Közéjük tartozik Tóth Sándor nyugalmazott erdőmérnök, aki politikai nyomás hatására sem tört meg, inkább tette a dolgát, amelynek eredményeként egy olyan életmű született, mely mindannyiunktól tiszteletet érdemel.
Történetünk a Hortobágy-széli Fegyverneken kezdődik, Tóth Sándor szülőfalujában. Szülei gazdasági cselédként dolgoztak Lelovich György solymászmester családi birtokán. Az uraság ragadozómadár-telepén tevékenykedett 10-12 éves korában, és már akkor részese volt a képviselőkkel és nagybirtokosokkal zajló fegyverneki vadászatoknak.
Nagyszalontától Moszkváig
Az 1943-ban Nagyszalontán megrendezett Falusi Tehetségmentés versenyvizsgán kitűnő bizonyítvánnyal nyert felvételt a Szolnoki Verseghy Ferenc gimnáziumba.
„A családom vegyes érzésekkel fogadta a hírt. Egyfelől kiesett egy segítő kéz a munkából, ugyanakkor hatalmas örömmel töltötte el őket, hogy fiuk igazi úr lesz, amihez még Lelovich György is gratulált” – emlékszik vissza Tóth Sándor, aki megjegyzi, hogy internátusuk ebédlőjének falán a „Faluról jöttem, falué maradok” szlogen virított aranybetűkkel, miszerint, ha úr nem is, inkább falusi segédjegyző, községházi írnok válhat belőle. Ennek a kilátásnak a reményében végezte a gimnáziumot. Az internátusi közegben élte az egymásra utaltság mindennapjait, mígnem 1946-ban a Győrffy Kollégium szervezésével, valamint kormányzati háttérrel létrejöttek a Népi Kollégiumok, ami azt sugallta, hogy valóban „urakat faragnak belőlünk”, még hogyha a kommunizmus égisze alatt is.
Felvették a szovjet ösztöndíjasok listájára, majd a budapesti Sas-hegyre kérették valamennyi ösztöndíjassal együtt. Hosszú sorban álltak egymás mellett a diákok. Tóth Sándor akkorra már elhatározta, hogy a sebész pályát választja.
„Megérkezett Pribelszki elvtárs, aki azon nyomban csapatokra bontotta a diáksereget, és utasításba adta, ki milyen pályára megy tovább. Én akkor a sor végén álltam, így végül rám a mezőgazdász szakma jutott. Ekkor felszólaltam, hogy »De elvtárs, én sebésznek készülök«, amire Pribelszki elvtárs csak annyit válaszolt: »Nem kötelező a palacsintaevés«.” Így történt, hogy Tóth Sándor a palacsintaevést választotta, és agrártanulmányait a Szovjetunióban folytatta. 1951-ben a Harkovi Mezőgazdasági Főiskola Erdőmérnöki Karára sodorta az élet, ahol summa cum laude erdőmérnöki oklevéllel végzett 1956-ban. Szakmai gyakorlatát a Kárpátokban töltötte, ahol egyik fő feladata volt leírni az ott található erdőtípusokat, és részt venni az erdő- művelésben, a fakitermelésben erdészeti műszaki vezetőként. Később diplomamunkáját a Brjanszk alatti, Gyeszna-menti talajeróziós állomáson írta, ahol az erózióvédő fásításokat, vetésforgókat, eróziót gátló sáncolásokat, műszaki létesítményeket stb. vizsgálta segédkutatói állásban. Diplomamunkáját kitüntetéssel védte meg a bizottság előtt. Ennek köszönhetően a harkovi egyetem aspirantúrára hívta. 1962–1966 között a Moszkvai Erdészeti Műszaki Főiskola aspiránsa volt a budapesti állami erdő rekonstrukciójának témájával.
Tolmács, erdészeti igazgató
Egyetemi diplomájával a Művelődési Minisztériumtól az ERTI kisnánai kísérleti állomására kérte elhelyezését, azonban a minisztérium a Veszprém megyei pártbizottságra irányította a Balaton-felvidéki fásítások referenseként. Ez időben Budapesten már megkezdődött az '56-os Szabadságharc, a veszprémi harcok alatt rövid ideig a városparancsnokságon tolmácsolt.
Pályáját követve Balassa Gyula, az Országos Erdészeti Főigazgatóság vezetője kinevezte Tóth Sándort a Budapesti Állami Erdőgazdaság igazgatójává, amely pozíciót 1957–1963 között töltötte be, majd '63-tól az összevont Gödöllői Állami Erdőgazdaság igazgatója lett.
„E beosztásban kiemelt feladatom volt a parkerdő-gazdálkodás fejlesztése, amelyet kandidátusi értekezésem témájául választottam. Eközben az erdőgazdaság területén elhelyezkedő Telki és Gödöllői Vadgazdaságokon keresztül szoros kapcsolatba kerültem a vadgazdálkodással, így feladatkörömbe tartozott az 1960-as és 1962-es trófeakiállítások megszervezése.”
Akkortájt divat volt a Minisztertanács és a SZOT (Szakszervezetek Országos Tanácsa) vándorzászlajának az adományozása, amit a Budapesti Állami Erdő- gazdaság agglomerációs fásításának, valamint művelési tevékenységének köszönhetően megkapott az erdőgazdaság, és ezzel a „kormányzati trambulinnal” Tóth Sándor az összevont erdőgazdaság igazgatója lett.
Sorsdöntő lengyel vadászat
„Ehhez az is közrejátszott, mikor Balassa Gyula meghívott Lengyelországba egy vadászatra, és kendőzetlenül megmondta, az a terve, hogy engem nevez ki vadászati osztályvezetővé. A vadászaton prominens személyek vettek részt, parádés lőállásokon, de eredmény nélkül.
Néztem a vadászt, hamuszürke volt az arca. Lassan megszólalt: »Ha meglövöd, lesz egy jó bikád«”. Fogtam a puskát, vállamra akasztottam, és láttam, ahogy kezd visszatérni a vér az arcába. Mindketten csendben kezdtünk visszaindulni gyülekező helyünk irányába. Mondanom sem kell, a jelenetet a vadász jelentette a lengyel miniszternek és Balassa Gyulának. Visszatérve, a vadászatvezető karomon ragadott, és azt mondta: »Most azonnal indulunk, és lőni fogsz egy szarvast«. Kiérve a területre, kb. 250 méterről egy 4 kg agancstömegű bikát hoztam terítékre. Természetesen azt is jelentették, hogy meglőttem a bikámat. Gratulációk és vállveregetések hada fogadott, majd hazaérve Lengyelországból, Balassa Gyula kinevezett vadászati osztályvezetőnek. Utólagosan azért oda súgta, »Ha én akkor és ott meglövöm azt a 10 kg-os bikát, akkor mi most nem beszélgetünk«. Így lettem vadászati osztályvezető!” – mesélte Tóth Sándor.
Osztályvezetői kinevezését követően, két hónap múlva már főosztályvezetőként tevékenykedett 1963-től egészen 1990-ig, különböző szervezeti keretekben, onnan vonult vissza nyugállományba.
megvalósították az intenzív vadgazdálkodásra történő áttérést, az apróvad-gazdálkodás mellett a vadászat sport- és üdülési funkcióinak gazdasági megalapozását. További szakmai irányításával létrejött a vadászati tudományos kutatóbázis, a Vadbiológiai Állomás és az Erdészeti és Faipari Egyetem Vadgazdálkodási Tanszéke. Szolgálata alatt a magyar vadgazdálkodás nemzetközi elismerésre tett szert. Kormánybiztos helyettesként, illetve szakmai vezetőként jelentős mértékben hozzájárult az 1971-es I. Budapesti Vadászati Világkiállítás megvalósításához.
A ’71-es előkészületek„A magyarországi vadászati világkiállítás Nagy Endre ötletéből fakadt. A kiállítás elnökségét Földes László, Tóth Sándor, Vallus Pál, Szőke Mátyás, Gergely István, míg bizottságait Szederjei Ákos, Studinka László, Féner Tamás, Goszthony Géza és további ismert szakember vezette, és ők állították össze a bemutatandó téma forgatókönyvét. Akkoriban 40 millió forintos költségvetésből kellett meg- valósítanunk a terveket, az eredmények pedig önmagukért beszéltek. A rendezvényre mintegy 2 millióan látogattak el, köztük 200 ezer külföldivel. 52 ország kiállítása, részvétele volt látható 35 pavilonban, 37 000 négyzetméteren. Lovas és kutyás bemutatók, könyv- és képzőművészeti kiállítások tarkították a programokat, ugyanakkor a szakma számára egyfajta továbbképzést is jelentett a kiállítás. A társadalom pedig egyöntetűen úgy nézett akkor a világkiállításra, mint egy remek lehetőségre, ahol hazánk megmutathatja a világnak természeti kincseit, kultúráját és nem utolsó- sorban szervezőkészségét” – magyarázza Tóth Sándor. |
Precizitás és mértéktartás
Életútja a könyvek világába is kitért. A Mezőgazdasági Kiadó szaklektoraként mintegy 70 könyvet lektorált, és összesen 176 publikációja jelent meg magyar és idegen nyelven.
A teljesség igénye nélkül megemlítem a Hírnév kötelez, a Nyitány a hírnévhez, a Szél alatt – hátszélben, a Haragistya – Ménesvölgy, az Iringó című könyveit, amelyek több ízben kényes szak- mai témákat érintenek, erdészeti törvényjavaslatokat, fácánprogramot írnak le, vagy éppen Horthy-vadászatokról jelenítenek meg részleteket.
Átfogó munkáiért kétszer a Munka Érdemrend arany fokozatában és több hazai, illetve nemzetközi kitüntetésben részesült, köztük Urho Kekkonen elnöktől megkapta a finn Fehér Rózsa Lovagrend Lovagkeresztjét. Tudományos és szakmai tevékenységét Újhelyi-díjjal, vadászati munkáját bolgár, osztrák, szlovák, szlovén, német, francia és több magyar éremmel ismerték el, egyebek mellett 2000-ben a Magyar Vadásza Renddel. 1995-ben a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács Medaille du CIC Érmet adományozott részére, 2021-ben pedig az Életfa Plakett arany fokozatában részesült.
Tóth Sándor visszafogott viselkedése, önmegtartóztatása és mértéktartása nemcsak életpályáján, de vadászataiban és magánéletében is megmutatkozik. Jelenleg az egykori Országos Trófeabíráló Bizottság székhelye fölötti lakásában él szerény körülmények között, de berendezési tárgyai annál többet árulkodnak múltjáról.
Facebook
Twitter
Google+
LinkedIn
Print Mail
Print PDF
