Back to top

Egyiptom hazánk egyre fontosabb agrárpartnere

Közös egyiptomi-magyar mezőgazdasági szakbizottság felállításáról állapodott meg Nagy István agrárminiszter és Esszajid Elkoszajar, az Egyiptomi Arab Köztársaság mezőgazdasági és talajjavítási minisztere a két tárcavezető csütörtöki budapesti találkozóján.

Nagy István agrárminiszter az egyeztetésen arra hívta fel a figyelmet, hogy a két ország egyre több területen működik együtt, ami nemcsak a mezőgazdaság, hanem a gazdák számára is előnyös. A tárcavezető példaként említette az oktatást, a vízgazdálkodást, a vetőmagtermesztést és az állattenyésztést is.

Fotó: Fekete István

A miniszter kiemelte, a mezőgazdaság stratégiai ágazattá válik mindenhol a világban, az élelmiszeripar és az ivóvíz kérdése fogja meghatározni az előttünk álló időszakot. Az éghajlatváltozáshoz pedig az egész agráriumnak alkalmazkodnia kell. Az aszály és az állatbetegségek ugyanis nem állnak meg a határokon, ezért közös válaszokat kell adnunk az előttünk álló kihívásokra, amihez a legszélesebb körű nemzetközi együttműködés szükséges - tette hozzá.

Nagy István nemzeti kincsnek nevezte hazánk genetikai sokféleségét, egyúttal arra is kitért, hogy Magyarország a világ egyik legnagyobb vetőmagexportőre.

Kifejtette, a hazai tudást és tapasztalatot készek vagyunk megosztani Egyiptommal is.

Fotó: Fekete István

A megbeszélésen Esszajid Elkoszajar egy egyiptomi-magyar mezőgazdasági szakbizottság felállítására tett javaslatot, ami hozzájárulna a két ország agrárkapcsolatainak elmélyítéséhez és a megszerzett nemzeti tapasztalatok átadásához. A miniszter a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodást tartja az egyik legfontosabb feladatnak, ami komoly kérdések elé állítja az agráriumot is, szerinte a mezőgazdaság és élelmiszeripar nemcsak stratégiai, hanem nemzetbiztonsági kérdés is. Hangsúlyozta, Egyiptomban a lakosság 25%-a él az agráriumból, ami a GDP 15-16 százalékát teszi ki, az exportnak pedig a 17%-át adja. A találkozó végén a miniszterek tárcaközi halászati együttműködésről szóló egyetértési szándéknyilatkozatot írtak alá.

Forrás: 
AM sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A hazai génmegőrzés páratlan érték

Az őshonos haszonállatok és növények hazai génmegőrzése világviszonylatban is kiemelkedő – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter a Nemzeti Biodiverzitás és Génmegőrzési Központ Gödöllői Haszonállat-génmegőrzési Intézetének Baromfitelepén, a megújult központi épület mai átadásán. A korszerűsítésre 163 millió forintos állami támogatással került sor.

Kitől mire számíthatnak – agrárgazdasági eredménykimutatás

„Megvédjük a magyar földet, kiállunk a magyar gazdákért” címmel adott ki a kormány tájékoztató füzetet, amelyet Nagy István agrárminiszter, Nyitrai Zsolt, kiemelt ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, Győrffy Balázs, a NAK és Jakab István, a MAGOSZ elnöke mutatott be. Ez a kiadvány az első a kormány ágazati eredményeket bemutató sorozatából.

2010 óta két és félszeresére nőtt a magyar konzervipar eredménye

A magyar konzervipar eredménye 2010 óta két és félszeresére nőtt, és erősödött az ágazat exportképessége is - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az EKO Konzervipari Kft. több mint 3,2 milliárd forint értékű kapacitásbővítő fejlesztésének támogatói okiratátadásán hétfőn Nyíregyházán.

Veszélyben a romániai sertéstartás

Négy éve jelent meg Romániában az afrikai sertéspestis, azóta több millió disznót pusztítottak el miatta. De az energiaár robbanásszerű növekedése miatt a talpon maradt farmok is arra kényszerülhetnek, hogy bezárják kapuikat. Drágulása lavinaszerűen magával sodorta a műtrágya, a takarmány és a feldolgozás árát is.

Több ezer hektárral bővült az elmúlt években a hazai erdőállomány

A fával borított területek növelése és a meglévő erdők megőrzése érdemben hozzájárul a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez – közölte Nagy István agrárminiszter.

Mire érdemes figyelni? - Források gazdálkodóknak

Az év elejétől számos új támogatási forma áll a mezőgazdasági termelők rendelkezésére, emellett újra elérhetővé válnak már ismert pályázati lehetőségek is.

Mezőgazdasági pályázatfigyelő

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.

A növényvédelem hozzáadott érték

Megújuló, lendületes, jól szervezett közösség a növényvédősöké, mondta köszöntőjében Nagy István agrárminiszter Keszthelyen, a 31. Növényvédelmi Fórumon. Ez viszi előre az ágazatot, amelynek új károsítókkal és társadalmi kihívásokkal kell megküzdenie.

Nyitott tanterem az iskolákban

Megjelent az Országos Iskolakert-fejlesztési Program IV. ütemének pályázati felhívása. A programnak köszönhetően idén országszerte 120 új óvoda- és iskolakertet hozhatnak létre az Agrárminisztérium támogatásával. Az óvodáknak, általános és középiskoláknak szóló pályázat részleteiről László Tibor Zoltánt, az Agrárminisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkárát kérdeztük.

Drágulnak a zöldségfélék

Az ukrán kisnyugdíjasoknak a hideg beálltával három dologból kell választania: vagy a lakást fűtik, vagy a gyógyszereiket szerzik be, vagy az alapvető élelmiszerekre költik havi járandóságukat – mindegyikre ugyanis nem futja nekik. Amikor néhány évvel ezelőtt megszületett ez a mondás, igazából még csak előrevetítette azt a szomorú jövőt, ami sokak számára mára valósággá vált.