Back to top

Új vírus okozta zoonózist azonosítottak Kínában

A Langja névre keresztelt vírus nem most bukkant fel először, de csak múlt héten azonosították hivatalosan. Valószínűleg a cickányok a természetes hordozói, de kecskékből és kutyákból is kimutatták már, és több tucat embert fertőzött meg eddig.

cickany_pixa.jpg

Illusztráció
Illusztráció
Több tucat ember kapta már el azt a vírust Kínában, amivel a kutatók még csak most kezdenek ismerkedni, hiszen olyan betegségről van szó, amit ugyan 2018-ban már egyszer kimutattak, de hivatalosan csak a múlt héten azonosították – írja hvg.hu a Guardian-ra hivatkozva. A lap szerint a vírus a Langja nevet kapta és a henipavírusokhoz tartozik. A fertőzés Kínában eddig Shandong és Henan tartományokban bukkant fel, 35 embernél azonosították.

A vírust most elemző tudósok szerint a fertőzés valószínűleg az állatokról terjedhetett át az emberekre, azt viszont még nem tudni, hogy a vírus képes-e emberről emberre terjedni.

Egyelőre csak a cickányokban mutatták ki a LayV rövidítéssel is megnevezett vírus RNS-ét, ebből pedig arra következtetnek, hogy a cickányok a betegség természetes hordozói is lehetnek. Riasztóbb, hogy a kutatók szerint a vírust a házikecskék két százalékánál és a kutyák öt százalékánál is kimutatták.

A vírus embereknél lázat, fáradékonyságot, köhögést és izomfájdalmakat okoz – vagyis tünetei kísértetiesen hasonlítanak a koronavíruséhoz.

Forrás: 
hvg.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A szabadföldi paradicsom

A paradicsom egyike azon zöldségféléinknek, amelyet az egész tenyészidő alatt sok betegség és kártevő veszélyeztet. Palántanevelés idején a palántadőlés, szabadföldön pedig a különböző baktériumok, a paradicsomvész, az alternáriás és a szeptóriás levélfoltosságok, a vírusok és nem utolsósorban a levéltetvek, a burgonyabogár és a zöld vándorpoloska károsításától kell megóvnunk.

A COVID-hoz hasonló, potenciálisan veszélyes vírust azonosítottak

Oroszországi kis patkósdenevérekből mutatták ki azt a vírust, mely igen hasonló a SARS-CoV-2-höz. Elképzelhető, hogy ez a vírus is képes embereket megfertőzni, és úgy tűnik, az eddigi vakcinák sem nyújtanak védelmet velük szemben.

Hogyan változott a táplálékpiramis az idők során?

Valószínűleg már mindenki számára ismert a táplálkozási piramis fogalma, vagy legalábbis láttunk már élelmiszer-piramist, ami beégett az elménkbe. Nagy valószínűséggel ezt úgy képzeljük el, mint azt az élelmiszer-piramist, amelyet az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) 1992-ben hivatalosan elfogadott.

Húsmarhát csak szeretetből nevelnek az emberek

Taskó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei agrárkamara elnöke jóformán a semmiből – újrakezdési, baráti, banki hitelekből, integrátori inputanyagkölcsönökből –, lépésről lépésre építette fel a családi vállalkozását. A hasznot mindig visszaforgatták, és egy-egy nehezebb időszak után – mert ilyenek is akadtak – mindig képesek voltak újrakezdeni az építkezést.

Szárazságtűrő növények a mediterrániumból

Korábbi cikkünkben a vízpartokon, vízközelben élő gyógynövényeket vettük sorra, ám szárazságtűrőből sokkal több van. Ezekkel a fajokkal egy kevésbé intenzíven gondozott, öntözés nélküli kert is benépesíthető, ráadásul díszítőértékük mellett gyógyhatással is rendelkeznek, némelyek pedig fűszerként is hasznosíthatók a konyhában.

Ezt eddig nem tudtuk a háziméh bélflórájáról

Egy új tanulmány rámutat arra, hogy a háziméh mikrobiomja összetettebb, mint ahogy eddig gondoltuk.

Rákkutatásban működik együtt az Állatorvostudományi Egyetem és a Rákvakcina BVM Kft.

Daganatos megbetegedések kezelésére fejlesztett magyar immunterápiás módszerről és lehetséges állatgyógyászati alkalmazásáról írt alá fejlesztési együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem a Rákvakcina BVM Kft.-vel.

Sok haláleset elkerülhető lenne

Egy új tanulmány szerint évente több millió ember haláláért lehet felelős a túl kevés gyümölcs- és zöldségfogyasztás. A kutatók szerint hétből egy szív- és érrendszeri betegségben elhunyt ember halálát a túl kevés gyümölcsfogyasztás okozza, míg tizenkettőből egy ember a túl kevés zöldségfogyasztása miatt hal meg idő előtt.

Élelem a belek számára: az emberi mikrobák növényi cukrokkal táplálkoznak

Egy új kutatás szerint a bélrendszerünkben élő baktériumok számára táplálékforrásként szolgál egy olyan szénhidrát, amely általában növényi fehérjékhez kötődik.

Kezdhetők az őszi lemosópermetezések – növényvédelmi előrejelzés 39. hét

Érnek a gyümölcsök és a szőlő, így a betegségek elleni kémiai védekezésre már alig van lehetőség, pedig a több csapadék miatt erősen terjed néhány kórokozó. Az őszi lemosópermetezés 50%-os levélhullás elérésekor kezdhető. Ügyeljünk a poloskákra is, már keresik a telelőhelyet.