Back to top

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Tavaly novemberben tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése, átlagosan 27,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az októberi 26,1 százalékos drágulás után.

A növénytermesztési és kertészeti termékek áremelkedése 1,1 százalékponttal 36,0 százalékosra, az élő állatok és állati termékeké 0,2 százalékponttal 9,8 százalékosra erősödött októberről novemberre. Kiemelkedett a burgonya novemberi felvásárlási ára: 21,6 százalékponttal szökött fel októberről novemberre, és 55,7 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit.

A gabonafélék éves áremelkedése három hónap élénkülés után lefékeződött, 47,2 százalékos volt 1,2 százalékponttal mérsékeltebb az októberinél. Ezen belül azonban

a búza felvásárlási árának éves emelkedése 4,2 százalékponttal 44,3 százalékosra gyorsult októberről novemberre, míg a kukoricáé 7,0 százalékponttal szelídült ugyan, de így is elérte az 50,8 százalékot.

Az ipari növények drágulása az előző havi 10,0 százalékpontnyi felpattanás után további 4,4 százalékponttal 52,4 százalékosra ugrott. Ezen belül az olajos növényeké 3,7 százalékponttal 55,4 százalékosra gyorsult, a napraforgómag felvásárlási ára 5,0 százalékponttal 51,1 százalékosra erősödött, a repcét pedig 69,1 százalékkal adták drágábban előző novemberi áránál.

A zöldségfélék felvásárlási ára 7,6 százalékkal volt magasabb az előző novemberinél, míg októberben 10,2 százalékos emelkedést mért a KSH.

A paradicsom felvásárlási ára a KSH adatai szerint 0,3 százalékkal elmaradt az előző novemberitől, holott októberben még 16,5 százalékkal drágább volt, mint egy éve. Még nagyobbal, 19,4 százalékponttal fékeződött meg a sárgarépa felvásárlási ára és 7,2 százalékkal olcsóbb lett mint egy évvel korábban, a vöröshagyma, hasonlóképpen, 3,8 százalékkal volt drágább novemberben, mint egy éve, míg októberben még 23,6 százalékkal adták drágábban. Az uborka árcsökkenése viszont hajszálnyit mérséklődött, az októberi 10,7 százalék helyett 9,8 százalékkal került kevesebbe.

A fejeskáposzta éves áremelkedésének üteme novemberre 12,6 százalékosra mérséklődött az októberi 24,3 százalékosról,

a fejes saláta árváltozása negatívba fordult, az októberi 19,2 százalékos emelkedéssel szemben 15,4 százalékkal olcsóbb volt novemberben, mint egy évvel azelőtt. A karfiol felvásárlási ára viszont meglódult 9,9 százalékkal emelkedett, míg az előző hónapban 24,7 százalékos éves csökkenést szenvedett el.

A gyümölcsök ára 3,1 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál, bár októberben még 13,8 százalékos volt a visszaesés mértéke.

Az élő állatok felvásárlási ára 7,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ami 0,6 százalékponttal mérsékeltebb emelkedés az októberinél. A vágósertések ára 7,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, míg októberben 3,3 százalékos volt a csökkenés.

A csirke ára 20,5 százalékkal lett magasabb, ami 0,9 százalékponttal nagyobb emelkedés az októberinél,

a vágópulyka 23,2 százalékos és a liba 19,4 százalékos áremelkedése viszont 5,8, illetve 4,0 százalékponttal magasabb az októberinél, míg a kacsa 13,8 százalékos éves drágulása 0,5 százalékponttal mérsékeltebb az előző havinál.

A vágómarha 18,7 százalékkal drágult, ami 5,6 százalékponttal nagyobb emelkedés az októberinél.

Az állati termékek ára 13,8 százalékkal lett magasabb egy év alatt, ami 1,8 százalékponttal nagyobb emelkedés az előző havinál. Ezen belül a tej árának emelkedése októberhez képest 2,4 százalékponttal 11,5 százalékosra gyorsult, a tojás drágulása viszont 1,1 százalékponttal 13,2 százalékosra mérséklődött.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Növényvédőszer-maradék miatt hívtak vissza kukorica tallért

Nem engedélyezett növényvédőszer-maradék (klórpirifosz) jelenléte miatt a gyártó Good Food Products visszahívta a 2023. szeptember 19-i minőségmegőrzési idejű 105 grammos Sondey Kukorica tallér amaranth és a 105 grammos Sondey Kukorica tallér chia termékeit, az árut Magyarországon a Lidl forgalmazza - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

A teljes magyar agráriumra pozitívan hat a MATE és a NAGISZ Csoport új együttműködése

A minőségi termékfejlesztés, a precíziós gazdálkodás dinamikus fejlődése és az agrárszakember-utánpótlás biztosítása érdekében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem stratégiai együttműködési megállapodást kötött a NAGISZ Zrt.-vel Nádudvaron.

A bioműrágya válasz lehet a magas ásványi műtrágya árakra

A bioműtrágya előállításához többek között kommunális hulladékot használnak.

Az állatok hozzájárulása a klímaváltozáshoz

Az állattenyésztő hajlamos a klímaváltozásra úgy tekinteni, mint aminek elszenvedője az ágazat, a szélsőséges klímavédők pedig épp ellenkezőleg, az állattenyésztést, illetve a húsevést tartják minden probléma okának. Bár ez azért túlzás, mindent összevetve igenis hatással van az állattartás, -tenyésztés a Föld klímájának megváltozására – elsősorban a globális felmelegedésre.

A vasban gazdag ételeket felgyorsítják a zsírégetést

A vas alapvető tápanyag az általános egészségünk és a gyorsabb fogyás szempontjából. Sajnos körülbelül 10 millió amerikai szenved vashiányban - köztük 5 millióan vashiányos vérszegénységben. A vérszegénység olyan tünetekkel jár, mint ingerlékenység, súlyos fáradtság, fejfájás, szapora szívverés, általános gyengeség, sőt hajhullás.

Életbe vágó vízügyek

Az elmúlt évek tendenciáit figyelve azt gondolhatnánk, darázsfészekbe nyúl, aki a vízgazdálkodással akar foglalkozni. Főleg, ha teszi ezt törvényi szinten.

Különleges, melegkedvelő zöldségek

A saját veteményeskertben az a legjobb, hogy olyan növényeket is megtermeszthetünk, amikhez egyébként nem jutnánk hozzá boltokban, sőt gyakran még piacokon sem. Ezzel lehetőség nyílik szélesíteni a repertoárunkat, a változatos táplálkozás pedig előnyös... Ezk a zöldségek annyira szeretik a meleget, hogy külön örülnek annak, ha nyáron vetjük őket, és persze öntözéssel segítjük a gyors kikelést.

Egy bonbonos doboz legendája

Sokunknak lehet gyerekkori emlékképe a ’70-es, ’80-as évekből a nagymama polca, rajta a jellegzetes, nyolcszögletű, virágmintás doboz, amely legtöbbször varrókészletet vagy más személyes értékeket rejtett. A Százszorszép bonbon és doboza Monarchia idején keletkezett legendája napjainkig él.

Ma van a Tej Világnapja

A tej pozitív élettani hatásai miatt, valamint, hogy felhívják az emberek figyelmét a kalciumbevitel fontosságára, a Nemzetközi Tejszövetség 1957-ben május utolsó keddjét nevezte ki, az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezete (FAO) 2001-től pedig már konkrét dátumot, a június 1-jét jelölte meg a Tej Világnapjának.

Elindult az élelmiszerek kötelező akciózása, árleszállítása

Június 1-jétől elindult a kötelező akciózás a kereskedelmi üzletekben a háborús és szankciós áremelkedés miatt megnövekedett élelmiszerárak visszaszorítására. Az élelmiszerüzletekben 20 termékkategóriában számíthatnak a vásárlók árleszállításokra - erősítette meg csütörtöki közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.