Back to top

Minikivi-ültetvény akár száz évre

Van Dabason egy rendhagyó ültetvény, amelyet hazánkban különlegességnek számító gyümölcsből, minikiviből hoztak létre öt évvel ezelőtt. E növény annak ellenére nem terjedt el a Kárpát-medencében, hogy megfelelő hozzá az éghajlat. Dabason is sok kísérletezés kellett a megvalósításig, mert a minikivi termesztésének szinte nincs szakirodalma.

A termések piaci bevezetése sem volt egyszerű, hiszen nem ismerték. Szerencsére azonban az emberek kíváncsiak és nyitottak az újdonságokra, és aki egyszer megkóstolja, meg is kedveli ezt a gyümölcsöt. Körülbelül tíz éve kezdett el érdeklődni a hazánkban különlegesnek számító gyümölcstermő növények iránt Lakos Zoltán, akinek eredeti szakmája építészmérnök. Fügéből hatvanféle változatot próbált ki, majd a minikivi mellett tette le a voksát, és 2016-ban öthektáros ültetvényt létesített, ami idén héthektárosra bővült.

Az ültetvény Dabas-Gyónon, a tatárszent­györgyi úton található.

Lakos Zoltán sok fajtát kipróbált az ültetvény létesítése előtt
Lakos Zoltán sok fajtát kipróbált az ültetvény létesítése előtt
A területen több fajta színes minikivi nő, mint a Bingo (lengyel nemesítésű, piros), a Ken’s Red (új-zélandi, lila, éretten lehulló), a Rogow (lengyel, zöld, jó fagytűrő), valamint a magszegény Vitikiwi (az egyik legújabb fajta, öntermékeny). A telepítést megelőző kiskerti kísérletekben a tesztelt fajták közül ezek szerepeltek a legjobban, mind termesztéstechnológia, mind íz szempontjából. A betakarítás kezdetén idén is tartottak nyílt napot az ültetvényben, hogy e különleges gyümölcs kedvelői jobban megismerkedhessenek a termelővel és a területtel a szakvezetéssel egybekötött kóstolás keretében.

A hazánkban jól ismert kivit sokan amiatt nem veszik, mert szőrös héját le kell hámozni. A másik gond a hagyományos kivivel, hogy mivel telített a piac, a világ távoli országaiból (Új-Zélandról, Peruból) hozzánk szállított terméseket még zölden leszedik, tehát kényszerérett állapotban jutnak a fogyasztókhoz. Aki kóstolt már éretten szedett kivit, tudja, mi a különbség, hangsúlyozta Lakos Zoltán.

A hazai minikivi előnye, hogy a rövidebb szállítás miatt ki lehet várni a félérettséget a szedéssel, és az ízanyagai sokkal jobban kialakulnak.

A magyar ízléshez is jobban illik a színes minikivi, az emberek egy része ugyanis a zöldhöz az éretlen benyomást társítja.

A gyógyító gyümölcs

Az 1950-es években új-zélandiak kezdték nemesíteni a kivit, mind a szőrös, mind a mini változatot. A minikivi a mogyorónál nagyobb, a kivinél sokkal kisebb, de ahhoz hasonló ízű, fürtökben csüngő gyümölcs. Külső, nagyon vékony héja sárgászöld, nem molyhos, ezért hámozatlanul könnyedén fogyasztható. Augusztus végétől, szeptember elejétől érik. Több mint húsz nélkülözhetetlen tápanyagot és számos vitamint tartalmaz, antioxidánsai az immunrendszer támogatása révén segítik az emberi szervezetet a betegségek elleni küzdelemben. Ez az egyik leggazdagabb C-vitamin-forrás a gyümölcsök között, a narancsnál ötször többet tartalmaz. E-vitamin-tartalma kétszer annyi, mint egy avokádóé, ezért fogyasztása segít csökkenteni a magas koleszterinszintet és az artériák szűkületét. A-vitaminja nélkülözhetetlen a látás, a normális csont- és fogfejlődés érdekében. Emellett jelentős a B6-vitamin- és karotinoidtartalma, ami a rák, a szívbetegségek és például a szürkehályog kockázatát csökkenti. A benne található aktinidin egy fehérjebontó enzim, amely a táplálékkal bevitt fehérjék emésztési idejét rövidíti le a bélcsatornában.

Hazánkban az Issai a legelterjedtebb minikivi-fajta a kiskertekben, ez éretten is zöld, és maximum két napig tartható el. Az ültetvényben található fajták gyümölcse négyszer akkora, valamint merőben más ízű. Az Issai azért terjedhetett el jobban, mert öntermékeny, egy tő is elég belőle a kertben, ezzel szemben az itteni ültetvény fajtái kétlakiak. A szeptember végi bemutatón láthatták az érdeklődők, hogy a minikivit hajtással együtt szedik le (tehát zöldmetszésnek is tekinthető), majd leválasztják és kis műanyag dobozba csomagolják a fürtöket. Így nem törik a gyümölcs, és minden fürtön van legalább egy érett szem, ami a zárt dobozban etilén termelésével 4-5 nap alatt beérleli a többit, tehát az 5-6 napos pulton tarthatóság után teljesen érett kivi kerül a vevőkhöz. E fajták viaszos héjúak, ez is segíti a hosszabb eltarthatóságot.

A friss gyümölcs értékesítése mellett lekvárt is készítenek a dabasi minikiviből, és szaporítóanyag-eladással is foglalkoznak.

Erőteljesen és gyorsan fejlődik

A kivit sokan déligyümölcsnek vagy mediterrán gyümölcsnek tartják, pedig nem az. Észak-Kína és Dél-Szibéria területéről származik, azaz a mi klímánkon nem a téli hideg veszélyezteti, hanem az, ha nem kap elegendő, legalább 500 órányi fagyhatást a tél folyamán. Hazájában nedves helyen él, és fenyőfajokra kapaszkodik fel. Nagyon gyorsan, erőteljesen növekszik, a tápanyagot intenzíven veszi fel a talajból, hiszen eredeti termőhelyén három hónapig tart a nyár, tehát ez idő alatt kell, hogy kihajtson, növekedjen, virágozzon és termést érleljen.

A magyarországi nyár túl hosszú és túl meleg számára, a magas UV-sugárzás néhol meglátszik a leveleken, ezt árnyékolással lehetne megelőzni. Nálunk azért nem terjedt el üzemi méretekben a kivi, mert szinte mindenki szőlőszerűen metszette, ami nem helyes, hiszen így alig terem, említette Lakos Zoltán. Ők a szőlőt és a minikivit is kordon mellett nevelik és tőkét alakítanak ki, de a metszésük nagyon eltérő.

Szakirodalom híján leginkább a termelőknek kell kikísérletezniük, hogy az adott termőterületen hogyan metsszék az állományt.

Dabason tavasszal, nyáron és télen is metszik a növényeket, valamint a betakarítás is felér egy metszéssel. A jól metszett és beállt ültetvény tövenként 10 kilogrammot is terem, de az idén körülbelül feleannyi termést várnak a késő tavaszi fagyok miatt.

Napperzselés érte a növényeket az utak mellett, mert a rájuk szórt homok túl sok fényt vert vissza
Napperzselés érte a növényeket az utak mellett, mert a rájuk szórt homok túl sok fényt vert vissza

Mindenhol elterjedt

A világ szinte minden országában található legalább egy minikivi-ültetvény. Európában csak Szlovéniában és Szlovákiában nincs, de hamarosan utóbbiban is létesítenek. Ausztriában, Németországban, Lengyelországban, Hollandiában, Portugáliában is van ültetvény, ami jól mutatja, hogy éghajlati szempontból mennyire tág tűrésű e növény. Utóbbi három ország termelői a németországi Aldi beszállítói. Egy oroszországi körülbelül százéves ültetvény a rendszeres metszésnek és ifjításnak köszönhetően még most is jó állapotban van. Lakos Zoltán Kínában 600 éves kivivel is találkozott.

A most divatos nemesített gyümölcsfák bár nagy hozamúak, de rövid életűek, a kivi velük ellentétben nagyon hosszú ideig termesztésben tartható.

A dabasi ültetvényben a térállás 4 × 4 méter, de léteznek intenzív kiviültetvé­nyek 2 × 2,2 × 1 méteres térállásban is. Ha jók a körülmények, akkor három év után termőre fordul az állomány, ehhez precíz metszési programra van szükség. Dabason az öt évvel ezelőtt ültetett növények alatt szinte hektáronként más típusú a talaj. Ez a Duna árterületében lévő Homokhátság dimbes-dombos, egy részén agyagos, másikon homoktalajjal, a legkedvezőbb helyen középkötött a talaj. A kivi az utóbbit kedveli legjobban, a 40 centiméteres termőrétegű fekete talaj ideális számára, de hatalmas vitalitása miatt mindenhol megél. Teljesen télálló, ám ha virágzásában kap késő tavaszi fagyot, az megtizedeli a gyümölcsöt – ebben a kajszira hasonlít leginkább, említette Lakos Zoltán. Jelenleg hazánkban vegyszermentesen nevelhető, kérdés, hogy meddig, hiszen a monokultúrát hosszú távon megtalálja valamilyen növényvédelmi probléma. A katicák jelenleg kordában tartják a levéltetveket, egyedül a cserebogár-kártétel látványos né­ha, de az ellen sem éri meg vegyszeresen védekezni, mert akkor a katicák és más ragadozó rovarok is áldozatul esnének.

Erős támrendszert kell hozzá építeni
Erős támrendszert kell hozzá építeni

Márciusban jelennek meg a hajtásokon a levelek, májusban virágzik a kivi, és nyáron a leginkább vízigényes, akkor naponta tövenként 15 litert juttatnak ki a csepegtető öntözőrendszeren.

Tavasszal az öntözéssel egy menetben tápanyagot is kap, ami a pH-beállításhoz is szükséges: a kivi a pH 6-os értéket szeretné, ezért kicsit savanyítják a talajt nitrogénnel és foszforsavval.

A szeptemberi betakarítási idényben rövid láncban, közvetlenül értékesítik
a gyümölcsöt piacokon és budapesti zöldséges üzletek részére, hetente kétszeri szállítással. Igyekeznek a vevőkört folyamatosan bővíteni.

Segíteni kell a szélnek

A legjobb ízű kivik kétlakiak, ezért az ültetvényt is ilyenekkel népesítették be. Egy porzóhoz nyolc termős egyedet számítottak, és vegyesen helyezték el az ültetvényben. Virága jelentéktelen, nektárt sem termel, ezért a méhek elkerülik, de a dongók, darazsak és legyek segítik a megporzást. A szél is támogatja a folyamatot, de ahhoz az kell, hogy a porzók a széljárásnak megfelelően legyenek elosztva az állományban. Biztonsági alapon a teljes területet körbeültették porzó egyedekkel.

A minikivi az Actinidia arguta fajhoz tartozik, míg a szőrös nagy kivik az Ac­tinidia chinensis faj taxonjai.

A minikivi összes fajtája ugyanazzal a porzóval porozható, ami körülbelül két hétig szórja a pollent. A termő virágok egy hétig tudják befogadni a virágport, és ez a két időszak minden fajtánál körülbelül egy időpontra esik. A magról kelt kivik jó pollenadók, illetve a termős egyedek is teremnek, de csak három-négy év múlva derül ki, melyik milyen ivarú. Épp ezért inkább a vegetatív szaporítás jellemző, különösen azért, mert a magvetésből fejlődő állomány 90%-a porzós növény lesz, mondta Lakos Zoltán.

Sokan voltak kíváncsiak a különleges gyümölcsökre a dabasi nyílt napon
Sokan voltak kíváncsiak a különleges gyümölcsökre a dabasi nyílt napon

Sokan keresik meg, ha elpusztul a kiskertben dédelgetett kivipár hím egyede, hogy pótolják azt, de tapasztalata szerint már olyan sok kivinövény van az országban, hogy akkor is lesz pár termés a tövön, ha nincs mellette a hímivarú párja.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2021/42 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Megállapodtak a miniszterek, cél a műanyagmentes zöldség-gyümölcs csomagolás

Németország tartományi agrárminiszterei egységes irányzatban állapodtak meg: a zöldség-gyümölcs kereskedelemben csökkenteni kell a csomagolási hulladékot, és amennyire csak technológiailag lehetséges, mellőzni kell a műanyagot.

Ahol a retek lett a fő kultúra

Rövid tenyészidejének köszönhetően a hónapos retket általában a fő kultúrák előtt vagy után vetik a kertészek. Kiss Péterék jászfényszarui kertészetében azonban fő növényként kezelik, a fűtetlen fóliákból és szabadföldről szinte egész évben ellátják vevőiket.

Ránctalanító arcpakolás dióval és mákkal: a hideg ellen is védi a bőrt

A diót és a mákot elsősorban élelmiszerként használjuk, ezen élelmiszerek azonban legalább annyira hasznosak a szépségápolásban, mint a konyhában.

Későbbre halasztották

A Flormart kertészeti kiállítást minden évben megrendezik Olaszországban. A koronavírus-járvány nyomán kialakuló bizonytalanságok miatt a szervezők későbbre halasztották a vásárt.

Lebomló biotépőzár

A ragadós galaj (Galium aparine) levelein található mikroszkopikus méretű horgok mintájára fejlesztett ki egy lágy, biológiailag lebontható, és vízben oldódó tépőzárat Olaszországban az Istituto Italiano di Tecnologia (IIT). A Barbara Mazzolai vezette kutatócsoport által létrehozott tépőzárat környezeti monitoringban és a precíziós gazdálkodásban tervezik hasznosítani ideiglenes ragasztóként.

Mosónövények: nem csak a mosódió létezik…

A mosónövények közül sokaknak valószínűleg a mosódió jut elsőként az eszébe, pedig hazánkban is élnek olyan növények, melyek magas szaponin tartalmuk miatt kiválóan alkalmasak mosási célokra. Ilyen a szappanfű, a mécsvirág, vagy a vadgesztenye is…

Télen is van munka a kertben

A kerti munkákat télen sem lehet teljesen szüneteltetni, ilyenkor kell felkészíteni kertünket a tavasz érkezésére. Még akkor is, ha ez most még nagyon messzinek tűnik egyelőre.

Állatjóléti szempontok miatt lassan növő csirkékre váltanak Amerikában

Az amerikai baromfiipar felkészült rá, hogy növelje a lassan növő fajták termelését, miután egy nagy befolyással bíró állatjóléti csoport kijelentette, csak az ilyen fajták kaphatják meg a minősített tanúsítványukat.

A csallóközi nemesítés száz éve

Jövőre, 2022-ben ünnepli fennállása hetvenedik évfordulóját a sósszigeti nemesítés. A Csallóköz szívében működő nemesítőház tevékenységének bemutatását azonban mégsem 1952-ben, a ma is működő vállalat jogelődjének a megalapításával kell kezdenünk, sokkal korábbra, egészen az első világháború pokláig kell visszatekinteni.

A koffein javítja a reakcióidőt

A koffein dinamikus vizuális képességekre gyakorolt hatását vizsgáló első ilyen jellegű tanulmányban a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a koffein növeli az éberséget és a mozgó célpontok észlelési pontosságát. A koffein javította a résztvevők reakcióidejét is.