Agáma a lakásban: könnyen megszelídülnek

Bevallom, magam még egyetlen ausztrál szakállasagáma-fajt sem gondoztam, ám mivel természetes élőhelyükön több alkalommal is volt szerencsém találkozni velük, talán nem érdektelen a terepi megfigyelésekről készített beszámolóm.

Fotó: Kovács Zsolt

Legalábbis mi semmiféle külsérelmi nyomot nem fedeztünk fel rajta, kondíciója pedig kiváló volt. Ám feltűnt, hogy a háta vastagon marhatrágyás. Innentől nem volt nehéz rekonstruálni, mi is történhetett vele. A legelőn kapott egy tehénlepényt a hátára, amitől némiképp sokkos állapotba került, de annyi ereje azért maradt, hogy felkapaszkodjon a kerítésoszlop tetejére, ahol ilyen atrocitás már nem érhette. Mi pedig nem sokkal e sajnálatos „baleset” után akadtunk rá.

A másik gyakori terráriumlakóval, a sivatagi szakállasagámával [melynek van egy szerencsétlenebb magyar neve is: belföldi szakállasagáma (Pogona vitticeps)] is volt szerencsénk találkozni. Ő az „agyforraló” sivatag és a szintén forró félsivatag lakója. Békés jószág, még akkor sem szalad el, amikor közelről fényképezzük. Ebben talán az is közrejátszhat, hogy a természetben szinte minden sivatagi szakállasagáma hallójárata tele van élősködő kullanccsal, amely erősen csökkenti a hallásukat.

A sivatagi szakállasagáma színével remekül beleolvad természetes környezetébe

Fotó: Kovács Zsolt

Melyiket válasszam?

Hazánkban mindkét fajt meg lehet vásárolni. Noha néhány dologban mások az igényeik, a szakirodalomban gyakran mégis egy kalap alá veszik őket. Ha választanom kellene, én a keleti szakállasagáma mellett voksolnék, ugyanis jóval kevésbé hőigényes, mint a sivatagi rokona. Cudar hidegben is találkoztunk vele. S mivel jókora állatról van szó – akár 55 cm-re is megnőhet, ebből 25 cm a farok –, nehéz olyan méretű szobai terráriumot berendezni számára, ahol igazán jól érzi magát. Ám tavasztól őszig remekül elvan egy jókora szabadréti, kerti férőhelyen. A szabadtéri terrárium hasznáról így ír Németh László Napimádók című könyvében:

Mindkét szakállasagáma-faj szabadtéri terráriumát – noha élőhelyeik a természetben igencsak különböznek egymástól – nagyjából hasonlóan rendezhetjük be: mászási lehetőséggel (ez főleg a keleti szakállasagámának fontos), napozórésszel (napozókövekkel), búvóhelyekkel, árnyékos részekkel, vizes tállal. Azt talán mondanom sem kell, hogy a férőhelynek rágcsáló- és raga­dozóbiztosnak kell lennie, különösen a macskák jelenlétére kell ügyelnünk. A keleti szakállasagáma tartása mellett szól, hogy élőhelyi adottságait figyelembe véve, a mi éghajlatunkon hosszabb ideig tartható a kertben, mint a sivatagi rokona. A két faj kosztja megegyezik, vegyes táplálkozásúak. Ha lehet, ne piaci zöldséget adjunk nekik, hanem inkább szedjünk magunk vadnövényeket, például pitypangot. Kaphatnak némi gyümölcsöt is, de fő táplálékuk mégiscsak a rovar, melyet tavasztól-őszig akár magunk is gyűjthetünk számukra. A sivatagi faj növényfogyasztása arányaiban talán kevesebb, mint a keleti rokonáé. Ez abból adódhat, hogy a sivatagban felettébb kevés a növény, ám rovarok azért ott is élnek. A szakirodalom szerint táplálékának 75%-a álljon állati fehérjéből.

A nagy termetű ausztrál víziagáma tavasztól-őszig kerti tóban érzi igazán jól magát

Fotó: Kovács Zsolt

Vízi sárkány a kerti tóban

Ha ritkán is, de beszerezhető hazánkban az ausztrál víziagáma (Physignathus lesueurii) is. Hívják még barna víziagámának és auszt­rál vízi sárkánynak is.

Ha a víztől távolabb lepjük meg őket, két hátsó lábukon menekülnek, majd a folyóban vagy tóban keresnek menedéket. Nagy termetük miatt hatalmas terráriumot és úszási lehetőséget igényelnek, ám a legjobb a hideg idő beköszöntéig kerti tóban elhelyezni őket. A tó mellett kerítsünk le egy jókora darabot, s máris kész az ideális férőhely! Ezt a megoldást már több állatkertben is láttam, és remekül bevált. Táplálásuk nem okoz gondot, rovarokkal, kisebb gerincesekkel, gyümölcsökkel stb. etethetők. Többnyire nem válogatósak.

Kovács Zsolt

Európa agámája A hardun agáma az „agyforraló” melegben is szívesen napozik Fotó: Kovács Zsolt Noha cikkemben említem, hogy nem tartottam egyik szakállasagáma-fajt sem, azért volt egy időszak, amikor beköltözött egyik terráriumomba egy agáma, mégpedig egy jókora hím hardun agáma (Laudakia stellio). Abban az időben – a 2000-es évek legelején – hazánkban igen közkedveltnek számított ez a faj, igaz, másféle agámát nem is nagyon lehetett akkoriban kapni. Ha jól emlékszem, 800 forintot szurkoltam le érte. A hardun agámát egyik barátom jóvoltából már ismertem, neki több példánya is lakott egy akkoriban divatos asztalterráriumban, néhány kisebb görög teknős társaságában. A kis közösség remekül elvolt egymással, az agámák kézből vették el a felkínált gyászbogarakat, sáskát és tücsköt. Ha pedig növényi kosztra vágytak, a zöldségből-gyümölcsből együtt csemegéztek a görög teknősökkel. Ebből kiindulva én is szárazföldi teknősökkel, közelebbről észak-afrikai mór teknősökkel társítottam új kedvencemet. Agámám kezdetben igen vadóc volt, majd lassacskán megszelídült. Az étvágyára nem volt panasz, alig győztem számára a sok rovart beszerezni. Bár tágas terráriumban lakott, akkora férőhelyet mégsem tudtam biztosítani, hogy az ideális csoportnak számító kettő-négy nőstényt mellé tudtam volna tenni. Így aztán agglegény életet élt, ám ez láthatóan nem zavarta. A hardun agáma számára legalább 100 x 50 x 50 centiméteres terráriumot kell biztosítanunk, ha nem tartjuk együtt teknősökkel. A terráriumot célszerű hátterezni, s a mesterséges sziklafalon teraszokat (napozóhelyeket) kialakítani. A hardun agáma igazi melegkedvelő faj. Megtalálható Kis-Ázsiában, az Arab-félszigeten és Észak-Afrika egy részén, no meg Európa egy kis szegmensében, ám oda a fajt behurcolták. Ezt figyelembe kell vennünk a terráriumi tartásnál, magyarul a szobahőmérséklet nem elegendő számára. Férőhelyének talaja homok és föld keveréke legyen, amelynek egy részét időnként nedvesítsük meg. Fontos, hogy búvóhelyeket is kialakítsunk. Tavasztól őszig a legjobb, ha a hardun agámákat szabadtéri terráriumban helyezzük el. Olyannyira szeretik a napsütést, hogy előfordul, még a legnagyobb melegben is egy kövön sütkéreznek. Ezt magam is megfigyeltem Törökországban, ahol falvakban és váro­sokban is találkozhatunk velük.