Back to top

Türelem és fokozatosság

A Vas megyei erdők mintegy felét, az Országos Erdőállomány Adattár szerint 44 145 hektár faállománnyal borított területet a Szombathelyi Erdészeti Zrt. kezeli. Az erdők zöme a nyugat-dunántúli tájcsoportban terül el, amelynek jellemző erdészeti tájai a turisták körében is ismert Kőszegi-hegység, Alpokaljai dombság, Sopron–Vasi-síkság, Kemeneshát és az Őrség.

Az utóbbi évtizedekben a társadalmi igények és az erdőtörvény előírásai egy másik irányba, mégpedig a folyamatos erdőborítás szolgálatába mozdították el az erdőgazdálkodás iránytűjét.

A kocsánytalan tölgy fényigényesebb a bükknél
A kocsánytalan tölgy fényigényesebb a bükknél
Az erdőgazdálkodónak, mint az erdőterületek kezelőjének először 2005-ben volt lehetősége az üzemmód megválasztására. Társaságunk egy akkor indult kezdeményezésre döntött úgy, hogy kísérleti jelleggel elindítja Pro Silva Hungaria által megadott kezelési elvek szerinti erdőgazdálkodást, amely a minőségi faanyagtermelés mellett nagy hangsúlyt helyez az erdei ökoszisztémák és az erdei biodiverzitás fennmaradására.
A 2014-ben az Yvett ciklon által kidöntött fán a gombák sokasága osztozkodik
A 2014-ben az Yvett ciklon által kidöntött fán a gombák sokasága osztozkodik

Az erdőgazdaság minden gazdasági egységénél kiválasztott körülbelül 40-40 hektár erdőrészletet, amely korban, fafajösszetételben és szerkezetben reprezentálja az adott igazgatóság területének őshonos faállományát.

Az akkori Állami Erdészeti Szolgálat pedig engedélyezte a szálaló üzemmódra való átállást, azaz amikor az erdőben nem történik erdőfelújítási kötelezettséget keletkeztető véghasználati fakitermelés, továbbá az erdő faállománya, annak összetétele, kor- és térbeli szerkezete változatos. A kísérlettel arra voltunk kíváncsiak, hogy az addig kizárólag vágásos üzem- módban (a közel egykorú faállomány fenntartása, nevelése, majd térben és időben rendszeres időközönkénti véghasználata) kezelt erdők átvezethetőek-e a folyamatos erdőborítást eredményező, természeteshez hasonló erdőállapotba.

A gazdálkodói kezdeményezés hatására a 2005-ben még 100 százalékban vágásos üzemmódban kezelt erdők aránya 2010-re 92 százalékra, majd 2013-ra 86 százalékra csökkent,

Az érzékeny vizes élőhelyek megóvása kiemelten fontos
Az érzékeny vizes élőhelyek megóvása kiemelten fontos
és azzal arányosan nőtt a folyamatos erdőborítást biztosító üzemmódok (átalakító, szálaló, faanyagtermelést nem szolgáló) aránya. Ez utóbbi jelenleg 12 százalék a Vas megyei állami erdőkben. A törvényi változások miatt az üzemmódok nevezéktana is módosult, például a szálaló üzemmódot örökerdőnek hívjuk.

Elsődleges célunk az erdőborítás folyamatosságának megőrzése, kiemelten a turisták által gyakrabban látogatott helyeken, közjóléti létesítmények közelében. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy fakitermeléseink során az adott állományban kijelöljük a területen hosszú távon meghagyandó „javafákat”, majd körülöttük – amennyiben szükséges – néhány fa kivágásával léket alakítunk ki. Ennek során

arra is vigyázunk, hogy a felső szintben lévő fák kitermeésével ne keletkezzen összefüggően 200-300 négyzetméternél nagyobb felújítandó üres vágásterület.

A lékekre azért van szükség, hogy lehetőséget teremtsünk a fényigényesebb fafajok – mint például a kocsányos tölgy – utánpótlásának.

A „kúposodó” bükkújulat az anyaállomány árnyalása mellett is kielégítően fejlődik
A „kúposodó” bükkújulat az anyaállomány árnyalása mellett is kielégítően fejlődik
Tapasztalataink szerint a nagyobb lékek kialakítása szakmailag nem indokolt, mivel ott már olyan mértékű gyomosodás indul(hat) meg, ami komoly ápolási feladatokat vonhat maga után. Korábbi kísérleteink során, néhány helyen elkövettük ezt a hibát, de akkor még az erdőkezelés gyerekcipőben járt és hiányzott az erre vonatkozó tapasztalat. Árnyéktűrő fafajok esetében – mint amilyen a Kőszegi-hegységben természetesen előforduló bükk – elegendő kisebb lékeket hagyni, mert az újulatban mindig lesz annyi egyéb fafaj, amennyi az elegyesség szempontjából kívánatos.

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy egy lék egy javafa pótlását hivatott szolgálni. A csoportos nevelésre a jobb törzsminőség elérése érdekében van szükség.

Szakembereink a megfelelő lék kialakítása során nagyon sok szakmai tényezőt vesznek figyelembe, egyebek közt a környező állományok fafaj-összetételét, a záródást, a kitettséget.

Nem kell a földtől elrugaszkodott dologra gondolni, elég, ha szemünk elé képzeljük a tévében vagy képeken ábrázolt esőerdőt. Az erődinamikai folyamatok nálunk is hasonlóak. Kidől egy fa, annak helyén a lombkoronában keletkezik egy lék, amelyen át kellő fény jut a talajra, ahol „újraindulhat az élet”.

A lékekben védett fajok is megjelenhetnek, m mint a fecsketárnics
A lékekben védett fajok is megjelenhetnek, m mint a fecsketárnics

Az örökerdő-gazdálkodásunk során felhasználjuk a természetes folyamatokat. Egy kidőlt fa helyén bővítjük a lombkoronában keletkező léket, vagy szálalással teremtünk megfelelő körülményeket az újulat fenntartásához/megjelenéséhez.

A holt fa erdei életközösségek gyűjtőhelye
A holt fa erdei életközösségek gyűjtőhelye

A lékekben olykor „nem várt” növények is megjelennek, mint a hegyvidékeinken ritkán előforduló védett fecsketárnics.

Az olyan összetett életközösség, mint az erdei ökoszisztéma működőképessége, ellenálló képessége szempontjából nagyon fontos a változatosság, az érzékeny élőhelyek megóvása. Erre ad lehetőséget a gazdálkodás során az örökerdő üzemmód, miáltal olyan idős faegyedeket is meghagyhatunk a természetnek, amelyek önmagukban nem képviselnek gazdasági értéket, viszont búvó-, költő- és táplálkozó helyük a rovaroknak, madaraknak, denevéreknek. Ezek általában villám sújtotta, széltört, gomba által korhasztott egyedek, amelyeket a szakma biotópfának vagy holtfának nevez.

Türelem és fokozatosság. Ennek a két szónak van a legnagyobb jelentősége, amit az erdőben való gazdálkodásunk során mindig szem előtt kell tartanunk. Hagynunk kell a természeti folyamatokat érvényesülni, olykor azonban a kívánt erdőkép kialakítása érdekében szükséges lehet a szakszerű beavatkozás.

Tóth Péter
Szombathelyi Erdészeti Zrt.

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2021/5 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Fotóturisták a repceföldön?

A természet szerelmesei és az Instragrammerek a festői napraforgó-, repce- vagy levendulaföldeken kóvályognak. Ismerős szituáció? A gazdálkodók számára jóval többről szól egy séta a termésükön át, mint egy kattintás.

Eltűnt az élet a Sajóból

Márciusban érkezett először hír arról, hogy a Sajó szlovákiai szakaszán vastartalmú szennyvíz folyik az egykori Siderit üzem telephelyéről. Akkor a magyar Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a nemzetközi Duna-védelmi egyezmény keretében és a Magyar-Szlovák Határvízi Bizottságon keresztül kérte a szomszédos országot a kármentesítés haladéktalan megkezdésére.

Már Új-Zélandon is fakulnak a tengeri szivacsok

Első ízben találtak Új-Zéland partjainál olyan tengeri szivacsokat, amelyek - a korallfehéredéshez hasonlóan - elveszítették színüket, vélhetően az óceán szokatlanul magas hőmérséklete miatt.

Éjszakai pincetúrát szerveznek 47 pincészet boraival

Somló Fesztivál kulturális és családi programjaival kiegészülve rendezik meg az idei évtől a Somlói Éjszakai Pincetúrát, amely 30 helyszínen 47 pincészet boraival várja a vendégeket június közepén.

Madarakról és fákról a botanikus kertben

Több mint ötszázan vettek részt a Madarak és Fák Napja alkalmából pénteken, a Nyíregyházi Egyetem Tuzson János Botanikus Kertjében rendezett programon. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület valamint a NYÍRERDŐ Zrt. Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola két év kényszerszünet után tartotta meg ismét az évtizedes múltra visszatekintő rendezvényt.

Holdkőzetben sikerült növényt termeszteni

Először sikerült növényt termeszteni Holdról származó talajon: a Floridai Egyetem kutatói lúdfüvet neveltek az Apolló-11 asztronautái által hazahozott talajmintán.

Beporzók napja 2.: nemcsak a méhekről szól

2018 óta március 10-e a beporzók napja. Ezen a napon nemcsak a házi méhekre és a méhalkatúakra hívjuk fel a figyelmet, hanem minden olyan élőlényre, amelynek szerepe van a növények megporzásában, hiszen a termesztett növények kétharmadát, az élelmiszereinknek pedig egyharmadát köszönhetjük nekik.

A sakál elterjedésének okairól beszélt a MATE kutatója

Az aranysakál, melyet nádi farkasként is szoktak emlegetni, hosszú évszázadok óta egy őshonos, alacsony létszámban, és sokszor alkalmi módon jelen lévő ragadozó volt Magyarországon. Az utóbbi évekre jellemző gyors elterjedésük miatt az állattartók és vadgazdálkodók részéről egyre gyakrabban hallani panaszos hangokat. Mit kell tudnunk erről a titokzatos fajról?

Bölcs fákat mutatnak be

A Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége és a szlovák Narodny Trust tavaly indította el a Bölcs Fák – a történeti és gyűjteményes kertekben lévő matuzsálem fák megőrzése és vonzerejük növelése a zöld turizmus jegyében című kezdeményezését.  Közös munkájuk során támogatják az idős fák állapotának felmérését, a kiválasztott fák ápolását.  

Kávé az üvegházból?

Évente világszerte csaknem 10 milliárd kilogramm kávébabot termelnek, ami egyebek mellett Brazília, Kolumbia, Guatemala, Etiópia és Vietnam egyik legfontosabb exportterméke. A Wageningen Egyetem üvegházi és hagymás növények kutatására szakosodott intézetének egyik kutatása során azt vizsgálják, hogy lehetséges-e kávét termeszteni üvegházban, és a szabályozott körülmények hogyan befolyásolják a kávé ízét és aromaanyagait.