Back to top

Megelevenedik a X. század a Kassai-völgyben

A szervezők immáron második alkalommal készülnek látványos nyílzáporral, íjászversenyekkel és közönségprogramokkal az augusztus hatodikán megrendezésre kerülő hagyományőrző találkozóra. A rendezvény házigazdája Kassai Lajos, a lovasíjászat modernkori megteremtője, az esemény helyszíne ugyancsak az ő birtoka, a nemzetközileg is jegyzett, Somogy megyei Kassai-völgy.

A szervezők egyaránt várják mindazokat, akik civil ruházatban, modern íjászfelszereléssel*, illetve tizedik századi korhű viseletben és eszközökkel, s azok szakszerű használatának tudásával érkeznek az együttlövésre. Az esemény nyitott azon civil érdeklődőknek is, akik kíváncsiak honfoglaló őseink világára.

A látogatók biztonságos távolságból, ugyanakkor izgalmas közelségből élhetik át a korhű csatajelenet szimulációját.

Az érdeklődők változatos közönségprogramok közül választhatnak: íjászpróbák, látványos bemutatók, szertűz gyújtás és dobolás sámán vezetésével, kézműves vásár és kerekasztal-beszélgetések váltják egymást a nap folyamán.

Az első Nyílzáport 2007-ben rendezték meg Ópusztaszeren, a Nemzeti Történeti Emlékparkban, a Pozsonyi csata és Árpád vezér halálának 1100. éves jubileumára. A szervezők célja az idei rendvénnyel, hogy szakmai közönségen túl a szélesebb nyilvánosság is előtt bemutassák az íjászat sokszínűségét, méltóságát és alázatát.

"Nyílzápor a Kassai-völgyben" a 907-es Pozsonyi csata emlékére, 2021 - Teljes film

A látogatók számára a Kassai-völgy nyílt napjaira érvényes díjszabás érvényes: 2.000 Ft a látogatói jegyár fejenként. Az íjászprogramokon való részvételt az aktív jegy biztosítja, melynek ára: 4.000 Ft. Az aktív jegy együttlövésre jogosít, azonban ez regisztrációköteles, határideje: augusztus negyedike, délután egy óra.

Az aktív jegyet váltók azonban a helyszínen személyesen is regisztrálhatnak reggel nyolc és tizenegy óra között.

A jurtával érkezőknek a kempinghasználat ingyenes, ugyanakkor lehetőség van sátorhelyek foglalásra is fejenként ezer forintért.

*Kivételt képeznek a csigás íjászfelszerelések.

Forrás: 
nyilzapor.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Forró napok, izgalmas versenyek

Budapesten, a Nemzeti Lovardában zárult a díjugratók 2022-es évi Grand Prix-sorozata. Kecskemét és Bábolna után magas nevezőszámmal bonyolította le a szervező a harmadik fordulót is, a nagy júliusi meleg ellenére. A négynapos versenyhétvégén izgalmakból sem volt hiány, de tiszta és fair versenyzést láthatott a közönség.

A Dunántúl legszebbjei

A térség gazdálkodói számítanak arra, hogy tenyészállataikat a Kaposváron szemlézik, bírálják. Szükségük van ugyanis a visszajelzésre, hogy a munkájuk vajon a jó irányba halad-e.

Fogadóépület várja a Rám-szakadékba látogatókat

A Visegrádi-hegység egyik frekventált kirándulóhelyén, a Rám-szakadékban információs és elsősegély-központot adott át a területet és a környező erdőket kezelő Pilisi Parkerdő - mondta el az erdőgazdaság szóvivője szerdán az MTI-nek.

Erdőgazdálkodás a Kelet-Nyírségben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nyírségben, az ország egyik legnagyobb homokvidékén gazdálkodik a NYÍRERDŐ Zrt. Nyírbátori Erdészete. A térségben meghatározó fafaj a Nyírség aranyaként számon tartott akác, ami az erdészet tevékenységében, eredményességében is kiemelt szerepet játszik. A homoki területekre jellemző természeti értékeken kívül számtalan kulturális érdekesség várja a környékre látogatókat.

Teák készítése gyümölcsfák leveleiből

Hazánkban is számos növény leveléből készítettek korábban teát, olyanokból is, melyekről nem is gondolnánk... Almafa, eperfa, szeder, málna, szamóca, meggy és cseresznye leveléből is készülhet forró ital.

Feléledhet a háztáji sertéstartás?

2001-ben az ország vágósertés-termelésének közel 60 százalékát a kisüzemek, a háztáji és kisegítő gazdaságok állították elő. Tevékenységükre annak ellenére szükség volt, hogy termelésük szintje és az előállított sertések minősége rendkívüli módon ingadozott, ami nem mellesleg zavarta a piaci egyensúlyt.

Nehéz időkben össze kell fogni

Idén szeptemberben rendezte meg tizenegyedik alkalommal az RMGE Maros szervezete a Marosszéki Gazdanapot a mezőpaniti sportpályán. A rendezvény traktorfelvonulással kezdődött, majd a különböző gazdakörök és a szervezet által felkarolt marosszéki termelők, kézművesek sátrai, vásárral egybekötött kiállítása, illetve a Maros Gazda kft. partnereinek bemutató standjai várták az érdeklődőket.

Római kori villakert

„Nekem a Balaton a Riviéra…” – cseng a fülünkben az örökzöld sláger. S valóban, sokan indulunk nyaranta a Balaton mellé, hogy élvezzük a táj szépségét és kedvező mikroklimatikus adottságait: a meleg, de nem szélsőségesen forró nyarat, melyet a tó felől feláramló, párát hozó szellők temperálnak. Így gondolhatták ezt az 1. századtól a környéken fokozatosan megtelepülő ókori rómaiak is.

Több mint húsz újabb Vágta-résztvevő

Zajlanak az Elővágták országszerte; vannak frissen debütáló és rutinos helyszínek egyaránt: legutóbb Abonyban, Belegrádon, Gyenesdiáson és Hosszúfalun rendezték meg a Nemzeti Vágta előfutamait.

Elmerült figyelem

Úszó, lebegő tárlatként újították meg a halászati kiállítást a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. Részben azért, hogy érvényesülni tudjon az eddig tablókkal takart gótikus épületbelső. Mi az, ami különösen figyelemre méltó a halászatban egy néprajzos muzeológus számára? Erről is beszélgettünk Balpataki Katalin kurátorral.