Beporzók napja 2.: nemcsak a méhekről szól

ÖRÖSI Méhek között című könyvében beszámol egy beszélgetésről, amelyet egy vonatút során hallott. A beszélgetésben egy asszony panaszkodik a méhekre, hogy mekkora kárt okoznak a gyümölcsfákban, mivel megeszik a virágaikat. Szerencsére manapság már nem sokan gondolkodnak így a méhekről. Mind jobban elterjed az a felfogás, hogy a beporzókat védeni kell.

A tudósok ma már ökoszisztéma-szolgáltatásokról beszélnek. Ez a fogalom a XXI. század első éveiben került be a tudományos és politikai szóhasználatba, és „arra kívánta felhívni a politikai döntéshozók figyelmét, hogy az emberi társadalom léte nagyban függ a természeti rendszerek egészségétől” („Az ökoszisztéma-szolgáltatások fogalma a társadalomkutató szemszögéből”, Magyar Tudomány 2011/7.). Azt gondolhatnánk, hogy a természet ingyen elvégzi a beporzási szolgáltatást, de valójában csak később fizetjük meg az árát. A második világháború óta tartó és egyre nagyobb mértéket öltő, iparszerű mezőgazdasági termelésnek elengedhetetlen kísérője lett a nagymértékű rovarölőszer-használat, amit csak tetézett a neonikotinoidok megjelenése. Mindez hatalmas csapást jelentett a beporzó rovarokra is, hiszen ezeket ugyanúgy nem kímélik ezek a szerek, mint a kártevőket. Azonban ennek a termelési módnak más hátrányai is vannak.

A monokultúrákkal hatalmas zöld sivatagok keletkeznek, amelyek csak rövid ideig jelentenek élelemforrást az ott élő rovaroknak, hiszen a termesztett növény virágzása előtt és után hosszú ideig nem találnak más táplálékot. Ezenkívül számos rovarfajnak kicsi a röpkörzete, a táblák belsejébe be sem tudnak repülni.

Az egyhangú étrend pedig minőségi éhezéshez vezet. És ha mindez nem lenne elég, szűkítik életterüket az invazív rovarfajok is, amelyeknek megtelepedése és gyors elterjedése nem függetleníthető az emberi tevékenységtől.

Mindezek hatására a beporzó rovarok száma rohamosan csökkent az elmúlt évtizedekben. A tudomány pedig elkezdett választ keresni arra, hogy mit tehetünk akkor, ha teljesen kipusztulnak ezek az apró, ám annál hasznosabb élőlények.

Arról már hallottunk, hogy Kína egyes tartományaiból teljesen eltűntek a méhek a vegyszeres gazdálkodás miatt, ezért itt kézzel, egy tollseprű segítségével porozzák a növényeket. Ez a történet még a ’80-as években kezdődött, amikor bevezették Kínában a háztáji felelősségteljes gazdálkodás nevű rendszert, amelynek keretében a gazdák kvótarendszerben termeltek.

A gazdák azonban nem kaptak semmilyen agrárszakmai segítséget, aminek az lett a következménye, hogy intenzíven kezdték permetezni a gyümölcsfákat. A rovarok kártételének megelőzésén kívül azt remélték a nagymértékű vegyszeres kezeléstől, hogy így hoznak majd megfelelő mennyiségű termést a fák. Az itt élő méhcsaládok sorra elkezdtek összeomlani, majd a maradékot a helyi méhészek távolabbra telepítették – a gazdák pedig arra kényszerültek, hogy kézzel kezdjék el beporozni növényeiket, ha termést akarnak.

Amerikában néhány éve egy beporzó drónt szabadalmaztatott a Walmart nagyvállalat, amellyel ki szeretnék váltani a kézi megporzás fáradságos munkáját. Az apró robotok alakja méh­re hasonlít, képesek önállóan repülni, érzékelők és kamerák segítségével megtalálják a kérdéses növényt, és ugyanúgy el tudják végezni a beporzást, mint a méhek. Ezek már távirányíthatók, és képesek automatikusan felismerni a virágport. Ausztrália egyes gazdaságaiban már használnak robotméheket beporzásra, valamint Kínában is egyre népszerűbbek lesznek, mert ez az eljárás gyorsabb, olcsóbb és pontosabb a kézi megporzásnál.

Japánban ígéretesnek tűnő kísérletbe kezdtek: szappanbuborékokkal juttatják a virágport a megfelelő virágra. Ez a módszer egyesíti a robotikát és az anyagtudományt.

A kutatók célja egy olyan eszköz kifejlesztése volt, amelynek segítségével emberi erő nélkül, költséghatékonyan juttatható el a virágpor a virágokra. A szappanbuborék azért tűnt jó megoldásnak, mert megfelelő anyagösszetétel esetén nem károsítja a virágot, lágy, rugalmas, mégis kellően erős ahhoz, hogy mikroméretű dolgokat – esetünkben virágport – szállítson, továbbá könnyen lebomlik. Az első kísérletek eredményeként kijelenthető, hogy a módszer alkalmas a megporzásra, a gyümölcsök fejlődésének üteme és mérete nagyjából azonos volt a hagyományos megporzásúakéval. Míg beavatkozás nélkül a virágok 58 százaléka termékenyült meg, kézi és szappanbuborékos megporzásnál ez az arány 95 százalék volt. További előnye a buborékos módszernek, hogy a kézi megporzáshoz nélkülözhetetlen virágpormennyiségnek csak a töredéke szükséges hozzá. Természetesen akad azért hátránya is: a drónnal kijuttatott buborékok csak lassan haladó gép esetében tudtak oda szállni, ahová kellett, mert a legkisebb légmozgás is irányíthatatlanná tette őket.

Ezt valószínűleg a tudósok is így látják, mert erősen kongatják a vészharangot már évek óta. Így született meg az ökoszisztéma-szolgáltatás fogalom is, amely rávilágít arra, hogy a különféle életközösségeknek mekkora szerepük van a természetben, és hogy egészségüknek – vagy betegségüknek – mekkora hatása van ránk, emberekre nézve is. A beporzók napja kezdeményezés is azt a célt hivatott szolgálni, hogy széles körben megismertesse ezeket a hatásokat, és megoldási javaslatokat nyújtson, amelyeket egyénileg is alkalmazhatunk. Ilyen például, ha őshonos cserepes növényeket ajándékozunk vágott virág helyett; ha sok olyan virágot ültetünk, amelyet a rovarok szívesen látogatnak, vagy rovarbarát kertsarkot alakítunk ki rovarszállókkal. Ezekben a kertsarkokban hagyjuk megnőni a növényzetet, ami tartalmazzon sokféle, egymás után nyíló virágot – ma már sokféle vetőmagkeveréket lehet vásárolni kifejezetten erre a célra. A rovarszállók telepítésével pedig megfelelő helyet biztosítunk a beporzóknak a szaporodáshoz.

Kereskedelmi beporzás

Erről a fogalomról olvasóinknak minden bizonnyal az Amerikai Egyesült Államok fog eszébe jutni, és nem ok nélkül. Az USA-ban minden évben közel 2,5 millió méhcsaládot vándoroltatnak a mandulásokba, hogy elvégezzék az ültetvények beporzását, de más kultúráknál is igénybe veszik a gazdák a szolgáltatást.

A kereskedelmi beporzás tehát az, amikor a méhész a méhcsaládok beporzó tevékenységét értékesíti. Amerikában azokon a területeken van erre a legnagyobb igény, ahol a beporzók élőhelyének és a rendelkezésre álló takarmánynak gyenge a minősége.

Mindebből az is következik, hogy az ilyen területekre telepített méhcsaládok nagymértékű stressznek is ki vannak téve: a nagy méhsűrűség és a nem megfelelő minőségű élőhely következtében könnyebben alakulnak ki a betegségek, amelyek utána könnyebben is terjednek – az atkáról nem is beszélve.

Amerikai kutatók feltérképezték azokat a körzeteket, ahol értékes növényeket termesztenek, ugyanakkor nagymértékben függnek a rovarbeporzóktól. Ezeknek a vizsgálatoknak a segítségével meg tudják határozni, mely területeken kell forrást biztosítani a beporzók élőhelyének javításához, valamint azokat a területeket, ahol a földhasználat elősegíti a beporzók egészséges környezetének fennmaradását.

Azonban egyre gyakoribb az is, hogy a méhészek egy-egy kultúrnövény mellől elköltöztetik a méhcsaládokat, mert attól tartanak, hogy mérgezést szenved az állományuk. Ezeknek a kultúrnövényeknek a termesztésénél talán hamarosan igénybe fogják venni a termelők a méhek által nyújtott beporzási szolgáltatást. Ma még azonban Magyarországon kevésbé szembetűnő, hogy gond van a világban. Ezért is van szükség a beporzók napjára.

Hiszem, hogy ha kicsiben kezdjük a változásokat, abból is születhetnek nagy eredmények. A mi feladatunk jóvá tenni azt, amit hagytunk elromlani, és jó példát mutatni a következő nemzedékek számára.

Szűcs Andrea,
Abaliget

A korábbi cikk itt olvasható: Beporzók napja: Jól működő „cserekereskedelem”