Back to top

Tizennégy jeladós kanalasgém szolgálja a faj védelmét

Az elmúlt öt évben hét fiatal és hét öreg kanalasgém (Platalea leucorodia) kapott GPS-jeladót a Kiskunsági Nemzeti Park területein - közölte a szervezet igazgatósága az MTI-vel.

A kanalasgémek jellegzetes csőrükkel csak lábalható vízben képesek táplálékot keresni, a száraz réteken nem.
A kanalasgémek jellegzetes csőrükkel csak lábalható vízben képesek táplálékot keresni, a száraz réteken nem.
Mint írják, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) 2003 óta kíséri fokozott figyelemmel egyedi azonosítóval ellátott színes gyűrűk segítségével, hogy mi történik a kanalasgémekkel Magyarországon és a vonulási útvonalaikon. Néhány éve, 2017-ben pedig - Közép-Európában elsőként - GPS-nyomkövető is került egy öreg és két fiatal példányra. Azóta minden évben kap jeladót néhány példány, a közelmúltban éppen a tizennegyedik ilyen műszert sikerült felhelyezni egy újabb madárra.

A jeladós vizsgálatok megerősítettek több feltételezést is, amit eddig a színes gyűrűs példányok viselkedéséből csak valószínűsíteni tudtak a szakemberek. Egyebek mellett azt, hogy

a száraz, aszályos években a kanalasgémek egy jelentős része neki sem kezd a fészkelésnek, hanem a saját túlélésükre koncentrálnak, és inkább korábban, akár már május végén visszatérnek afrikai telelőhelyeikre.

Idén áprilisban a szegedi Fehér-tónál sikerült befogni egy öreg példányt. A mindössze 30 grammos készülék egy aprócska hátizsákként az 1,8-2,2 kilogrammos madár hátára került, és nem befolyásolja jelentős mértékben az életét.

Az újgenerációs jeladók segítségével a szakemberek részletesebb képet kapnak arról, hogy ezek a madarak mennyi időt töltenek a fészken vagy a táplálkozó-területen, sőt, a jeladó mozgásérzékelői a kanalasgémek pihenéséről és aktivitásáról is információkat szolgáltatnak. Azt is vizsgálják, hogy milyen útvonalon, milyen magasan repülve közlekednek a gémtelep és a táplálkozó-területek között, és mekkora a kockázata annak, hogy nagyfeszültségű vezetékekkel ütközzenek. A légvezetékkel történő ütközés nemcsak a kanalasgémek, de más vízimadarak esetén is jelentős természetvédelmi probléma - írják.

A tizennegyedik nyomkövető egy öreg madárra került, azért mert koránál fogva már tapasztaltabb, és esetében az évről-évre mérhető túlélési ráta magas, 90 százalék feletti. A fiatal egyedek csaknem háromnegyede élete első két-három évében elpusztul.

A jeladó mellett a befogott példány egy távcsővel messziről is jól látható, felirattal rendelkező műanyag gyűrűt is kapott, így a jeladó esetleges meghibásodása esetén is követhető lesz.

A kanalasgém a jelölés utáni napokban a Szeged és Sándorfalva határában lévő lecsapolt halastavakon táplálkozott nap közben, de éjszakára egy közeli gémtelepre szállt. Az elmúlt napokban már nemcsak este, hanem rövidebb időre dél körül is felkereste a gémtelepet, ami azt jelenti, hogy fiókákat etet.

Jelenleg négy olyan példány mozgását követik a szakemberek, amelyek működő jeladókkal mozognak. Terv szerint a közeljövőben még három kanalasgémre kerül GPS-es nyomkövető, amelyeket az Agrárminisztérium támogatásával tudott megvásárolni a KNPI.

Az idei, súlyos aszállyal induló év sajnos ismét rossz költési szezont vetít előre a kanalasgémek számára. Ez a faj csak és kizárólag a lábalható, sekély vizű vizes élőhelyeken tud táplálkozni.

Jellegzetes formájú csőrükkel ugyanis képtelenek a száraz területeken pockot, gyíkot vagy sáskát fogni, mint azt a fehér gólyák, nagy kócsagok, szürke gémek, vagy újabban a bakcsók teszik.

A jeladós madarak mozgásából kideríthető, hogyan használják a vizes élőhelyek hálózatát, milyen messze mennek el táplálkozni a gémteleptől, és milyen körülmények hatására váltanak területet. Ezek az információk segíthetik a vízmegőrzési törekvéseket, a megfelelő élőhely-kezelést és az élőhely-helyreállításokat is, amelyek nemcsak a kanalasgémek, hanem más vízimadarak védelmét is szolgálják.

A kanalasgémek vonuló madarak, bár az utóbbi években kezd rendszeressé válni, hogy a Kárpát-medencében található halastavakon is áttelel néhány. A legtöbbjük Észak-Afrikába, elsősorban Tunézia tengerparti területeire vonul, de sok visszajelzés érkezik róluk Olaszországból is. Kis számban vannak olyan egyedek is, amelyek átkelnek a Szaharán, és a Száhel övezet vizes élőhelyein telelnek Szenegál és Szudán között. Az észak-afrikai telelők 1500-2000, míg a Szaharától délre telelők 4000-5000 kilométeres utat tesznek meg. Ahhoz, hogy a vonulást sikeresen teljesítsék, az útvonalukon olyan megállóhelyekre van szükségük, ahol megpihenhetnek és táplálkozhatnak.

A jeladós és a színes gyűrűs példányok is fontos megállóhelyeket jeleztek a Balkánon, Olaszországban, illetve Tunézia tengerparti területein és a Cape Bon félszigeten. Ebből is látszik, hogy ezeknek a vonuló- és megállóhelyeknek a hálózatát nemzetközi összefogással lehet csak megvédeni

- olvasható a közleményben.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A fehérhasú tobzoskák kromoszómaszáma a második legmagasabb az emlősök között

Sok mindent nem tudnak a tudósok a tobzoskáról – arról a különös, pikkelyes emlősről, amely úgy néz ki, mint egy földi mormota és egy labda keresztezése.

Oltják a keselyűket madárinfluenza ellen

Az Egyesült Államokban sürgősségi vakcinázásra bólintott rá az állategészségügyi hatóság a kondorkeselyűk körében. Mielőtt azonban a veszélyeztetett faj egyedei megkapnák az életmentő oltást, kísérleti biztonsági vizsgálatot végeznek egy nem veszélyeztetett keselyűpopuláción.

Természeti tőkénk megóvása stratégiai kérdés

A természetvédelem területén és a természet védelméért dolgozó szakemberek mindannyiunkat megajándékoznak, eredményeikből mindannyian részesülünk. A tiszta víz, a jó levegő, a gazdag termőtalaj, a természetes élőhelyek által biztosított ökológiai szolgáltatások ugyanis közös kincseink - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Pro Natura díjak, a Pro Natura Emlékplakettek és a Miniszteri Elismerő Oklevelek átadóján.

Rendkívüli állapot a madárinfluenza miatt

Brazíliában három vadon élő madárban mutatták ki a nagy patogenitású H5N1 madárinfluenzát május közepén, és azonnal 180 napra szükségállapotot hirdettek az országban, hogy megakadályozzák az átterjedését a baromfitelepekre.

Talajvizsgálat másképpen

A talaj termőképessége annak fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságain alapszik, és közrejátszik benne a szennyezőanyagok jelenléte is. A fizikai jellemzők határozzák meg a talaj szerkezetét, porózusságát, vízmegtartó képességét, ami a talajélet szempontjából is fontos.

Pannonicumok - Elkészült bennszülött növényeink leltára

Egy terület vagy ország legkülönlegesebb élőlényei az egész világon csak ott előforduló bennszülött, vagy más néven endemikus fajok. Ezek az állatok vagy növények kiemelt jelentőségűek a biodiverzitás, a természetvédelem, a tudományos kutatás, sőt, mivel másutt nem fordulnak elő a nemzeti identitás szempontjából is.

A látogatók előtt született tevecsikó a Szegedi Vadasparkban

Április elején igazi különlegességben lehetett része a Szegedi Vadaspark látogatóinak, élőben követhették nyomon egy tevecsikó születését, a kis csődör azóta megerősödött, szépen beilleszkedett a felnőttek közé - tájékoztatta Veprik Róbert igazgató szerdán az MTI-t.

A város és a vidék közötti konfliktus szimbólumává vált a farkaskérdés - Lehetséges az együttélés?

A néhány évtizede kihalás szélére sodort farkasok lenyűgöző visszatérését nem mindenki fogadja egyforma örömmel Európában. Pedig részben az EU politikája által támogatott természetvédelmi kampány eredménye, mégis megosztó témává vált.

„Tiszteld a törvényt, szeresd az állatot, becsüld meg vadásztársaidat.”

Láng Rudolf a vadászok lelkiismerete és bölcs tanítója, sőt a Nimród vadászújság „szent emberének” is nevezték, utalva ezzel arra a mércére, amelyet munkássága jelentett a tudás és a példaadás, illetve a vadászetika terén – mondta el az író emléktáblájának avató ünnepségén Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkár, szerdán, Vérteskozmán, ahol a vadászetika legnagyobb magyar képviselője született.

Tíz település nyert madárvédelmi eszközöket az MME pályázatán

Csaknem ezer madárvédelmi és ismeretterjesztő eszközt helyezett ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) tíz olyan hazai településen, amelyek az MME által kiírt "Madárbarát település mintaprojektre" nyertes pályázatot adtak be.