0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Almatermesztés: korszerűen, vagy sehogyan

Augusztus 4-én almatermesztési bemutatót tartottak Pátyodon. A szervező a KITE Zrt. mellett az eseményen részt vett az UPL Hungary, a Valente jégháló és permetezőgép gyártó, valamint a lengyel Krolik cég is. Ez a névsor azt igazolja, amit az esemény kapcsán Sira Márk, a KITE Zrt. kertészeti üzletág igazgatója hangsúlyozott: A világ élvonalába tartozó cégeket hívtak meg, akik a tanácskozásra elhozták korszerű gépeiket és eszközeiket.

Az egész bemutató azt kívánta hangsúlyozni és alátámasztani, hogy a jelenlegi közgazdasági helyzetben eredményesen almát termeszteni csak korszerűen érdemes, egyébként enélkül minden kezdeményezés kudarcra ítélt.

A házigazda Szabó József korábban foglalkozott zöldségtermesztéssel, szántóföldi növénytermesztéssel, ám váltott és a kertészetnek szavazott bizalmat. Az intenzív almatermesztést 2008-ban kezdte el, jelenleg 30 hektáron gazdálkodik, amiből 22 hektár jéghálóval ellátott. Idén erős közepes termést vár, ami a negyedik éves ültetvényben 35–40 tonna lehet, s a tavalyi 110 forintos kilogrammonkénti étkezési alma ár helyett ebben az évben legalább 140 forintos átlagárral számol.

A Gála King fajta annyira bevált nála, hogy a termés 98 százaléka étkezési minőségű, a hullóalma aránya csupán 2 százalék, és a tárolási veszteség tavaly szeptember 3-tól idén augusztus 2-ig nem érte el az
5 százalékot.

A költséghozammal kapcsolatban megemlítette, hogy az alma közvetlen önköltsége kilogrammonként mintegy 70–75 forintra tehető, amiben benne van a talajmunka, a műtrágyázás, a növényvédelem, a metszés, a betakarítás és a szállítás, azonban nincs benne a hatalmas összegű befektetett tőke lehetséges kamata, és nincs benne a család munkájának bére sem. A gondok között említette, hogy a biztosítás 80 százalékát ugyan megtéríti az állam, de a kifizetésig annyi idő telik el, ami alatt ő az almatermesztésében 20 millió forintot vesztett az infláció és az árfolyamromlás miatt. Ebben az évben tisztesebb értékesítési árra számít, úgy kalkulál, hogy kilogrammonként 140 forintot kap a demecseri Vitifruct-tól, akik Szlovákiába exportálják az ő almáját is.

A Valente cég képviselője, Cristian Ferrari kereskedelmi igazgató arról számolt be a bemutatón, hogy nem csak a jégháló forgalmazásában, hanem a speciális permetezőgépek gyártásában is a világ legjobbjai közé tartoznak.

Évente 1300–1400 Manez Lozano permetezőt gyártanak igen nagy tapasztalattal és szakismerettel.

A gyártáshoz szükséges alkatrészek 80 százalékát maguk készítik el, nem vásárolják, így tudják szavatolni a minőséget. A cég saját tulajdona és szabadalma a dugattyús szivattyú, ami nem membrános, így akár 25 évig is megbízhatóan és jól működik egy ilyen permetezőgép. Percenként 110 liter folyadék kijuttatására alkalmas, amihez Twister rendszert fejlesztettek ki és védettek le. Itt 3 fúvóka működik egyszerre, ami tornádószerű légáramot kelt, és a levél fonákjára is eljuttatja a vegyszert. A 900 milliméteres ventilátor megfelelő teljesítményt biztosít, de ebben az esetben nem a nagy levegő mennyiségen van a hangsúly, hanem a spirális légáramon.

Másik témakörével az előadó a KITE Zrt. és a Valente cég közötti együttműködést értékelte, amelyben kitért a magyarországi almatermesztési tapasztalatokra is. Úgy látja, hogy a jégelhárítási rendszer elterjedtsége, a jéghálós megoldás az elmúlt 1,5 évtizedben teret nyert. Ehhez kellett a magyarok befogadó hozzáállása és a cégek megbízható partneri viszonya.

A Valente 56 országba exportál, és onnan gyűjti az ismereteit, erre alapozva azt mondta, hogy mindenhol a változás korát élik a politikától az időjárásig.

A kereskedelmi igazgató kiemelte, hogy számára nagyon fontos a sikeres gyümölcstermesztésben az egyszerre meg­lévő tradíció és innováció. A tradíciót az jelenti, hogy hol vagyunk, hogyan termesztünk és hová értékesítünk. Az innováció pedig azt, hogy a legjobbat akarjuk a lehető legkisebb erőfeszítéssel.

A világ gyümölcstermelői között két típus létezik. Az egyik, aki mosolyog, mert ő eddig sokat invesztált, a másik, aki nem mosolyog, mert állandóan csak költségeket csökkentett, s emiatt az eredményei is elmaradnak. Megítélése szerint nem külön-külön kell értékelni a termesztéstechnológiát, hanem egyben, és arra hívta fel a figyelmet, hogy zárjuk ki a gazdálkodásunkból, ami kizárható, s azt pedig akadályozzuk meg, ami a termést tönkre teheti.

Külön szólt a jégháló építésének rendszeréről is. A legfontosabb, hogy aki ilyen rendszert akar készíteni, annak legyen megfelelően megtervezett ültetvénye.

Fontos, hogy minden részeleme (ebből 25–28 található) ugyanabban a minőségben készüljön el, ezáltal elkerülhetők a különbségekből adódó kockázatok. Azt javasolja, hogy aki jéghálóval foglalkozik, az egy komplett rendszerben gondolkozzon. Ehhez a Valente azzal járul hozzá, hogy mindent ők gyártanak, kontrollálnak, így tudják szavatolni a minőségét is. A legidősebb jégháló idén 50 éves, ám megítélésük szerint a hasznos élettartama biztosan el fogja érni a 60 esztendőt is. A hosszú élettartam biztosítására fontos, hogy nagy figyelmet szenteljünk a karbantartásnak, ami legyen nagyon egyszerű, nagyon gyors és munkaerő-takarékos.

Amikor befektetünk a termelésbe, azt a célt tűzzük magunk elé, hogy minél hamarabb és minél gyorsabban érjük el a megtérülést. Ezután jön a több éves termelési ciklus, ami akár 15 év is lehet, és az már a tiszta jövedelem. Azt tanácsolja, hogy a beruházó még akkor is a legjobb rendszereket válassza, ha kevesebb a pénze, így ugyan kisebb felületet, de a legkorszerűbben tud berendezni. Gyakorlati tapasztalat, hogy ami olcsó, az végül mindig drágább.

A jégháló kapcsán felvetődött, hogy az idő előrehaladtával változnak a prioritások.

Ezelőtt 1,5 évvel a jégverés jelentett nagy kockázatot, ma pedig már a szél, a rovarkártevők és a poloskák riogatnak. Éppen ezért multifunkcionális jégháló rendszer javasolt, amelyik megszűri a nap UV sugárzását, csökkenti a gyümölcsösben a napégést. Az ilyen jégháló alatt más a mikroklíma, és bizonyos fajtákat javasolt lenne ilyen rendszerben termeszteni.

Cristian Ferrari azt mondta úgy látja, hogy a magyarok kicsit konzervatívak, szeretnek apránként haladni, de ugyanakkor motiváltak is, és ez kifizetődő. Hozzátette, hogy tartsuk meg ezt az irányt, mert ebben a magyaroknak versenyelőnye van akár a közeli, akár távoli szomszédaival szemben. Amikor projektet készítünk, ne sajnáljuk az időt, üljünk le a szakemberekkel, és minden részletet beszéljünk át. Ha mindenki szívvel lélekkel odafigyel, akkor az almatermesztés sikeres lesz, aminek az alma csak másodlagos eszköze – mondta.

Az UPL Hungary képviseletében megjelent Piyush Kumar ügyvezető igazgató, a szakmai részleteket pedig Kiss Dániel ismertette.

Az aszályos körülmények aktualitása kapcsán előbb bemutatott egy terméket, a ZEBA-t, ami kukoricakeményítőből készült és 1 kilogramm elegendő 360 kilogramm kocsonyás anyag elkészítéséhez.

Tehát vízmegőrző szerről van szó, ami 6 hónapig is megtartja magában a nedvességet, majd lebomlik természetes anyagokra. A tavalyi kísérletben a kezelt oltványok hamarabb indultak növekedésnek úgy, hogy ebbe a folyadékba mártották a gyökereiket.

Újdonságként ismertette a Pixofarm programjukat. Egy telefonos alkalmazásról van szó, amit letöltve néhány adatot kell csupán megadni, és az alapján helyrajzi szám szerinti termésmonitorozási és előrejelzési adatokat szolgáltat a program. Az adatok segítségével növelhető termelés, és hatékonyan tervezhetők és optimalizálhatók operatív tevékenységek. A cég tavaly indította azt a szexferomon csapda eljárását, amihez már kamerát is csatolnak, így hatékony intézkedést tudnak indukálni. A repcetermesztőknek ajánlják a ProNutiva programot, ami egyszerre hat pozitívan a termés mennyiségére és minőségére. Emellett más olyan anyagokat is ajánlott a termelők számára, például a Pomax-ot, ami kiváló a varasodás, valamint a tűzelhalás ellen.

Ugyanez a szer hatásos a tárolási betegségekkel szemben, miközben megtudtuk, hogy az UPL Hungary „boszorkány konyhájában” kalcium és aminosav elegyén dolgoznak, ami úgyszintén hatásos a szárazság ellen.

Adam Krolik, a Krolik cég ügyvezető igazgatója a betakarítást elősegítő gépek előnyeiről és működéséről tartott előadást. A PSH 3 hidrauli­kus platform egyaránt al­kalmas metszésre, a jég­háló manipulálására de főként a betakarításnál hasznos. A szerkezet biztonságos, stabilan áll, nem billeg, padozata alumínium csúszásgátlóval van ellátva. A gépen található ládatovábbító nagyon egyszerűen eltávolítható, az oldalkar pedig felemelhető, az eszköz így oldalra is üríthető. Sok-sok apró praktikus megoldás helyezi ezeket a betakarítást segítő eszközöket a világ legkiválóbb technológiájának sorába. Ugyanakkor gond, hogy egy gépre csak 3 konténer fér, ezért kitalálták a ládatovábbító rendszert és lengyel szokás szerint szabadalmaztatták is azt.

Önmagában a szedőplatformon egyszerre 4–6 ember dolgozhat, akik 1 óra alatt tele tudják szedni a konténereket, majd fél óra technológiai szünet következne.

Ezt problémát ők úgy oldották meg, hogy 2 szintes szállítókocsit fejlesztettek, ahol alul az üres, felül a tele ládák találhatóak. Ez hozzákapcsolható a betakarító platformhoz, és 4 kerék kormányzású, tehát kellően mobil, jól fordul, és nem okoz gondot a gyümölcsfák sorának végénél. Ez a transzport kocsi az üres ládákat hozza a betakarító platformhoz, majd emberi kéz érintése nélkül veszi fel a konténereket és rakja azokat át a szedő kocsira. Ezt követően elviszi a megrakott ládákat, s nem kell a szedőmunkásoknak fél órákat várni az üres konténerekre. Egy ilyen transzport kocsi több szedő kocsit is ki tud szolgálni, mindössze egyetlen ember irányításával. Ő távirányítóval vezeti a traktort, és kezeli a konténerek le- és felrakását.

Ezek azok a megoldások, amelyeket a KITE Zrt. a korszerűen gondolkodó és cselekvő kertészeinek ajánl. Érdemes a részletekkel is megismerkedni, mert olyankor mindig kiderül, hogy a termelő számára az a drága, ami látszólag olcsó.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság