0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Nemes borok a gyógyítás szolgálatában

Robert luxemburgi herceg több ezer rendkívül ritka palack bort ad el a gyűjteményéből, hogy a mitokondriális betegségekben szenvedők gyógyítására létrehozott alapítványát támogassa az árverésen befolyt összeggel. A becslések szerint az adomány értéke meghaladhatja a 2 millió dollárt.

A luxemburgi herceg 4200 bort árverez el magángyűjteményének gyöngyszemeiből. A rendkívüli borkollekciót a Sotheby’s  a hétvégén rendezi meg egy különleges árverésen.

– Az árverés rendkívül ritka, igazolt származású és kifogástalan állapotú borokat vonultat fel, és egy elkötelezett borközösség nagylelkűségét és emberbaráti szeretetét mutatja be – írja Jamie Ritche, a Sotheby’s Wine & Spirits elnöke a hivatalos közleményben.

Szakértők szerint a herceg borkollekciója 2,8 millió dollár közötti hasznot hozhat, egyes palackok értéke a becslések szerint 90 000 és 150 000 dollár között mozognak.

Mint a gyűjtemény tulajdonosa maga is hangsúlyozza, a befolyt összeget az általa létrehozott PolG Alapítványnak ajánlják fel, amely a mitokondriális betegségekkel kapcsolatos terápiákra és gyógyszerkutatásra szakosodott.

Róbert herceg családtagjait is bevonta az árverésbe további bevételek érdekében. A herceg családi tulajdonban lévő Domaine Clarence Dillon borászat vezetősége elárverez továbbá egy hat személy számára szóló egyedülálló bordeaux-i borkóstolót, amelynek induló értéke 10 000 és 15 000 dollár között van. A pincészet 12 literes palackokat is felajánlott a kivételes Haut-Brion és La Mission Haut-Brion 2009-es évjáratú borokból, amelyek értéke 4 palackos tételenként akár 80 ezer dollár is lehet.

– Amikor először gondoltam arra, hogy kiürítem a pincészetet, a családom egy pillanatig sem habozott. Azonnal felajánlották, hogy hozzájárulnak.

Mindenki nagylelkűségének köszönhetően mostanra sikerült létrehoznunk az egyik legpompásabb borkollekciót, amelyet a Sotheby’s valaha is árverésre bocsátott

– mondta Róbert herceg hivatalos közleményében.

Az alapítványa a mitokondriális betegségekkel foglalkozik, amelyet egy bonyolult genetikai elváltozás okoz és amelynek mind a diagnosztizálása, mind a gyógyítása rendkívül hosszadalmas, éveket, akár évtizedeket is igénybe vehet. A mitkondriumok minden sejtünkben jelen vannak. Főbb feladatuk az energiaképzés, emiatt érhető módon azokban a sejtjeinkben, melyek igen intenzív munkát végeznek például idegrendszer, izomzat akár több kópia is jelen lehet egyszerre. A genetikai elváltozás okozhat súlyos mozgásszervi zavarokat, izomsorvadást, idegkárosodást, halláscsökkenést és különféle hormonális problémákat is.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/well.pl