Back to top

Betakarítónap a helyi termékekért

Egyre inkább visszatérnek a termelésbe az olyan gazdák, akik nemcsak minél finomabb és jobb, hanem egyben egészséges termékeket akarnak kínálni az embereknek, és ez egyre inkább bekerül a köztudatba. A Reziben tartott Gyümölcsoltó és –betakarító Nap évek óta kiváló alkalmat nyújt, hogy olyan gazdálkodók is bemutatkozzanak a nagyközönségnek, akik egyelőre kicsiben termelnek.

Ezek a gondolatok a hagyományos rendezvény megnyitóján hangzottak el. A gyümölcsök és zöldségek feldolgozásának bemutatása mellett vásár és finom ételek várták a látogatókat, és a fiatalok számára parasztolimpiát is rendeztek a Laky Demeter-turistaház udvarán.

Tafotáné Cserép Gabriella: egyre többen érdeklődnek a helyi termékek iránt
Tafotáné Cserép Gabriella: egyre többen érdeklődnek a helyi termékek iránt
– Történetünk 2008-ban kezdődött, amikor egy LEADER-fejlesztés keretében a Zalatermálvölgye Egyesület támogatta a romos egykori paplak felújítását – idézte fel a gyümölcsnap létrehozásának történetét Tafotáné Cserép Gabriella, a program főszervezője, a Rezi Várbarátok Köre Egyesület elnöke. – Elég nagy összegű támogatás kérelmével fordultunk az egyesülethez, és kissé szkeptikusan álltak hozzá, hiszen egy romos, 300 éves épületről volt szó, amibe nem igazán látták bele a közösségi szerepet. Ennek ellenére sikerült annyira meggyőzően alátámasztani a kérésünket, hogy mégiscsak bizalmat szavaztak a pályázatunknak, így belevághattunk a felújításba.

– Az épület átadása óta sikerült bebizonyítanunk, hogy érdemes volt támogatni kérelmünket.

Az évek során nemcsak jól működő szálláshely lett az egykori paplakból, hanem közösségi ház szerepet is betölt. Szintén pályázati támogatásból az épülethez tartozó 1 hektáros kertet is sikerült rendbe tennünk, amiben konyhai növényeket termelünk közösségi felhasználásra és a ház vendégei számára.

A közösségi kertben betakarított ter­ményeket befőzik, savanyítják, vagy más­ként dolgozzák fel, amit a közmunkaprogram helyi résztvevői végeznek. Az egészséges táplálkozás érdekében nagy hangsúlyt fektetnek a kert vegyszermentes művelésére. Szintén sikeresen pályáztak egy közösségi gyümölcsfeldolgozó létesítésére, és az ennek keretében vásárolt gépek jelentősen megkönnyítették a termés feldolgozását.

Sok hasonló rendezvényt szerveztek az évek során, mint amilyen a Gyümölcsoltó és -betakarító Nap, és közülük több ugyancsak rendszeressé vált.

Ezek egyike a disznótoros és kolbásztöltő mustra, amelynek keretében szakemberek és helyi nyugdíjasok mutatják be a sertésfeldolgozás hagyományos lépéseit.

Ezeken az alkalmakon mindig nagy szerepet kap a gasztronómia. A kertben termelt zöldség- és gyümölcsfélékből a Rezi Várbarátok Köre Egyesület főzőcsapata készít finomabbnál finomabb hagyományos és reformételeket, a látogatók legnagyobb örömére.

Tartanak továbbá háztáji kisállatokat – tyúkot, kacsát –, amelyek takarmányának egy részét részben szintén a kert szolgáltatja, a többit pedig fedezi a tojáshozamuk értékesítése.

A kert által nyújtott szolgáltatások egyik legfontosabbika, hogy a helyi óvodásokat és általános iskolásokat is bevonják a művelésbe, hogy megismertessék velük a vidéki porták tennivalóit.

Tafotáné Cserép Gabriella elmondta, a rendezvény célja, hogy szélesebb körben is megismertessék és népszerűsítsék a helyi termékeket, és nemcsak kóstoltatással, hanem elkészítésük bemutatásával.

Ez gazdaságilag és a hagyományok őrzése miatt egyaránt fontos Rezi község számára, és a látogatók számának alakulása alapján a vendégek számára is.

Finom ételek várták a vendégeket
Finom ételek várták a vendégeket

– A programokat a betakarítás és a gasztronómia köré szervezzük, a helyi termékek értékét, hasznát és az egészséges életmódban betöltött szerepét állítva a középpontba – fogalmazott. – Idén is közös szürettel és betakarítással kezdődtek a programok, a Laky Demeter-turistaház közösségi kertjében, illetve csipkebogyószedéssel a falu határában. A nap folyamán bemutattuk a reggel-délelőtt betakarított termékek feldolgozását, különféle technikákkal: lekvárfőzés, savanyítás, aszalás, lékészítés. Mindet szakemberek mutatták be.

Az egész napos programban részt vet­tek iskolások, óvodások, civil szervezetek, önkéntesek, a szűkebb és tágabb térségünkből érkezett közösségek, és természetesen helyi termelők, akik azokat a termékeiket válogatták össze erre a napra, amelyek a legnagyobb érdeklődésre tarthatnak számot.

Rendezvényünknek gasztronómiai szakmai célja is van: a hagyományok előtérbe helyezése régi ízek felelevenítésével, kóstoltatásával, megszerettetésével, és a mai konyhákban való alkalmazásuk lehetőségeinek bemutatása.

Helyben betakarított termékeket használtunk alapanyagként. A rendezvény a település tradícióiban gyökerezik. Helyi nyugdíjasok és meghívott szakemberek mutatták be a termékek hagyományos és újszerű feldolgozási módjait, amelyek közös nevezője a vegyszermentesség.

A környezettudatosság szerves része a programoknak, ugyanúgy, mint a kertművelési és a feldolgozási technológiánknak. Az iskolásokkal gyümölcsaszaláshoz készítettünk napkollektort üres sörösdobozokból, és „parasztolimpiá”-t is rendeztünk, amiben a falusi élethez kapcsolódó szellemi és ügyességi feladatokat kell megoldani. Mindkét program nagy sikert aratott az iskolások között. A finom ételek kóstolása közben hangulatos programokat láthattak-hallhattak helyi és más vidéki előadóktól.

Guitprechtné Molnár Erzsébet, a Zalai Falvakért Egyesület alelnöke azt mondta, örül neki, hogy egyre fogékonyabbak az emberek a házi termékek iránt, de tovább kellene erősíteni ezt a folyamatot.

– Szerencsére egyre több az olyan vállalkozó, kisgazdálkodó és őstermelő, aki nemcsak zöldséget-gyümölcsöt állít elő, hanem saját maga dolgozza fel őket, hogy készítményként értékesíthesse – tette hozzá.

– Rezi élen jár ennek a népszerűsítésében. Amióta ez a ház elkészült és először megrendezték a betakarítónapot, sokkal népszerűbbé váltak a helyi termékek.

Ezt a törekvést Tafotáné Cserép Gabriella is elismerte.

– Főleg gyerekekkel próbáljuk megismertetni a hagyományokat és a helyi termékeket, mert ők jelentik a jövőt. Az új generáció mindenre fogékony, és ha ők elkezdenek egészséges helyi termékeket fogyasztani, az azt jelenti, hogy a családjuk körében is terjedni kezd ez a szokások. Márpedig ez nagyon jó a jövőre nézve.

Rezi savanyúság
Rezi savanyúság

Szerencsére a jelenünk is egyre jobban alakul. Azt tapasztaljuk, hogy egyre többen érdeklődnek a helyi termékek iránt, és elsősorban azért, mert tudják, hogy a zöldségek és gyümölcsök honnan származnak. Fontosnak tartják, hogy az ételek ne tartalmazzanak tartósítószert, és pláne ne ételbe nem illő anyagokat.

Akár több pénzt is hajlandók áldozni azért, hogy ilyen termékeket fogyaszthassanak. Nekünk ezt az irányt kell erősítenünk.

A betakarítónapon a finom ételeknek is helye volt. A kertben termett zöldségekből lepényeket sütöttek, káposztalevest főztek a szervezők, és jófajta rezi „bicskelekvárt” is lehetett kóstolni.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2021/42 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Gasztroturizmus: nyolc város különleges ételei

A gasztronómiai élmények miatt utazni egyre népszerűbb szegmense a turizmusnak. A pihenni vágyók gyakran nem a nevezetességek, hanem a finomságok keresik fel a világ nagyobb városait, hogy az azokra jellemző ételeket végig kóstolják. Fedezzünk fel nyolc várost, melyek híresek étel különlegességeikről, valamint lenyűgöző étkezési kultúrájukról.

Megállapodtak a miniszterek, cél a műanyagmentes zöldség-gyümölcs csomagolás

Németország tartományi agrárminiszterei egységes irányzatban állapodtak meg: a zöldség-gyümölcs kereskedelemben csökkenteni kell a csomagolási hulladékot, és amennyire csak technológiailag lehetséges, mellőzni kell a műanyagot.

Magyar gasztrocsatornák a Youtube-on – őket kövesse egy kis inspirációért

Nincs épp kéznél egy új szakácskönyv, meguntuk a gasztroblogokat és jobb lenne, ha valaki be is mutatná az adott receptet? Szemezgessünk a magyar Youtube-szcéna gasztrocsatornái közül!

Ahol a retek lett a fő kultúra

Rövid tenyészidejének köszönhetően a hónapos retket általában a fő kultúrák előtt vagy után vetik a kertészek. Kiss Péterék jászfényszarui kertészetében azonban fő növényként kezelik, a fűtetlen fóliákból és szabadföldről szinte egész évben ellátják vevőiket.

Nagy karácsonyi asztalfoglalás Norvégiában

Évi 13 éve él Norvégiában, a festői szépségű Lofoten-szigeteken, az Északi-sarkkörön túl. Megtanulta, hogyan lehet elviselni a fél évig tartó sötétséget, vagy akár a júliusi hóesést, és mivel remek szakácsnő, aki szeret mindent önállóan kipróbálni, a norvég konyhát is hamar felfedezte. Nagy karácsonyi asztalfoglalás sorozatomban nemzetközi ünnepi ízeket, illatokat, élményeket mutatok be.

Ránctalanító arcpakolás dióval és mákkal: a hideg ellen is védi a bőrt

A diót és a mákot elsősorban élelmiszerként használjuk, ezen élelmiszerek azonban legalább annyira hasznosak a szépségápolásban, mint a konyhában.

Mi kerül a karácsonyi halászlébe? – Tápláló és egészséges a magyar hal

Lassan de biztosan nő a hazai halfogyasztás, ráadásul a hazánkban megtermelt édesvízi halak kiváló beltartalmi értékük révén az egészséges táplálkozás részei. A halhús nemcsak diétákba és kímélő étrendekbe illeszkedik, hanem halászlé formájában a karácsonyi asztal elengedhetetlen kelléke is.

Későbbre halasztották

A Flormart kertészeti kiállítást minden évben megrendezik Olaszországban. A koronavírus-járvány nyomán kialakuló bizonytalanságok miatt a szervezők későbbre halasztották a vásárt.

Lebomló biotépőzár

A ragadós galaj (Galium aparine) levelein található mikroszkopikus méretű horgok mintájára fejlesztett ki egy lágy, biológiailag lebontható, és vízben oldódó tépőzárat Olaszországban az Istituto Italiano di Tecnologia (IIT). A Barbara Mazzolai vezette kutatócsoport által létrehozott tépőzárat környezeti monitoringban és a precíziós gazdálkodásban tervezik hasznosítani ideiglenes ragasztóként.

Mosónövények: nem csak a mosódió létezik…

A mosónövények közül sokaknak valószínűleg a mosódió jut elsőként az eszébe, pedig hazánkban is élnek olyan növények, melyek magas szaponin tartalmuk miatt kiválóan alkalmasak mosási célokra. Ilyen a szappanfű, a mécsvirág, vagy a vadgesztenye is…