0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Felbecsülhetetlen a vizes élőhelyek természetvédelmi jelentősége

A 2014 óta tartó projektmegvalósítási időszakban a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 9 kiemelt természetvédelmi fejlesztés megvalósítását kezdte el mintegy 7,7 milliárd forint támogatás felhasználásával, melyek eredményeként összesen több mint 5500 hektárnyi védett természeti terület értékmegőrzési feltételi javulnak - mondta az Agrárminisztérium természetügyért felelős államtitkára Tiszakürtön.

A tárca szerdai, az MTI-nek eljuttatott közleménye szerint Rácz András kiemelte, a mostani sikeres fejlesztések eredményeinek megtartásához többek között a helyben élők, gazdálkodók, önkormányzatok, társadalmi szervezetek összefogására van szükség. Ez az együttműködés az országra jellemző Pannon biogeográfiai régió közös táji és természeti értékeinek megőrzésére törekszik a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) forrásainak segítségével.

Az államtitkár a rendezvényen a közlemény szerint kitért arra is, hogy

2010 óta a magyarországi tíz nemzeti park igazgatósága 85 milliárd forint értékű forrást használt fel természetvédelmi fejlesztésekre. Ebből 336 beruházást valósítottak meg az ország teljes területén, melynek köszönhetően 300 ezer hektáron javulhatott a természeti környezet állapota

az élőhely rekonstrukciókra, a vízháztartás javítására, a természetvédelmi őrszolgálat fejlesztésére és az állattartási infrastruktúra megteremtésére irányuló beruházások által – sorolta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani fejlesztés keretében a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság olyan beavatkozásokat valósított meg, amelyek célja a működési területükön található pusztai tölgyesek, puhafás ligeterdők, gyepes és vizes élőhelyek minél nagyobb mértékű mentesítése a jelentős fertőzést okozó idegenhonos inváziós növényfajoktól – mint például a fehér akác, gyalogakác, bálványfa, amerikai kőris, zöld juhar -, megteremtve ezzel a hosszú távú fennmaradásuk ökológiai feltételeit. Ennek a munkának köszönhetően olyan védett, illetve közösségi jelentőségű fajok életfeltételei válnak kedvezőbbé, mint a nagy szikibagoly, a díszes tarkalepke, a rétisas, a kékvércse vagy a fekete gólya.

Rácz András hangsúlyozta,

a vizes élőhelyek természetvédelmi jelentősége, ökológiai szerepe felbecsülhetetlen. Kiemelkedő természetvédelmi jelentőségük egyedi elemeiknek megőrzésében rejlik, s mint víztől függő élőhelyek, fennmaradásukat elsősorban vízellátottságuk határozza meg.

A most záruló projektek eredményeként 1373 hektáron javul a vizes élőhelyek állapota. Emellett a vízvisszatartás, természetvédelmi célokat szolgáló vízkormányzás lehetősége biztosított lesz, segítve az ezekhez az élőhelyekhez kötődő fajok, többek között a vöröshasú unka, a négylevelű mételyfű, vagy számos vízimadárfaj állományainak megőrzését – tette hozzá az államtitkár.

Forrás: MTI