Back to top

Állatjóléti szempontok miatt lassan növő csirkékre váltanak Amerikában

Az amerikai baromfiipar felkészült rá, hogy növelje a lassan növő fajták termelését, miután egy nagy befolyással bíró állatjóléti csoport kijelentette, csak az ilyen fajták kaphatják meg a minősített tanúsítványukat.

(illusztráció)
(illusztráció)
A Globális Állatpartnerség (Global Animal Partnership, GAP), mely élelmiszer-címkézési programjának ötlépcsős állatjóléti minősítését az Amazon.com élelmiszerkereskedelemi ágazata is támogatja, közzétette azt a 11 csirkefajtát tartalmazó listáját, melyek megfelelnek a szigorúbb minősítési elvárásoknak. Korábban ezen 27 fajta szerepelt.

Az elfogadott jószágok lassabban híznak, mint a többi társuk, melyek jelenleg a baromfiipar 90 százalékát teszik ki. Emellett kevesebb egészségügyi és húsminőségi problémával kell számolni a tartásuk során a GAP által megrendelt tanulmányok szerint.

Több, mint 200 amerikai cég vállalta, hogy a 2026-ig "jobb csirkéket" árusít majd, hogy összhangba legyen a GAP elvárásaival.

Ide tartoznak olyan kedvelt gyorsétteremláncok, mint a Chipotle vagy a Popeyes.

A változás azonban nem lesz egyszerű, mivel a lassabban növő fajták mindössze a termelés 5 százalékát teszik ki. Az amerikai baromfi tenyésztőknek ezért növelniük kell ezen fajták számát, hogy kielégítsék a megnövekedett keresletet, mondta el Anne Malleau, a GAP ügyvezető igazgatója. A programban résztvevő cégek már kezdhetik is megtervezni, hogyan fogják biztosítani az ellátást, illetve a hús értékesítését.

"Ez egy egyensúly játék aközött, amit az emberek szeretnének, és ami elérhető" - mondta Malleau egy interjúban. "Ez a kezdeményezés akkor lesz sikeres, ha az emberek minél hamarabb elkezdenek átállni."

Más kihívásokkal is szembe kell nézni: a lassabban növekvő állatok azt jelentik, hogy nőnek a tartási költségek, így a fogyasztóknak is mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk.

(illusztráció)
(illusztráció)
Amerikában már most is infláció van az élelmiszeriparban, nemrégiben pedig hiány volt csirkehúsból, köszönhetően az éttermi kereslet növekedésének és a húsüzemek leállásának a COVID-19 járvány következtében.

Modern csirkék

Ennek ellenére az amerikai polgárok egyre jobban érdeklődnek az állatjólét iránt, és soha ennyi hajlandóság nem mutatkozott arra, hogy többet fizessen az etikusabb élelmiszerekért. A GAP célja nem csak az, hogy javítsa az állatjólétet, hanem újra fel szeretné találni a modern brojler csirkét is. A jelenlegi csirkék nagyon gyorsan képesek a takarmányt hússá alakítani, ennek azonban ára van: például az ilyen madaraknak nehezére esik a járás.

A GAP listáján szereplő fajtákat a Cooks Venture, az Aviagen, a Hubbard és a Cobb-Vantress tenyésztette ki, melyek az USA legnagyobb baromfitenyésztője, a Tyson Foods vállalat tulajdonában vannak.

A fogyasztók hamarosan találkozhatnak már ezekkel az új tanúsítvánnyal rendelkező csirkékkel a piacon, de egyelőre csak kisebb számban,

mondta el Malleau. Nagyobb tömegben csak később várható, hogy elérhetőek lesznek. A GAP programjában szereplő csirkékre szánt címke már Amerikai Mezőgazdasági Minisztériuma előtt van.

Matt Wadiak, a Cooks Venture vezérigazgatója elmondta, hogy a vállalat Pioneer nevű fajtája, mely elnyerte a GAP jóváhagyását, több, mint 12 évnyi kutatás eredményeképp jöhetett létre. A vállalat legnagyobb értéke a genetika, mely nagy hangsúlyt fektet az egészségre és az ízre is.

Forrás: 
Bloomberg

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Élelmiszer vs. üzemanyag

Az ukrajnai háború következtében megugrott az élelmiszerek ára, ami világszerte növeli az éhínség veszélyét. A válság még nagyobb nyomás alá helyezi a növényi eredetű, kis szén-dioxid-kibocsátású üzemanyagok gyártóit, és újra fellángolt az „élelmiszer kontra bioüzemanyag” vita.

A Zalában aratott búza fele étkezési minőségű

Zala megyében a közel 27 ezer hektáros termőterületen átlagosan 5,56 tonna kenyérgabona termett hektáronként az idén, a learatott búza 50 százaléka étkezési minőségű - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke az MTI-vel.

Több vanília, több vadvilág?

Hogyan lehet megőrizni a biológiai sokféleséget úgy, hogy közben a madagaszkári vaníliatermesztő családi gazdaságok megélhetése is biztosított legyen? Egy új tanulmány szerint van rá mód. A kutatócsoport kimutatta, hogy a felhagyott területekre telepített vaníliaültetvények terméshozama nem különbözik az erdeiektől. A parlagon hagyott földeken való termesztés pedig a biodiverzitásra is jó hatással van.

Hollandiától Mezőmadarasig - Az egész több, mint a részek összege

Nincs általánosan érvényes vidékfejlesztés. Minél közelebbről szemléljük az adott térséget, annál inkább látható, hogy egyedi problémák megoldására van szükség. Az emberre és a közösségre kell fókuszálni. Erről és nemzetközi tapasztalatairól is beszélt az MMG Direkt adásában dr. Goda Pál agrárközgazdász, vidékfejlesztési kutató, a Széchenyi István Egyetem oktatója és az Agrárközgazdasági Intézet ügyvezető igazgatója.

Szimbólummá vált szobor

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (Food and Agriculture Organisation, FAO) 1970-ben Budapesten tartotta VII. Regionális Konferenciáját. Erre az alkalomra id. Szabó István Kossuth-díjas szobrász egyetlen fatörzsből kifaragta Kenyér című, 100 centiméteres alkotását.

Kivonul a svájci csokoládégyártó Oroszországból

A csokoládégyártó svájci Lindt & Sprungli Group elhagyja az orosz piacot.

Piacra dobják a rabok által készített tésztákat

Gluténmentes tésztaüzem egységet indított az Állampusztai Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft, ahol Pasta Schönfeld márkanév alatt sajátmárkás termékeket készítenek a fogvatartottak.

EIT Food Accelerator Network - induló agrár cégek gyorsítója

Az EIT Food bejelentette azt a 61 agrárélelmiszeripari startup-ot, amelyeket kiválasztottak, hogy csatlakozzanak az EIT Food Acceleration Network (EIT FAN) 2022-höz. A kiválasztott induló projektek és vállalkozások ipari kapcsolatokra, befektetési lehetőségekre, programozásra és erőforrásokra tehetnek szert céljaik elérése és növekedésük felgyorsítása érdekében.

A szalonna hatása az egészségre

Egy szelet nyers szalonna 18,5 milligramm koleszterint tartalmaz. Míg azonban a kutatók korábban azt mondták, hogy az ételekből származó koleszterin közvetlenül emeli a vér koleszterinszintjét, ma már úgy vélik, hogy az összefüggés bonyolultabb.

A legtöbb búzát termelő országok

A búza a harmadik legnagyobb mennyiségben termelt - a rizs és a kukorica után - és a második legtöbb emberi fogyasztásra termelt gabona. Kína a világ legnagyobb búzatermelője és az elmúlt 20 évben több mint 2,4 milliárd tonna búzát termelt, ami a teljes termelés körülbelül 17%-a. Az orosz-ukrán háború azonban hatalmas fennakadásokat okozott a globális búzapiacon és a kapcsolódó iparágakban.