Back to top

Állattartóknak nyílik újra pályázati lehetőség

A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című pályázati felívás a tervek szerint februárban újranyílik, így lehetőség lesz arra, hogy az állattartók nagyobb léptékű beruházásaikat megvalósítsák – közölte Nagy István agrárminiszter.

Fotó: Csatlós Norbert
A tárcavezető hangsúlyozta: az újranyitást a 2020 őszén megjelent kiírás óriási sikere indokolja. Akkor, a 360 milliárd Ft keretösszegű felhívás kapcsán közel 473 milliárd Ft összegre nyújtottak be támogatási igényt a kérelmezők. A miniszter kiemelte, hogy a felhívás a már megismert feltételrendszer mellett lesz továbbra is elérhető,

a támogatási intenzitás főszabályként 50 százalékos, a támogatás összegére vonatkozó feltételek pedig változatlanok:

az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimális összege célterületenként eltérően 5 és 100 millió Ft között változik, maximum 2 milliárd Ft lehet.

Baromfitartók, sertéstartók, szarvasmarhatartók, juhtartók, kecsketartók, lótartók, nyúltartók, méhészek és még több más gazdasági haszonállattal foglalkozó állattartó számára nyílik ismét lehetőség támogatott módon új állattartó telepek létrehozására, meglévőek korszerűsítésére, az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésére. A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy

a felhívás keretében azon támogatást igénylők is pályázhatnak, akik a jelen felhívás keretében már részesültek támogatásban, akár ugyanazon megvalósítási helyre is.

A támogatási kérelmek benyújtására a tervek szerint február végétől lesz lehetőség.

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Gubicza lányok a lovak vonzásában

A fiatal díjugrató tehetségekről szóló sorozatunkban rendhagyó módon nem „csak” egy lovast, hanem egy egész családot mutatunk be. Gubiczáék története pontosan hat évvel ezelőtt kezdődött, amikor a gyerekek édesanyja, Alexandra elment a Pasaréti Honvéd Lovardába, hogy felelevenítse régi lovastudását, amit édesapja jóvoltából szerzett még a gyermekei születése előtt.

Martin Plewa tartott kurzust Kaposváron

Nagy megtiszteltetés érte a lovastusa szakágat, hogy Martin Plewa ismét elfogadta meghívásunkat, és a húsvét előtti hétvégén háromnapos terepstílusbíró-képzést tartott Kaposváron.

Vásárhely számokban

3 nap, 17 hektár, 233 tenyészállat kiállító, 217 ipari cég, 55 293 látogató – ezekkel a számokkal jellemezhető a 29. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok.

Lehet derékig érő mezőnövényekben gyönyörű, egészséges szőlőt termelni

„Igazából csak azt sajnálom, hogy nem előbb kezdtük el. Sokkal több fizikai munkával jár, sokkal nagyobb alázat és sokkal több kockázatvállalás szükséges hozzá, de megéri, mert a természetért tesszük.”

A méhek a lényeg - bábelőadás közvetlen és közvetett közönségnek

Az elmúlt hetekben meghívást kaptam, nézzek meg egy óvisoknak szóló bábelőadást. Az előadás nem csak remek volt, de úgy hiszem, az élményen túl minden szempontból csak tanulni lehet belőle.

Laboratóriumi szalonna vöröshús-allergiára?

Gyógyhatású szalonna? Nem feltétlenül disznóság. Ugyanaz a laboratórium, ahol genetikailag módosított sertést állítottak elő emberi transzplantációra szánt szervekhez, váratlanul előlépett sertéstermék-szállítóvá olyanok számára, akik egy különleges, kullancs okozta vöröshús-allergiától szenvednek. Máris sok betegen tesztelték a laboratóriumban előállított exkluzív szalonnát.

A chilei fütyülőréce

A közepes testalkatú chilei fütyülőréce (Mareca sibilatrix, korábban Anas sibilatrix) Dél-Amerika déli részén elterjed faj, elsősorban Chiléből származik, de Argentína, Paraguay, Uruguay, Chile, a Falkland-szigetek, Déli-Georgia és a Déli-Sandwich-szigetek területén is él. Őshazájában intenzíven vadászott faj, állományai azonban stabilak, így nem tartozik a veszélyeztetett madarak közé.

Nagy állományok fejése – még mindig a karusszel a nyerő

Jászladányban, a Jászföld Zrt. tehenészeti telepén jártunk. Az 1200-as holstein-fríz telepi létszámból 1030-1040 tehenet fejnek. Az út túloldalán levő istállóban növendékek és szárazon álló tehenek élnek. Összesen 2450 szarvasmarha található a telepen, a számuk a tervek szerint a jövőben tovább növekszik. A cél a legalább kétezres fejőstehén-létszám, amit az új fejőház kapacitása is elbír.

Méhek nélkül nincs élet – A MATE munkatársának gondolatai a méhek világnapján

2019-ben az Earthwatch Institute nevű természetvédelmi szervezet hivatalosan is a bolygó legfontosabb élőlényeinek nyilvánította a beporzókat. A veszélyeztetett fajok listáján szereplő méhek egyedszáma az utóbbi években drasztikusan csökken. A valós aggodalmak hátteréről és a megporzók ökoszisztémában betöltött szerepéről Dr. Sárospataki Miklós egyetemi docens, a MATE Állattani és Ökológiai Tanszékének munkatársa osztotta meg a legfontosabb tudnivalókat.

A Rovardóm nyerte a Planet Z Ötletpályázatot

A méhek, mint elsődleges beporzó rovarok, a világ legfontosabb fajai közé tartoznak. Méltán ünnepeljük hazánkban 1994 óta a Magyar Méhészek Egyesületének kezdeményezésére április 30-án a méhek napját, az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) pedig 2018-ban választotta május 20-át a méhek világnapjává.