánt, vérsóskát és kaprot csak március és május között, az oregánót pedig a nyári időszakban találhatjuk meg a kínálatukban, mert a fogyasztók akkor keresik.

Az is jellemző, hogy az év nagy részében konyhai felhasználási céllal veszik ezeket a fűszernövényeket, ám tavasszal sokan azért vásárolják meg, hogy a kertjükbe kiültessék, és így hosszabb ideig kielégíthessék a család zöldfűszer-igényét, mondta Papp Ákos.

A legnagyobb mennyiséget bazsalikomból termelik, annak is három – a nyári, az átmeneti és a téli – fajtáját, melyek elsősorban hőigényükben és növekedési erélyükben különböznek.

Ennek köszönhetően a bazsalikom egész éves kultúra. A téli fajta gyorsabb növekedésű, a nyári lassabb, kompaktabb, így egyenlítődnek ki az évszakok közötti környezeti tényezők okozta növekedési különbségek. Ez fontos, mert a cserépben és trapéztasakban levő zöldfűszereket mindig 35 centiméter magas dobozban kínálják, tehát nem lehet a méretük hol kisebb, hol nagyobb. Az értékesítési rendszer jól felépített, az üzletekben a cserepes fűszernövények kiegészítő termékek, de a zöldség-gyümölcs részleg díszítését is szolgálják egyben.

A növény méretén kívül a másik fontos követelmény a nettó hozam, azaz hogy mennyi levágható rész van a töveken. Az ideális mennyiséget az évek során a vásárlók között végzett felmérések alapján határozták meg.

A páramentesítés előnye

A korszerű termesztőberendezést úgy alakították ki, hogy az év minden szakaszában megfeleljen a különböző igényeknek és követelményeknek. A költségek megoszlása azonban nem egyenletes, a téli időszakban magasabb. Előny, hogy a felső fűtőtestek leengedhetők, így az állomány magasságában is tudnak fűteni. Amikor a napfényes órák száma csökken, pótmegvilágítást működtetnek.

Az Agam páramentesítő gépek főleg az átmeneti és a téli időszakban töltenek be jelentős szerepet, hiszen

a páramentesítéssel csökkenthetők a növényvédelmi gondok, de a növények fejlődése is fokozható.

Ugyanis 70% körüli páratartalomban a növények kevesebbet párologtatnak a gázcserenyílásaikon keresztül, így a gyökértől felfelé irányuló vízmozgás lassul, és vele együtt a tápanyagok transzportja is kisebb a növényben.

A gépek alapfunkciójukon túl fertőtlenítik is a rajtuk átáramló levegőt, csökkentve ezzel a bakteriális és gombás fertőzések veszélyét. Emellett kis pótfűtést is nyújtanak, valamint némiképp mozgatják a levegőt. Ennek mindnek nagy jelentősége van télen, amikor csukott szellőzőknél kell fenntartani kedvező belső környezetet, mert a szellőztetés hőveszteséggel jár, valamint kívülről ebben az időszakban még párásabb levegő érkezne.

A zöldfűszerek termesztése során a pontosság és a tisztaság különösen fontos, hiszen e fajoknak a levelét fogyasztjuk. Ebből adódik, hogy a növényvédelemben is a megelőzésre kell törekedni. A sárgalapos csapdákba rengeteg tőzeglégy beleragad, melyek alapvetően nem lennének kártevők, de meg kell akadályozni, hogy az ürülékükkel beszennyezzék a leveleket.

A rovarkártevők ellen többféle hasznos rovart telepítenek a termesztőházakba, és igyekeznek minél jobb feltételeket biztosítani nekik.

Gyors árasztásos megoldással öntöznek, a víz átcsörgedezik a cserepek alatt, majd újra összegyűlik és elvezetik, így viszonylag kevéssé növeli a levegő páratartalmát.

Fajtól függ a tőszám

A rozmaringot, mentát és tárkonyt dugványról, a többi fajt magról szaporítják az üzemben. A még gyökértelen dugványok Izraelből érkeznek, fejdugványokról van szó, mert azoknak sokkal jobbak a gyökeresedési és fejlődési mutatói. A rozmaring a leghosszabb kultúra, 24 hét alatt „készül el”, a leggyorsabb pedig a bazsalikom, ami a nyári időszakban vetés után 4 héttel már értékesíthető. A különböző fajok termesztését a korábbi évek értékesítési tapasztalataira alapozva és az aktualitásokat figyelembe véve tervezik meg.

2018-ig sejttálcába vetettek, abból ültették át a kikelt növényeket nagyobb cserépbe, ám azóta

beszereztek egy professzionális vetőgépet, mellyel már eleve abba a végcserépbe tudnak vetni, amiben értékesítik a növényt. Ez lényegesen leegyszerűsíti a munkafolyamatokat, nincs szükség az átültetésre.

Az úgynevezett dobvetőgép egy furatokkal ellátott henger segítségével szívja fel, majd ejti a cserépbe a magokat. A szemeket nem takarják, hanem folyamatos nedvesen tartásukkal biztosítják a kelésükhöz szükséges körülményeket. Növényfajtól függően állítható, hogy hányszor 11 mag kerüljön egy cserépbe, például bazsalikomból 44, metélőpetrezselyemből pedig 77 magot vetnek cserepenként.

A dugványozott növények esetében is különböző számokkal dolgoznak: mentából három, tárkonyból kettő, rozmaringból egy növény kerül a cserépbe. A csíra- és tőszámok meghatározásánál a legfőbb cél, hogy minél hamarabb elérjék az értékesíteni kívánt méretet, felhasználható levéltömeget, emellett a növény­együttes elég stabil legyen, ne dőljön ki a cserépből, az egyedek ne versengjenek egymással, és természetesen esztétikailag is vonzó legyen a termék.

Beköltöztek a növényházba

A várható eladáshoz képest minimálisan túltervezik a mennyiségeket. Hetente két alkalommal vetnek minden kultúrát, mivel azonban a növények pulton tarthatósága rövid, mindössze 5-7 nap, így arra törekednek, hogy a kész növényt minél hamarabb értékesítsék. Ennek megfelelően a hét minden napján szállítanak egy éjszakai, egy délelőtti és egy délutáni járattal, így másnapra frissen érkeznek a növények az áruházba. A felszedés, tisztítás, csomagolás, szállítás és boltba kerülés legföljebb 36 órát vesz igénybe.

E szigorú termelési rendben nagyon fontos a piac ismerete és az időzítés, hiszen egy nem várt helyzet esetén – ilyen például a kánikula, amikor csak a jégkrém, a dinnye és a hideg sör fogy – a kész növények értékesítését maximum 3-4 nappal lehet eltolni, nyilatkozta Papp Ákos.

2013-ig jelentős felületen szabadban nevelték a fűszernövényeket abból a megfontolásból, hogy közvetlen napfényben intenzívebbek az aromaanyagok, és a növények is edzettebbek lesznek. Az időjárási szélsőségek és a növényvédő szerek mellőzése miatt azonban be kellett költöztetni a teljes állományt a termesztő­házakba.

Így kiküszöbölhetővé váltak az olyan kedvezőtlen hatások, mint a jégverés, az extrém UV-sugárzás, a légköri aszály, a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék, a kártevők, kórokozók fertőzése vagy a gyomosodás. De mivel ezek a növények alapvetően kültéri fajok, a növényházban a kora tavaszi időszakhoz hasonló körülményt kell mesterségesen fenntartani fűtéssel, asszimilációs pótmegvilágítással.

Kölcsönös megbecsülés

Papp Ákos csak dicsérni tudja munkatársait, mert alázattal és odafigyeléssel végzik a dolgukat, mindenki a szorgalma és tudása legjavát nyújtja. A munkatársak nap mint nap arra törekednek, hogy hozzájáruljanak a cég sikeréhez. Jelenleg 47 ember dolgozik náluk, közülük 4 megváltozott munkaképességű. Az ő munkájukon látszik igazán a fejlődés, hogy mennyivel többre képesek most, mint a amikor évekkel ezelőtt idekerültek. Ez ösztönző lehet mindenki számára. Vannak munkatársak, akik nem a legjobbak a területükön, de látszik rajtuk az igyekezet, és ez értékesebb tulajdonság a cég szempontjából, mint ha egy nagyon jó dolgozó csak „félgőzzel” végzi a munkáját.

Kellemes a munkahelyi hangulat, jók a munkatársi kapcsolatok, óriási teljesítményre képes a csapat.

Amikor a legnagyobb növénymennyiségre van igény – ami nagyjából 115 paletta, azaz majdnem 50 ezer felszedett, átválogatott, megtisztított és becsomagolt növény naponta –, akkor is gördülékenyen, hibátlanul teljesítik a feladatot, sőt akár két hétig is folyamatosan tudják tartani ezt a feszített tempót.

Más mezőgazdasági szereplőkhöz hasonlóan ez a cég is nehezen talál megbízható, jó, és hosszú távra elkötelezett munkaerőt. A Covid19 ezen némileg változtatott, hiszen az üzemben dolgozók láthatóan megbecsülik, hogy sokakkal ellentétben még a járványhelyzetben is volt munkahelyük. Ennek köszönhetően a munkavállalói mentalitás is javult.

A pandémiás időszakban egyértelműen növekedett a Zöldpont ’98 Kft. termékei iránti kereslet. Észre lehetett venni, hogy az emberek otthon voltak, többet sütöttek, főztek, és új dolgokat próbáltak ki a konyhában, amibe a zöldfűszerek használata is beletartozik. Megjelent az a vásárlói réteg, akiknek a járvány miatt több idejük lett, és az újszerű dolgok felé is nyitottak. E fűszernövények ára pedig nem olyan magas, hogy ezt ne engedhetné meg magának bárki, mondta Papp Ákos.

Forrás: Kertészet és Szőlészet