Lapszemle

A legjobb önterápia

Úgy tartja a mondás, a vadászaton ismerszik meg, ki milyen ember valójában. Ebből kiindulva indítottuk el Lesközelben rovatunkat, amelyben közismert személyek mesélnek a természethez, vadászathoz fűződő viszonyukról, élményeikről, életükben betöltött szerepéről. Közben személyiségjegyeik is felsejlenek, hiszen a vadászmagatartás sok mindent elárul, néha még a kimondatlan dolgokat is.

 Elsőként Csőre Gábor színművész fogadott Pécel környékén, ahol már több éve tölti tagságát.

„Felgallyaztunk” egyik kedvelt lesére, és ahogy körbetekintett a tájon, halkan megjegyezte:

„Mintha hajlamosak lennénk elfelejteni, hogy a természet teremtményei vagyunk. Azt hisszük, túlnőttünk rajta, holott nélküle nem lenne földi élet. Miként vadászat nélkül sem”.

Csőre Gábort budapesti kamaszként magával ragadta a színházi világ; a Magyar Rádió Gyermekstúdiójánál pallérozódva rádiójátékokban szerepelt, majd az Ascher Oszkár Színpadon és a Nemzeti Színház Stúdiójában tanult. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1997-ben szerzett diplomát, és rögtön utána a Vígszínházhoz szegődött, 2020-tól pedig a Thália Színház tagja. Sokrétű színpadi szerepei mellett országos népszerűséget hoztak számára szinkronmunkái. Több mint 20 éve Adam Sandler állandó magyar hangja, animációs és szitkom-szatíra sorozatokban is rendszeres hallhatjuk, emellett ő adta hangját Frodónak a Gyűrűk urában, vagy Orlando Bloomnak a Karib-tenger kalóziban, valamint Joaquin Phoenix-nek A nő (eredeti cím: Her) című filmben is. Munkáját 2016-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el.

„A történelem gyerekkoromtól foglalkoztat, így kacérkodtam a gondolattal, hogy a színészet helyett történelem szakra jelentkezem. Tanulni azonban nem szerettem, így végül azt a pályát választottam, amihez azt gondoltam, értek. Persze a főiskolán így sem tudtam kihúzni magam a tanulás alól.”

A főiskolai gyakorlatok alatt kezdett el szinkronizálni, ami sokat segített a megélhetésben. Ez a tevékenység visszahatott színpadi szerepléseire is, csiszolta beszédtechnikáját, ami nélkülözhetetlen egy szerep megformálásánál.

„Színpadi szereplés nélkül nem lehet teljes értékű szinkronmunkát végezni. És ez fordítva is igaz, a kettő kölcsönösen hat egymásra. Láttam már több nagy színészt szinkronizálás közben őszintén sírni. Potyogtak a könnyei, teljesen átérezte a figurát, miközben a szöveget olvasta.

Velem is előfordult, hogy rosszullétig felkavart egy szerep. Ahogy a színészetnek, úgy a szinkronizálásnak is feltétele az átszellemülés. Anélkül is lehet csinálni, csak felesleges.

És néha még ez is kevés… Az ember mindig próbál valami újat belevinni a játékába. Ebből váratlan pillanatok adódhatnak, amire tudni kell reagálni, talán ez a színjátszás lényege. Mégsem vagyok sokszor magammal elégedett, miközben a nézőtérről harsány taps kísér. De hát a színészet már csak ilyen, nagyon szubjektív műfaj.

Miközben beszélgettünk, a lestől nem messze kialakított szórón mozgásra lettünk figyelmesek. Egy mezei nyúl bújt ki a sűrűből, majd leült, mintha mutogatná magát. A sors fintora talán, hogy Gábor első elejtett vadja is egy mezei nyúl volt, amit nagybátyja segítségével kerített puskavégre. Nagyapja is vadászott, és bár vele nem tudott sok időt tölteni, édesapja sokat mesélt neki a nagypapa vadásztörténeteiről. Aztán az élet egy időre elsodorta a vadászattól, más vizekre evezett, a horgászat lett a hobbija.

Kutyasétáltatás közben ismerkedett meg egy környékbelivel, dr. Takács Péterrel, akivel a rendszeres találkozások alkalmával közös témaként főként horgászatról beszélgettek, majd fokozatosan egyre többet a vadászatról is. Később egy bakvadászatra is elkísérte, amit aztán több vadászélmény követett, majd mentorának unszolására 2018-ban elvégezte a vadásztanfolyamot Kecskeméten.

Mint mondja, minden vadászaton tanul valamit a vad tiszteletének fontosságáról, a biztonságos fegyverkezelésről, amire kiemelten figyel.

A tudást fiának is igyekszik továbbadni, aki gyakran elkíséri, és már számos közös vadászemléket tudhatnak magukénak.

„Az erdő és a vadászat sok mindenre megtanítja az embert. Türelemre, hogy megcsodálhassuk a természetben rejlő szépségeket. Kitartásra, hogy akár a zord időt is elviseljük az erdőt járva, vagy egy lesre kiülve. És nem utolsósorban alázatra és tiszteletre is megtanít, amit minden erdőjáró embernek tanúsítania kell a természet iránt. Hiszen mi csak vendégek vagyunk az erdőben, ehhez mérten kell viselkednünk. Ezeket az értékeket közvetítem a fiamnak is.”

Csőre Gábor az eddigi rövid, de annál tartalmasabb vadászéletében több helyre is eljutott már Európában.

Érdekesnek tartja, hogy az országok vadászhagyományai bár különböznek, tapasztalatai szerint a vad tisztelete mindenhol a vadászkultúra szerves része. Számára azonban, és ezt nem csak a szíve mondatja vele, a magyar vadászhagyományok mind közül a legszebbek.

„Nem tartom magam trófeavadásznak. Sőt, akkor is jól érzem magam kinn, ha nem látok vadat. Pécel környékén a szabdalt terület és a város közelsége miatt nehéz vadászni, nincs is akkora vadbőség, mint mondjuk Somogyban. Megesik, hogy csak figyelem a természetet, órákig nézem, ahogy a fácánkakasok verekednek előttem, vagy egy nyúl szökell a les közelében. Ezek olyan élmények, amiket lehet, más nem értékel.”

A vadászatot kikapcsolódásra, önterápiára is használja. Elmélyül magában, esetleg valamelyik színdarab szövegén gondolkodik, néha csak kiül és alszik egy nagyot. Ám amikor történik valami, az hatalmas adrenalinbomba. Szerinte éppen ezek miatt hamis a vadászat társadalmi megítélése. Amíg a vadászatban rejlő apró történések, vagy éppen „nem történések” jelentőségét és szépségét nem tapasztalják meg a szkeptikusok, addig nem is látják ennek az ősi foglalkozásnak és szenvedélynek a valódi arcát.

Forrás: A Mi Erdőnk

Lapszemle

A legjobb önterápia

Úgy tartja a mondás, a vadászaton ismerszik meg, ki milyen ember valójában. Ebből kiindulva indítottuk el Lesközelben rovatunkat, amelyben közismert személyek mesélnek a természethez, vadászathoz fűződő viszonyukról, élményeikről, életükben betöltött szerepéről. Közben személyiségjegyeik is felsejlenek, hiszen a vadászmagatartás sok mindent elárul, néha még a kimondatlan dolgokat is.

 Elsőként Csőre Gábor színművész fogadott Pécel környékén, ahol már több éve tölti tagságát.

„Felgallyaztunk” egyik kedvelt lesére, és ahogy körbetekintett a tájon, halkan megjegyezte:

„Mintha hajlamosak lennénk elfelejteni, hogy a természet teremtményei vagyunk. Azt hisszük, túlnőttünk rajta, holott nélküle nem lenne földi élet. Miként vadászat nélkül sem”.

Csőre Gábort budapesti kamaszként magával ragadta a színházi világ; a Magyar Rádió Gyermekstúdiójánál pallérozódva rádiójátékokban szerepelt, majd az Ascher Oszkár Színpadon és a Nemzeti Színház Stúdiójában tanult. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1997-ben szerzett diplomát, és rögtön utána a Vígszínházhoz szegődött, 2020-tól pedig a Thália Színház tagja. Sokrétű színpadi szerepei mellett országos népszerűséget hoztak számára szinkronmunkái. Több mint 20 éve Adam Sandler állandó magyar hangja, animációs és szitkom-szatíra sorozatokban is rendszeres hallhatjuk, emellett ő adta hangját Frodónak a Gyűrűk urában, vagy Orlando Bloomnak a Karib-tenger kalóziban, valamint Joaquin Phoenix-nek A nő (eredeti cím: Her) című filmben is. Munkáját 2016-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el.

„A történelem gyerekkoromtól foglalkoztat, így kacérkodtam a gondolattal, hogy a színészet helyett történelem szakra jelentkezem. Tanulni azonban nem szerettem, így végül azt a pályát választottam, amihez azt gondoltam, értek. Persze a főiskolán így sem tudtam kihúzni magam a tanulás alól.”

A főiskolai gyakorlatok alatt kezdett el szinkronizálni, ami sokat segített a megélhetésben. Ez a tevékenység visszahatott színpadi szerepléseire is, csiszolta beszédtechnikáját, ami nélkülözhetetlen egy szerep megformálásánál.

„Színpadi szereplés nélkül nem lehet teljes értékű szinkronmunkát végezni. És ez fordítva is igaz, a kettő kölcsönösen hat egymásra. Láttam már több nagy színészt szinkronizálás közben őszintén sírni. Potyogtak a könnyei, teljesen átérezte a figurát, miközben a szöveget olvasta.

Velem is előfordult, hogy rosszullétig felkavart egy szerep. Ahogy a színészetnek, úgy a szinkronizálásnak is feltétele az átszellemülés. Anélkül is lehet csinálni, csak felesleges.

És néha még ez is kevés… Az ember mindig próbál valami újat belevinni a játékába. Ebből váratlan pillanatok adódhatnak, amire tudni kell reagálni, talán ez a színjátszás lényege. Mégsem vagyok sokszor magammal elégedett, miközben a nézőtérről harsány taps kísér. De hát a színészet már csak ilyen, nagyon szubjektív műfaj.

Miközben beszélgettünk, a lestől nem messze kialakított szórón mozgásra lettünk figyelmesek. Egy mezei nyúl bújt ki a sűrűből, majd leült, mintha mutogatná magát. A sors fintora talán, hogy Gábor első elejtett vadja is egy mezei nyúl volt, amit nagybátyja segítségével kerített puskavégre. Nagyapja is vadászott, és bár vele nem tudott sok időt tölteni, édesapja sokat mesélt neki a nagypapa vadásztörténeteiről. Aztán az élet egy időre elsodorta a vadászattól, más vizekre evezett, a horgászat lett a hobbija.

Kutyasétáltatás közben ismerkedett meg egy környékbelivel, dr. Takács Péterrel, akivel a rendszeres találkozások alkalmával közös témaként főként horgászatról beszélgettek, majd fokozatosan egyre többet a vadászatról is. Később egy bakvadászatra is elkísérte, amit aztán több vadászélmény követett, majd mentorának unszolására 2018-ban elvégezte a vadásztanfolyamot Kecskeméten.

Mint mondja, minden vadászaton tanul valamit a vad tiszteletének fontosságáról, a biztonságos fegyverkezelésről, amire kiemelten figyel.

A tudást fiának is igyekszik továbbadni, aki gyakran elkíséri, és már számos közös vadászemléket tudhatnak magukénak.

„Az erdő és a vadászat sok mindenre megtanítja az embert. Türelemre, hogy megcsodálhassuk a természetben rejlő szépségeket. Kitartásra, hogy akár a zord időt is elviseljük az erdőt járva, vagy egy lesre kiülve. És nem utolsósorban alázatra és tiszteletre is megtanít, amit minden erdőjáró embernek tanúsítania kell a természet iránt. Hiszen mi csak vendégek vagyunk az erdőben, ehhez mérten kell viselkednünk. Ezeket az értékeket közvetítem a fiamnak is.”

Csőre Gábor az eddigi rövid, de annál tartalmasabb vadászéletében több helyre is eljutott már Európában.

Érdekesnek tartja, hogy az országok vadászhagyományai bár különböznek, tapasztalatai szerint a vad tisztelete mindenhol a vadászkultúra szerves része. Számára azonban, és ezt nem csak a szíve mondatja vele, a magyar vadászhagyományok mind közül a legszebbek.

„Nem tartom magam trófeavadásznak. Sőt, akkor is jól érzem magam kinn, ha nem látok vadat. Pécel környékén a szabdalt terület és a város közelsége miatt nehéz vadászni, nincs is akkora vadbőség, mint mondjuk Somogyban. Megesik, hogy csak figyelem a természetet, órákig nézem, ahogy a fácánkakasok verekednek előttem, vagy egy nyúl szökell a les közelében. Ezek olyan élmények, amiket lehet, más nem értékel.”

A vadászatot kikapcsolódásra, önterápiára is használja. Elmélyül magában, esetleg valamelyik színdarab szövegén gondolkodik, néha csak kiül és alszik egy nagyot. Ám amikor történik valami, az hatalmas adrenalinbomba. Szerinte éppen ezek miatt hamis a vadászat társadalmi megítélése. Amíg a vadászatban rejlő apró történések, vagy éppen „nem történések” jelentőségét és szépségét nem tapasztalják meg a szkeptikusok, addig nem is látják ennek az ősi foglalkozásnak és szenvedélynek a valódi arcát.

Forrás: A Mi Erdőnk

Lapszemle

A legjobb önterápia

Úgy tartja a mondás, a vadászaton ismerszik meg, ki milyen ember valójában. Ebből kiindulva indítottuk el Lesközelben rovatunkat, amelyben közismert személyek mesélnek a természethez, vadászathoz fűződő viszonyukról, élményeikről, életükben betöltött szerepéről. Közben személyiségjegyeik is felsejlenek, hiszen a vadászmagatartás sok mindent elárul, néha még a kimondatlan dolgokat is.

 Elsőként Csőre Gábor színművész fogadott Pécel környékén, ahol már több éve tölti tagságát.

„Felgallyaztunk” egyik kedvelt lesére, és ahogy körbetekintett a tájon, halkan megjegyezte:

„Mintha hajlamosak lennénk elfelejteni, hogy a természet teremtményei vagyunk. Azt hisszük, túlnőttünk rajta, holott nélküle nem lenne földi élet. Miként vadászat nélkül sem”.

Csőre Gábort budapesti kamaszként magával ragadta a színházi világ; a Magyar Rádió Gyermekstúdiójánál pallérozódva rádiójátékokban szerepelt, majd az Ascher Oszkár Színpadon és a Nemzeti Színház Stúdiójában tanult. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1997-ben szerzett diplomát, és rögtön utána a Vígszínházhoz szegődött, 2020-tól pedig a Thália Színház tagja. Sokrétű színpadi szerepei mellett országos népszerűséget hoztak számára szinkronmunkái. Több mint 20 éve Adam Sandler állandó magyar hangja, animációs és szitkom-szatíra sorozatokban is rendszeres hallhatjuk, emellett ő adta hangját Frodónak a Gyűrűk urában, vagy Orlando Bloomnak a Karib-tenger kalóziban, valamint Joaquin Phoenix-nek A nő (eredeti cím: Her) című filmben is. Munkáját 2016-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el.

„A történelem gyerekkoromtól foglalkoztat, így kacérkodtam a gondolattal, hogy a színészet helyett történelem szakra jelentkezem. Tanulni azonban nem szerettem, így végül azt a pályát választottam, amihez azt gondoltam, értek. Persze a főiskolán így sem tudtam kihúzni magam a tanulás alól.”

A főiskolai gyakorlatok alatt kezdett el szinkronizálni, ami sokat segített a megélhetésben. Ez a tevékenység visszahatott színpadi szerepléseire is, csiszolta beszédtechnikáját, ami nélkülözhetetlen egy szerep megformálásánál.

„Színpadi szereplés nélkül nem lehet teljes értékű szinkronmunkát végezni. És ez fordítva is igaz, a kettő kölcsönösen hat egymásra. Láttam már több nagy színészt szinkronizálás közben őszintén sírni. Potyogtak a könnyei, teljesen átérezte a figurát, miközben a szöveget olvasta.

Velem is előfordult, hogy rosszullétig felkavart egy szerep. Ahogy a színészetnek, úgy a szinkronizálásnak is feltétele az átszellemülés. Anélkül is lehet csinálni, csak felesleges.

És néha még ez is kevés… Az ember mindig próbál valami újat belevinni a játékába. Ebből váratlan pillanatok adódhatnak, amire tudni kell reagálni, talán ez a színjátszás lényege. Mégsem vagyok sokszor magammal elégedett, miközben a nézőtérről harsány taps kísér. De hát a színészet már csak ilyen, nagyon szubjektív műfaj.

Miközben beszélgettünk, a lestől nem messze kialakított szórón mozgásra lettünk figyelmesek. Egy mezei nyúl bújt ki a sűrűből, majd leült, mintha mutogatná magát. A sors fintora talán, hogy Gábor első elejtett vadja is egy mezei nyúl volt, amit nagybátyja segítségével kerített puskavégre. Nagyapja is vadászott, és bár vele nem tudott sok időt tölteni, édesapja sokat mesélt neki a nagypapa vadásztörténeteiről. Aztán az élet egy időre elsodorta a vadászattól, más vizekre evezett, a horgászat lett a hobbija.

Kutyasétáltatás közben ismerkedett meg egy környékbelivel, dr. Takács Péterrel, akivel a rendszeres találkozások alkalmával közös témaként főként horgászatról beszélgettek, majd fokozatosan egyre többet a vadászatról is. Később egy bakvadászatra is elkísérte, amit aztán több vadászélmény követett, majd mentorának unszolására 2018-ban elvégezte a vadásztanfolyamot Kecskeméten.

Mint mondja, minden vadászaton tanul valamit a vad tiszteletének fontosságáról, a biztonságos fegyverkezelésről, amire kiemelten figyel.

A tudást fiának is igyekszik továbbadni, aki gyakran elkíséri, és már számos közös vadászemléket tudhatnak magukénak.

„Az erdő és a vadászat sok mindenre megtanítja az embert. Türelemre, hogy megcsodálhassuk a természetben rejlő szépségeket. Kitartásra, hogy akár a zord időt is elviseljük az erdőt járva, vagy egy lesre kiülve. És nem utolsósorban alázatra és tiszteletre is megtanít, amit minden erdőjáró embernek tanúsítania kell a természet iránt. Hiszen mi csak vendégek vagyunk az erdőben, ehhez mérten kell viselkednünk. Ezeket az értékeket közvetítem a fiamnak is.”

Csőre Gábor az eddigi rövid, de annál tartalmasabb vadászéletében több helyre is eljutott már Európában.

Érdekesnek tartja, hogy az országok vadászhagyományai bár különböznek, tapasztalatai szerint a vad tisztelete mindenhol a vadászkultúra szerves része. Számára azonban, és ezt nem csak a szíve mondatja vele, a magyar vadászhagyományok mind közül a legszebbek.

„Nem tartom magam trófeavadásznak. Sőt, akkor is jól érzem magam kinn, ha nem látok vadat. Pécel környékén a szabdalt terület és a város közelsége miatt nehéz vadászni, nincs is akkora vadbőség, mint mondjuk Somogyban. Megesik, hogy csak figyelem a természetet, órákig nézem, ahogy a fácánkakasok verekednek előttem, vagy egy nyúl szökell a les közelében. Ezek olyan élmények, amiket lehet, más nem értékel.”

A vadászatot kikapcsolódásra, önterápiára is használja. Elmélyül magában, esetleg valamelyik színdarab szövegén gondolkodik, néha csak kiül és alszik egy nagyot. Ám amikor történik valami, az hatalmas adrenalinbomba. Szerinte éppen ezek miatt hamis a vadászat társadalmi megítélése. Amíg a vadászatban rejlő apró történések, vagy éppen „nem történések” jelentőségét és szépségét nem tapasztalják meg a szkeptikusok, addig nem is látják ennek az ősi foglalkozásnak és szenvedélynek a valódi arcát.

Forrás: A Mi Erdőnk

Lapszemle

A legjobb önterápia

Úgy tartja a mondás, a vadászaton ismerszik meg, ki milyen ember valójában. Ebből kiindulva indítottuk el Lesközelben rovatunkat, amelyben közismert személyek mesélnek a természethez, vadászathoz fűződő viszonyukról, élményeikről, életükben betöltött szerepéről. Közben személyiségjegyeik is felsejlenek, hiszen a vadászmagatartás sok mindent elárul, néha még a kimondatlan dolgokat is.

 Elsőként Csőre Gábor színművész fogadott Pécel környékén, ahol már több éve tölti tagságát.

„Felgallyaztunk” egyik kedvelt lesére, és ahogy körbetekintett a tájon, halkan megjegyezte:

„Mintha hajlamosak lennénk elfelejteni, hogy a természet teremtményei vagyunk. Azt hisszük, túlnőttünk rajta, holott nélküle nem lenne földi élet. Miként vadászat nélkül sem”.

Csőre Gábort budapesti kamaszként magával ragadta a színházi világ; a Magyar Rádió Gyermekstúdiójánál pallérozódva rádiójátékokban szerepelt, majd az Ascher Oszkár Színpadon és a Nemzeti Színház Stúdiójában tanult. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1997-ben szerzett diplomát, és rögtön utána a Vígszínházhoz szegődött, 2020-tól pedig a Thália Színház tagja. Sokrétű színpadi szerepei mellett országos népszerűséget hoztak számára szinkronmunkái. Több mint 20 éve Adam Sandler állandó magyar hangja, animációs és szitkom-szatíra sorozatokban is rendszeres hallhatjuk, emellett ő adta hangját Frodónak a Gyűrűk urában, vagy Orlando Bloomnak a Karib-tenger kalóziban, valamint Joaquin Phoenix-nek A nő (eredeti cím: Her) című filmben is. Munkáját 2016-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el.

„A történelem gyerekkoromtól foglalkoztat, így kacérkodtam a gondolattal, hogy a színészet helyett történelem szakra jelentkezem. Tanulni azonban nem szerettem, így végül azt a pályát választottam, amihez azt gondoltam, értek. Persze a főiskolán így sem tudtam kihúzni magam a tanulás alól.”

A főiskolai gyakorlatok alatt kezdett el szinkronizálni, ami sokat segített a megélhetésben. Ez a tevékenység visszahatott színpadi szerepléseire is, csiszolta beszédtechnikáját, ami nélkülözhetetlen egy szerep megformálásánál.

„Színpadi szereplés nélkül nem lehet teljes értékű szinkronmunkát végezni. És ez fordítva is igaz, a kettő kölcsönösen hat egymásra. Láttam már több nagy színészt szinkronizálás közben őszintén sírni. Potyogtak a könnyei, teljesen átérezte a figurát, miközben a szöveget olvasta.

Velem is előfordult, hogy rosszullétig felkavart egy szerep. Ahogy a színészetnek, úgy a szinkronizálásnak is feltétele az átszellemülés. Anélkül is lehet csinálni, csak felesleges.

És néha még ez is kevés… Az ember mindig próbál valami újat belevinni a játékába. Ebből váratlan pillanatok adódhatnak, amire tudni kell reagálni, talán ez a színjátszás lényege. Mégsem vagyok sokszor magammal elégedett, miközben a nézőtérről harsány taps kísér. De hát a színészet már csak ilyen, nagyon szubjektív műfaj.

Miközben beszélgettünk, a lestől nem messze kialakított szórón mozgásra lettünk figyelmesek. Egy mezei nyúl bújt ki a sűrűből, majd leült, mintha mutogatná magát. A sors fintora talán, hogy Gábor első elejtett vadja is egy mezei nyúl volt, amit nagybátyja segítségével kerített puskavégre. Nagyapja is vadászott, és bár vele nem tudott sok időt tölteni, édesapja sokat mesélt neki a nagypapa vadásztörténeteiről. Aztán az élet egy időre elsodorta a vadászattól, más vizekre evezett, a horgászat lett a hobbija.

Kutyasétáltatás közben ismerkedett meg egy környékbelivel, dr. Takács Péterrel, akivel a rendszeres találkozások alkalmával közös témaként főként horgászatról beszélgettek, majd fokozatosan egyre többet a vadászatról is. Később egy bakvadászatra is elkísérte, amit aztán több vadászélmény követett, majd mentorának unszolására 2018-ban elvégezte a vadásztanfolyamot Kecskeméten.

Mint mondja, minden vadászaton tanul valamit a vad tiszteletének fontosságáról, a biztonságos fegyverkezelésről, amire kiemelten figyel.

A tudást fiának is igyekszik továbbadni, aki gyakran elkíséri, és már számos közös vadászemléket tudhatnak magukénak.

„Az erdő és a vadászat sok mindenre megtanítja az embert. Türelemre, hogy megcsodálhassuk a természetben rejlő szépségeket. Kitartásra, hogy akár a zord időt is elviseljük az erdőt járva, vagy egy lesre kiülve. És nem utolsósorban alázatra és tiszteletre is megtanít, amit minden erdőjáró embernek tanúsítania kell a természet iránt. Hiszen mi csak vendégek vagyunk az erdőben, ehhez mérten kell viselkednünk. Ezeket az értékeket közvetítem a fiamnak is.”

Csőre Gábor az eddigi rövid, de annál tartalmasabb vadászéletében több helyre is eljutott már Európában.

Érdekesnek tartja, hogy az országok vadászhagyományai bár különböznek, tapasztalatai szerint a vad tisztelete mindenhol a vadászkultúra szerves része. Számára azonban, és ezt nem csak a szíve mondatja vele, a magyar vadászhagyományok mind közül a legszebbek.

„Nem tartom magam trófeavadásznak. Sőt, akkor is jól érzem magam kinn, ha nem látok vadat. Pécel környékén a szabdalt terület és a város közelsége miatt nehéz vadászni, nincs is akkora vadbőség, mint mondjuk Somogyban. Megesik, hogy csak figyelem a természetet, órákig nézem, ahogy a fácánkakasok verekednek előttem, vagy egy nyúl szökell a les közelében. Ezek olyan élmények, amiket lehet, más nem értékel.”

A vadászatot kikapcsolódásra, önterápiára is használja. Elmélyül magában, esetleg valamelyik színdarab szövegén gondolkodik, néha csak kiül és alszik egy nagyot. Ám amikor történik valami, az hatalmas adrenalinbomba. Szerinte éppen ezek miatt hamis a vadászat társadalmi megítélése. Amíg a vadászatban rejlő apró történések, vagy éppen „nem történések” jelentőségét és szépségét nem tapasztalják meg a szkeptikusok, addig nem is látják ennek az ősi foglalkozásnak és szenvedélynek a valódi arcát.

Forrás: A Mi Erdőnk

Lapszemle

A legjobb önterápia

Úgy tartja a mondás, a vadászaton ismerszik meg, ki milyen ember valójában. Ebből kiindulva indítottuk el Lesközelben rovatunkat, amelyben közismert személyek mesélnek a természethez, vadászathoz fűződő viszonyukról, élményeikről, életükben betöltött szerepéről. Közben személyiségjegyeik is felsejlenek, hiszen a vadászmagatartás sok mindent elárul, néha még a kimondatlan dolgokat is.

 Elsőként Csőre Gábor színművész fogadott Pécel környékén, ahol már több éve tölti tagságát.

„Felgallyaztunk” egyik kedvelt lesére, és ahogy körbetekintett a tájon, halkan megjegyezte:

„Mintha hajlamosak lennénk elfelejteni, hogy a természet teremtményei vagyunk. Azt hisszük, túlnőttünk rajta, holott nélküle nem lenne földi élet. Miként vadászat nélkül sem”.

Csőre Gábort budapesti kamaszként magával ragadta a színházi világ; a Magyar Rádió Gyermekstúdiójánál pallérozódva rádiójátékokban szerepelt, majd az Ascher Oszkár Színpadon és a Nemzeti Színház Stúdiójában tanult. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1997-ben szerzett diplomát, és rögtön utána a Vígszínházhoz szegődött, 2020-tól pedig a Thália Színház tagja. Sokrétű színpadi szerepei mellett országos népszerűséget hoztak számára szinkronmunkái. Több mint 20 éve Adam Sandler állandó magyar hangja, animációs és szitkom-szatíra sorozatokban is rendszeres hallhatjuk, emellett ő adta hangját Frodónak a Gyűrűk urában, vagy Orlando Bloomnak a Karib-tenger kalóziban, valamint Joaquin Phoenix-nek A nő (eredeti cím: Her) című filmben is. Munkáját 2016-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el.

„A történelem gyerekkoromtól foglalkoztat, így kacérkodtam a gondolattal, hogy a színészet helyett történelem szakra jelentkezem. Tanulni azonban nem szerettem, így végül azt a pályát választottam, amihez azt gondoltam, értek. Persze a főiskolán így sem tudtam kihúzni magam a tanulás alól.”

A főiskolai gyakorlatok alatt kezdett el szinkronizálni, ami sokat segített a megélhetésben. Ez a tevékenység visszahatott színpadi szerepléseire is, csiszolta beszédtechnikáját, ami nélkülözhetetlen egy szerep megformálásánál.

„Színpadi szereplés nélkül nem lehet teljes értékű szinkronmunkát végezni. És ez fordítva is igaz, a kettő kölcsönösen hat egymásra. Láttam már több nagy színészt szinkronizálás közben őszintén sírni. Potyogtak a könnyei, teljesen átérezte a figurát, miközben a szöveget olvasta.

Velem is előfordult, hogy rosszullétig felkavart egy szerep. Ahogy a színészetnek, úgy a szinkronizálásnak is feltétele az átszellemülés. Anélkül is lehet csinálni, csak felesleges.

És néha még ez is kevés… Az ember mindig próbál valami újat belevinni a játékába. Ebből váratlan pillanatok adódhatnak, amire tudni kell reagálni, talán ez a színjátszás lényege. Mégsem vagyok sokszor magammal elégedett, miközben a nézőtérről harsány taps kísér. De hát a színészet már csak ilyen, nagyon szubjektív műfaj.

Miközben beszélgettünk, a lestől nem messze kialakított szórón mozgásra lettünk figyelmesek. Egy mezei nyúl bújt ki a sűrűből, majd leült, mintha mutogatná magát. A sors fintora talán, hogy Gábor első elejtett vadja is egy mezei nyúl volt, amit nagybátyja segítségével kerített puskavégre. Nagyapja is vadászott, és bár vele nem tudott sok időt tölteni, édesapja sokat mesélt neki a nagypapa vadásztörténeteiről. Aztán az élet egy időre elsodorta a vadászattól, más vizekre evezett, a horgászat lett a hobbija.

Kutyasétáltatás közben ismerkedett meg egy környékbelivel, dr. Takács Péterrel, akivel a rendszeres találkozások alkalmával közös témaként főként horgászatról beszélgettek, majd fokozatosan egyre többet a vadászatról is. Később egy bakvadászatra is elkísérte, amit aztán több vadászélmény követett, majd mentorának unszolására 2018-ban elvégezte a vadásztanfolyamot Kecskeméten.

Mint mondja, minden vadászaton tanul valamit a vad tiszteletének fontosságáról, a biztonságos fegyverkezelésről, amire kiemelten figyel.

A tudást fiának is igyekszik továbbadni, aki gyakran elkíséri, és már számos közös vadászemléket tudhatnak magukénak.

„Az erdő és a vadászat sok mindenre megtanítja az embert. Türelemre, hogy megcsodálhassuk a természetben rejlő szépségeket. Kitartásra, hogy akár a zord időt is elviseljük az erdőt járva, vagy egy lesre kiülve. És nem utolsósorban alázatra és tiszteletre is megtanít, amit minden erdőjáró embernek tanúsítania kell a természet iránt. Hiszen mi csak vendégek vagyunk az erdőben, ehhez mérten kell viselkednünk. Ezeket az értékeket közvetítem a fiamnak is.”

Csőre Gábor az eddigi rövid, de annál tartalmasabb vadászéletében több helyre is eljutott már Európában.

Érdekesnek tartja, hogy az országok vadászhagyományai bár különböznek, tapasztalatai szerint a vad tisztelete mindenhol a vadászkultúra szerves része. Számára azonban, és ezt nem csak a szíve mondatja vele, a magyar vadászhagyományok mind közül a legszebbek.

„Nem tartom magam trófeavadásznak. Sőt, akkor is jól érzem magam kinn, ha nem látok vadat. Pécel környékén a szabdalt terület és a város közelsége miatt nehéz vadászni, nincs is akkora vadbőség, mint mondjuk Somogyban. Megesik, hogy csak figyelem a természetet, órákig nézem, ahogy a fácánkakasok verekednek előttem, vagy egy nyúl szökell a les közelében. Ezek olyan élmények, amiket lehet, más nem értékel.”

A vadászatot kikapcsolódásra, önterápiára is használja. Elmélyül magában, esetleg valamelyik színdarab szövegén gondolkodik, néha csak kiül és alszik egy nagyot. Ám amikor történik valami, az hatalmas adrenalinbomba. Szerinte éppen ezek miatt hamis a vadászat társadalmi megítélése. Amíg a vadászatban rejlő apró történések, vagy éppen „nem történések” jelentőségét és szépségét nem tapasztalják meg a szkeptikusok, addig nem is látják ennek az ősi foglalkozásnak és szenvedélynek a valódi arcát.

Forrás: A Mi Erdőnk

Lapszemle

A legjobb önterápia

Úgy tartja a mondás, a vadászaton ismerszik meg, ki milyen ember valójában. Ebből kiindulva indítottuk el Lesközelben rovatunkat, amelyben közismert személyek mesélnek a természethez, vadászathoz fűződő viszonyukról, élményeikről, életükben betöltött szerepéről. Közben személyiségjegyeik is felsejlenek, hiszen a vadászmagatartás sok mindent elárul, néha még a kimondatlan dolgokat is.

 Elsőként Csőre Gábor színművész fogadott Pécel környékén, ahol már több éve tölti tagságát.

„Felgallyaztunk” egyik kedvelt lesére, és ahogy körbetekintett a tájon, halkan megjegyezte:

„Mintha hajlamosak lennénk elfelejteni, hogy a természet teremtményei vagyunk. Azt hisszük, túlnőttünk rajta, holott nélküle nem lenne földi élet. Miként vadászat nélkül sem”.

Csőre Gábort budapesti kamaszként magával ragadta a színházi világ; a Magyar Rádió Gyermekstúdiójánál pallérozódva rádiójátékokban szerepelt, majd az Ascher Oszkár Színpadon és a Nemzeti Színház Stúdiójában tanult. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1997-ben szerzett diplomát, és rögtön utána a Vígszínházhoz szegődött, 2020-tól pedig a Thália Színház tagja. Sokrétű színpadi szerepei mellett országos népszerűséget hoztak számára szinkronmunkái. Több mint 20 éve Adam Sandler állandó magyar hangja, animációs és szitkom-szatíra sorozatokban is rendszeres hallhatjuk, emellett ő adta hangját Frodónak a Gyűrűk urában, vagy Orlando Bloomnak a Karib-tenger kalóziban, valamint Joaquin Phoenix-nek A nő (eredeti cím: Her) című filmben is. Munkáját 2016-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el.

„A történelem gyerekkoromtól foglalkoztat, így kacérkodtam a gondolattal, hogy a színészet helyett történelem szakra jelentkezem. Tanulni azonban nem szerettem, így végül azt a pályát választottam, amihez azt gondoltam, értek. Persze a főiskolán így sem tudtam kihúzni magam a tanulás alól.”

A főiskolai gyakorlatok alatt kezdett el szinkronizálni, ami sokat segített a megélhetésben. Ez a tevékenység visszahatott színpadi szerepléseire is, csiszolta beszédtechnikáját, ami nélkülözhetetlen egy szerep megformálásánál.

„Színpadi szereplés nélkül nem lehet teljes értékű szinkronmunkát végezni. És ez fordítva is igaz, a kettő kölcsönösen hat egymásra. Láttam már több nagy színészt szinkronizálás közben őszintén sírni. Potyogtak a könnyei, teljesen átérezte a figurát, miközben a szöveget olvasta.

Velem is előfordult, hogy rosszullétig felkavart egy szerep. Ahogy a színészetnek, úgy a szinkronizálásnak is feltétele az átszellemülés. Anélkül is lehet csinálni, csak felesleges.

És néha még ez is kevés… Az ember mindig próbál valami újat belevinni a játékába. Ebből váratlan pillanatok adódhatnak, amire tudni kell reagálni, talán ez a színjátszás lényege. Mégsem vagyok sokszor magammal elégedett, miközben a nézőtérről harsány taps kísér. De hát a színészet már csak ilyen, nagyon szubjektív műfaj.

Miközben beszélgettünk, a lestől nem messze kialakított szórón mozgásra lettünk figyelmesek. Egy mezei nyúl bújt ki a sűrűből, majd leült, mintha mutogatná magát. A sors fintora talán, hogy Gábor első elejtett vadja is egy mezei nyúl volt, amit nagybátyja segítségével kerített puskavégre. Nagyapja is vadászott, és bár vele nem tudott sok időt tölteni, édesapja sokat mesélt neki a nagypapa vadásztörténeteiről. Aztán az élet egy időre elsodorta a vadászattól, más vizekre evezett, a horgászat lett a hobbija.

Kutyasétáltatás közben ismerkedett meg egy környékbelivel, dr. Takács Péterrel, akivel a rendszeres találkozások alkalmával közös témaként főként horgászatról beszélgettek, majd fokozatosan egyre többet a vadászatról is. Később egy bakvadászatra is elkísérte, amit aztán több vadászélmény követett, majd mentorának unszolására 2018-ban elvégezte a vadásztanfolyamot Kecskeméten.

Mint mondja, minden vadászaton tanul valamit a vad tiszteletének fontosságáról, a biztonságos fegyverkezelésről, amire kiemelten figyel.

A tudást fiának is igyekszik továbbadni, aki gyakran elkíséri, és már számos közös vadászemléket tudhatnak magukénak.

„Az erdő és a vadászat sok mindenre megtanítja az embert. Türelemre, hogy megcsodálhassuk a természetben rejlő szépségeket. Kitartásra, hogy akár a zord időt is elviseljük az erdőt járva, vagy egy lesre kiülve. És nem utolsósorban alázatra és tiszteletre is megtanít, amit minden erdőjáró embernek tanúsítania kell a természet iránt. Hiszen mi csak vendégek vagyunk az erdőben, ehhez mérten kell viselkednünk. Ezeket az értékeket közvetítem a fiamnak is.”

Csőre Gábor az eddigi rövid, de annál tartalmasabb vadászéletében több helyre is eljutott már Európában.

Érdekesnek tartja, hogy az országok vadászhagyományai bár különböznek, tapasztalatai szerint a vad tisztelete mindenhol a vadászkultúra szerves része. Számára azonban, és ezt nem csak a szíve mondatja vele, a magyar vadászhagyományok mind közül a legszebbek.

„Nem tartom magam trófeavadásznak. Sőt, akkor is jól érzem magam kinn, ha nem látok vadat. Pécel környékén a szabdalt terület és a város közelsége miatt nehéz vadászni, nincs is akkora vadbőség, mint mondjuk Somogyban. Megesik, hogy csak figyelem a természetet, órákig nézem, ahogy a fácánkakasok verekednek előttem, vagy egy nyúl szökell a les közelében. Ezek olyan élmények, amiket lehet, más nem értékel.”

A vadászatot kikapcsolódásra, önterápiára is használja. Elmélyül magában, esetleg valamelyik színdarab szövegén gondolkodik, néha csak kiül és alszik egy nagyot. Ám amikor történik valami, az hatalmas adrenalinbomba. Szerinte éppen ezek miatt hamis a vadászat társadalmi megítélése. Amíg a vadászatban rejlő apró történések, vagy éppen „nem történések” jelentőségét és szépségét nem tapasztalják meg a szkeptikusok, addig nem is látják ennek az ősi foglalkozásnak és szenvedélynek a valódi arcát.

Forrás: A Mi Erdőnk

Lapszemle

A legjobb önterápia

Úgy tartja a mondás, a vadászaton ismerszik meg, ki milyen ember valójában. Ebből kiindulva indítottuk el Lesközelben rovatunkat, amelyben közismert személyek mesélnek a természethez, vadászathoz fűződő viszonyukról, élményeikről, életükben betöltött szerepéről. Közben személyiségjegyeik is felsejlenek, hiszen a vadászmagatartás sok mindent elárul, néha még a kimondatlan dolgokat is.

 Elsőként Csőre Gábor színművész fogadott Pécel környékén, ahol már több éve tölti tagságát.

„Felgallyaztunk” egyik kedvelt lesére, és ahogy körbetekintett a tájon, halkan megjegyezte:

„Mintha hajlamosak lennénk elfelejteni, hogy a természet teremtményei vagyunk. Azt hisszük, túlnőttünk rajta, holott nélküle nem lenne földi élet. Miként vadászat nélkül sem”.

Csőre Gábort budapesti kamaszként magával ragadta a színházi világ; a Magyar Rádió Gyermekstúdiójánál pallérozódva rádiójátékokban szerepelt, majd az Ascher Oszkár Színpadon és a Nemzeti Színház Stúdiójában tanult. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1997-ben szerzett diplomát, és rögtön utána a Vígszínházhoz szegődött, 2020-tól pedig a Thália Színház tagja. Sokrétű színpadi szerepei mellett országos népszerűséget hoztak számára szinkronmunkái. Több mint 20 éve Adam Sandler állandó magyar hangja, animációs és szitkom-szatíra sorozatokban is rendszeres hallhatjuk, emellett ő adta hangját Frodónak a Gyűrűk urában, vagy Orlando Bloomnak a Karib-tenger kalóziban, valamint Joaquin Phoenix-nek A nő (eredeti cím: Her) című filmben is. Munkáját 2016-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el.

„A történelem gyerekkoromtól foglalkoztat, így kacérkodtam a gondolattal, hogy a színészet helyett történelem szakra jelentkezem. Tanulni azonban nem szerettem, így végül azt a pályát választottam, amihez azt gondoltam, értek. Persze a főiskolán így sem tudtam kihúzni magam a tanulás alól.”

A főiskolai gyakorlatok alatt kezdett el szinkronizálni, ami sokat segített a megélhetésben. Ez a tevékenység visszahatott színpadi szerepléseire is, csiszolta beszédtechnikáját, ami nélkülözhetetlen egy szerep megformálásánál.

„Színpadi szereplés nélkül nem lehet teljes értékű szinkronmunkát végezni. És ez fordítva is igaz, a kettő kölcsönösen hat egymásra. Láttam már több nagy színészt szinkronizálás közben őszintén sírni. Potyogtak a könnyei, teljesen átérezte a figurát, miközben a szöveget olvasta.

Velem is előfordult, hogy rosszullétig felkavart egy szerep. Ahogy a színészetnek, úgy a szinkronizálásnak is feltétele az átszellemülés. Anélkül is lehet csinálni, csak felesleges.

És néha még ez is kevés… Az ember mindig próbál valami újat belevinni a játékába. Ebből váratlan pillanatok adódhatnak, amire tudni kell reagálni, talán ez a színjátszás lényege. Mégsem vagyok sokszor magammal elégedett, miközben a nézőtérről harsány taps kísér. De hát a színészet már csak ilyen, nagyon szubjektív műfaj.

Miközben beszélgettünk, a lestől nem messze kialakított szórón mozgásra lettünk figyelmesek. Egy mezei nyúl bújt ki a sűrűből, majd leült, mintha mutogatná magát. A sors fintora talán, hogy Gábor első elejtett vadja is egy mezei nyúl volt, amit nagybátyja segítségével kerített puskavégre. Nagyapja is vadászott, és bár vele nem tudott sok időt tölteni, édesapja sokat mesélt neki a nagypapa vadásztörténeteiről. Aztán az élet egy időre elsodorta a vadászattól, más vizekre evezett, a horgászat lett a hobbija.

Kutyasétáltatás közben ismerkedett meg egy környékbelivel, dr. Takács Péterrel, akivel a rendszeres találkozások alkalmával közös témaként főként horgászatról beszélgettek, majd fokozatosan egyre többet a vadászatról is. Később egy bakvadászatra is elkísérte, amit aztán több vadászélmény követett, majd mentorának unszolására 2018-ban elvégezte a vadásztanfolyamot Kecskeméten.

Mint mondja, minden vadászaton tanul valamit a vad tiszteletének fontosságáról, a biztonságos fegyverkezelésről, amire kiemelten figyel.

A tudást fiának is igyekszik továbbadni, aki gyakran elkíséri, és már számos közös vadászemléket tudhatnak magukénak.

„Az erdő és a vadászat sok mindenre megtanítja az embert. Türelemre, hogy megcsodálhassuk a természetben rejlő szépségeket. Kitartásra, hogy akár a zord időt is elviseljük az erdőt járva, vagy egy lesre kiülve. És nem utolsósorban alázatra és tiszteletre is megtanít, amit minden erdőjáró embernek tanúsítania kell a természet iránt. Hiszen mi csak vendégek vagyunk az erdőben, ehhez mérten kell viselkednünk. Ezeket az értékeket közvetítem a fiamnak is.”

Csőre Gábor az eddigi rövid, de annál tartalmasabb vadászéletében több helyre is eljutott már Európában.

Érdekesnek tartja, hogy az országok vadászhagyományai bár különböznek, tapasztalatai szerint a vad tisztelete mindenhol a vadászkultúra szerves része. Számára azonban, és ezt nem csak a szíve mondatja vele, a magyar vadászhagyományok mind közül a legszebbek.

„Nem tartom magam trófeavadásznak. Sőt, akkor is jól érzem magam kinn, ha nem látok vadat. Pécel környékén a szabdalt terület és a város közelsége miatt nehéz vadászni, nincs is akkora vadbőség, mint mondjuk Somogyban. Megesik, hogy csak figyelem a természetet, órákig nézem, ahogy a fácánkakasok verekednek előttem, vagy egy nyúl szökell a les közelében. Ezek olyan élmények, amiket lehet, más nem értékel.”

A vadászatot kikapcsolódásra, önterápiára is használja. Elmélyül magában, esetleg valamelyik színdarab szövegén gondolkodik, néha csak kiül és alszik egy nagyot. Ám amikor történik valami, az hatalmas adrenalinbomba. Szerinte éppen ezek miatt hamis a vadászat társadalmi megítélése. Amíg a vadászatban rejlő apró történések, vagy éppen „nem történések” jelentőségét és szépségét nem tapasztalják meg a szkeptikusok, addig nem is látják ennek az ősi foglalkozásnak és szenvedélynek a valódi arcát.

Forrás: A Mi Erdőnk

Lapszemle

A legjobb önterápia

Úgy tartja a mondás, a vadászaton ismerszik meg, ki milyen ember valójában. Ebből kiindulva indítottuk el Lesközelben rovatunkat, amelyben közismert személyek mesélnek a természethez, vadászathoz fűződő viszonyukról, élményeikről, életükben betöltött szerepéről. Közben személyiségjegyeik is felsejlenek, hiszen a vadászmagatartás sok mindent elárul, néha még a kimondatlan dolgokat is.

 Elsőként Csőre Gábor színművész fogadott Pécel környékén, ahol már több éve tölti tagságát.

„Felgallyaztunk” egyik kedvelt lesére, és ahogy körbetekintett a tájon, halkan megjegyezte:

„Mintha hajlamosak lennénk elfelejteni, hogy a természet teremtményei vagyunk. Azt hisszük, túlnőttünk rajta, holott nélküle nem lenne földi élet. Miként vadászat nélkül sem”.

Csőre Gábort budapesti kamaszként magával ragadta a színházi világ; a Magyar Rádió Gyermekstúdiójánál pallérozódva rádiójátékokban szerepelt, majd az Ascher Oszkár Színpadon és a Nemzeti Színház Stúdiójában tanult. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1997-ben szerzett diplomát, és rögtön utána a Vígszínházhoz szegődött, 2020-tól pedig a Thália Színház tagja. Sokrétű színpadi szerepei mellett országos népszerűséget hoztak számára szinkronmunkái. Több mint 20 éve Adam Sandler állandó magyar hangja, animációs és szitkom-szatíra sorozatokban is rendszeres hallhatjuk, emellett ő adta hangját Frodónak a Gyűrűk urában, vagy Orlando Bloomnak a Karib-tenger kalóziban, valamint Joaquin Phoenix-nek A nő (eredeti cím: Her) című filmben is. Munkáját 2016-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el.

„A történelem gyerekkoromtól foglalkoztat, így kacérkodtam a gondolattal, hogy a színészet helyett történelem szakra jelentkezem. Tanulni azonban nem szerettem, így végül azt a pályát választottam, amihez azt gondoltam, értek. Persze a főiskolán így sem tudtam kihúzni magam a tanulás alól.”

A főiskolai gyakorlatok alatt kezdett el szinkronizálni, ami sokat segített a megélhetésben. Ez a tevékenység visszahatott színpadi szerepléseire is, csiszolta beszédtechnikáját, ami nélkülözhetetlen egy szerep megformálásánál.

„Színpadi szereplés nélkül nem lehet teljes értékű szinkronmunkát végezni. És ez fordítva is igaz, a kettő kölcsönösen hat egymásra. Láttam már több nagy színészt szinkronizálás közben őszintén sírni. Potyogtak a könnyei, teljesen átérezte a figurát, miközben a szöveget olvasta.

Velem is előfordult, hogy rosszullétig felkavart egy szerep. Ahogy a színészetnek, úgy a szinkronizálásnak is feltétele az átszellemülés. Anélkül is lehet csinálni, csak felesleges.

És néha még ez is kevés… Az ember mindig próbál valami újat belevinni a játékába. Ebből váratlan pillanatok adódhatnak, amire tudni kell reagálni, talán ez a színjátszás lényege. Mégsem vagyok sokszor magammal elégedett, miközben a nézőtérről harsány taps kísér. De hát a színészet már csak ilyen, nagyon szubjektív műfaj.

Miközben beszélgettünk, a lestől nem messze kialakított szórón mozgásra lettünk figyelmesek. Egy mezei nyúl bújt ki a sűrűből, majd leült, mintha mutogatná magát. A sors fintora talán, hogy Gábor első elejtett vadja is egy mezei nyúl volt, amit nagybátyja segítségével kerített puskavégre. Nagyapja is vadászott, és bár vele nem tudott sok időt tölteni, édesapja sokat mesélt neki a nagypapa vadásztörténeteiről. Aztán az élet egy időre elsodorta a vadászattól, más vizekre evezett, a horgászat lett a hobbija.

Kutyasétáltatás közben ismerkedett meg egy környékbelivel, dr. Takács Péterrel, akivel a rendszeres találkozások alkalmával közös témaként főként horgászatról beszélgettek, majd fokozatosan egyre többet a vadászatról is. Később egy bakvadászatra is elkísérte, amit aztán több vadászélmény követett, majd mentorának unszolására 2018-ban elvégezte a vadásztanfolyamot Kecskeméten.

Mint mondja, minden vadászaton tanul valamit a vad tiszteletének fontosságáról, a biztonságos fegyverkezelésről, amire kiemelten figyel.

A tudást fiának is igyekszik továbbadni, aki gyakran elkíséri, és már számos közös vadászemléket tudhatnak magukénak.

„Az erdő és a vadászat sok mindenre megtanítja az embert. Türelemre, hogy megcsodálhassuk a természetben rejlő szépségeket. Kitartásra, hogy akár a zord időt is elviseljük az erdőt járva, vagy egy lesre kiülve. És nem utolsósorban alázatra és tiszteletre is megtanít, amit minden erdőjáró embernek tanúsítania kell a természet iránt. Hiszen mi csak vendégek vagyunk az erdőben, ehhez mérten kell viselkednünk. Ezeket az értékeket közvetítem a fiamnak is.”

Csőre Gábor az eddigi rövid, de annál tartalmasabb vadászéletében több helyre is eljutott már Európában.

Érdekesnek tartja, hogy az országok vadászhagyományai bár különböznek, tapasztalatai szerint a vad tisztelete mindenhol a vadászkultúra szerves része. Számára azonban, és ezt nem csak a szíve mondatja vele, a magyar vadászhagyományok mind közül a legszebbek.

„Nem tartom magam trófeavadásznak. Sőt, akkor is jól érzem magam kinn, ha nem látok vadat. Pécel környékén a szabdalt terület és a város közelsége miatt nehéz vadászni, nincs is akkora vadbőség, mint mondjuk Somogyban. Megesik, hogy csak figyelem a természetet, órákig nézem, ahogy a fácánkakasok verekednek előttem, vagy egy nyúl szökell a les közelében. Ezek olyan élmények, amiket lehet, más nem értékel.”

A vadászatot kikapcsolódásra, önterápiára is használja. Elmélyül magában, esetleg valamelyik színdarab szövegén gondolkodik, néha csak kiül és alszik egy nagyot. Ám amikor történik valami, az hatalmas adrenalinbomba. Szerinte éppen ezek miatt hamis a vadászat társadalmi megítélése. Amíg a vadászatban rejlő apró történések, vagy éppen „nem történések” jelentőségét és szépségét nem tapasztalják meg a szkeptikusok, addig nem is látják ennek az ősi foglalkozásnak és szenvedélynek a valódi arcát.

Forrás: A Mi Erdőnk