Back to top

A halgazdaságokban is fogy a víz

Az aszály miatt a halastavak vízszintje is kritikus. A gyorsan felmelegedő vízben könnyen alakul ki oxigénhiány, de a halak táplálékforrása is fogytán van. Állami segítség nélkül pedig sok halgazdaságot a csőd fenyeget.

Az aszály nemcsak a szántóföldeken, hanem a halastavaknál is óriási pusztítást okozott – mondta az InfoRádiónak Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője. A halállományra az első csapást az jelentette, hogy a leszűkülő vizes élőhelyeken hirtelen nagyon sok lett a vízimadár, amelyek pusztítják a halakat. Mivel a természetes vizes élőhelyek is összeszűkültek a szárazság miatt, így a védett vízimadarak a halgazdaságok körül keresnek menedéket és táplálékot.

halda_to_aszaly_mti_komka.jpg

Pusztulnak a halak a kiszáradóban lévő Halda-tóban, a Nógrád-megyei Bátonyterenyén
Pusztulnak a halak a kiszáradóban lévő Halda-tóban, a Nógrád-megyei Bátonyterenyén
Fotó: MTI/Komka Péter

A másik probléma a szakember szerint, hogy az oxigén mellett elfogy a halak élelme is a tóból. A fölmelegedett vízben nem terem meg a plankton vagy az alga.

"Lehetne kényszerlehalászással menteni a menthetőt, de nincs hova áttelepíteni a halakat, mivel a szárazság egyik tavat sem kíméli.

A méreten aluli, vagyis nem piacérett halakkal pedig szinte nem lehet semmit sem kezdeni, mivel nincs az országban egyetlen olyan halgazdaság amelynél meglenne a két évvel ezelőtti vízmennyiség" – mondta el Lévai Ferenc.

"A gond éppúgy általános, mint a szántóföldi gazdaságok esetében, csakhogy az utóbbiak veszteségeit a kormányzat minden lehetséges módon kompenzálja" – szögezte le Lévai Ferenc. A halászatok azonban nem jutnak semmiféle kárenyhítéshez.

Azt is hozzátette, hogy a probléma hosszú távú, nemcsak az a gond, hogy ma nincs víz a halastavakban, hanem a trend is az, hogy a következő időszakban ugyancsak nehezen juthatnak vízhez a halgazdaságok. Lévai Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy elhanyagoltak a csatorna- és a belvízlevezető rendszerek.

Szerinte az elmúlt 20-30 évben elmaradtak a fejlesztések. Pedig ma Magyarországon a legtöbb vizet a halastavak tudnák megtartani

– hívta fel a figyelmet.

"Rengeteg dolgot el tudunk viselni, a hideget, a meleget, de egyet nem: a víz hiányát" – állapította meg a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője.

Forrás: 
Inforádió

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Van, aminek jót tett az aszály

A vertikális termesztőrendszerekben elképesztő hatékonyan gazdálkodnak a vízzel, ráadásul kevesebb növényvédő szerre van szükség, mint a szabadföldi esetében. Ennek eredményeképpen aszályos időben is biztos termést biztosít.

A mikroalgák bőséges, egészséges táplálékot és takarmányt ígérnek bármilyen környezetben

A globális élelmiszer-ellátás számos fenyegetéssel néz szembe, beleértve az éghajlatváltozást, a háborúkat, a kártevőket és a betegségeket. Az emberi szem számára parányi organizmus – a mikroalgák – megoldást jelenthetnek.

Jó idő a mezőgazdasági munkákhoz

A hét első napjaiban néhol előfordult még gyenge eső, zápor, de a megelőző időszakhoz képest jelentősen csökkent a csapadék, így a jellemzően napos, gyakran szeles időben a talajok felszín közeli része kissé száradni, szikkadni tudott, és folytatni lehetett betakarítási illetve vetési munkákat. A folytatásban is nagyrészt száraz időre van kilátás az átlagosnak megfelelő hőmérsékletekkel.

Továbbra is pályázhatnak infrastrukturális fejlesztésekre a tanyán élők

A magyar kormány kiemelt figyelmet szentel a vidéki településeken élők életminőségének javítására, a vidék népességmegtartó képességének erősítésére. Ennek érdekében a tanyák infrastrukturális fejlesztésének biztosítására vonatkozó pályázati felhívás tekintetében folyamatosan születnek a támogatói döntések.

30 finom, alacsony szénhidráttartalmú étel, amit a dietetikusok ajánlanak

Manapság az alacsony szénhidráttartalmú diéták népszerűbbek, mint valaha. Jaclyn London, dietetikus szerint fontos megjegyezni, hogy csak azért, mert egy étel szénhidrátot tartalmaz, még nem jelenti azt, hogy egészségtelen. Sőt, a szervezetünknek szüksége van a szénhidrátokra a túléléshez.

Mi is pontosan a „longevity diéta”, és tényleg tovább fogunk élni tőle?

Talán hallottunk már a longevity, vagy "hosszú élet" diétáról, melynek szabályos követése hosszabb élettartamot ígér, de mi is ez pontosan, és különbözik-e egyáltalán más egészséges étrendektől?

A jégverés azt is érintette, ami a földben volt

Szeptember 29-én heves esőzések és jégeső pusztított Baja, Tompa, Zákányszék, Battonya és Domaszék térségében, olvastuk a FruitVeB honlapján. A vihar letarolta, ami az útjába esett, erről kérdeztük Vass Károly zákányszéki termelőt, szaktanácsadót.

Volt, ahol a szokásosnál háromszor több eső esett

Az aszályos nyár után a kilencedik legcsapadékosabb szeptember volt az idei 1901 óta - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a Facebook-oldalán.

A túlélésünk érdekében szükséges a zöldítés

Ha nem tesszük meg a zöld fordulatot, akkor az emberiségnek nincs jövője - hívta fel a figyelmet az ENSZ Közgyűlésének elnöke kedden az energiaügyekről, klímaügyekről és zöld átmenetről szóló kerekasztal-fórumon a szervezet New York-i székházában magyar szervezésben.

33. Nyúltenyésztési Tudományos Nap

Szeptember végén került megrendezésre immár 33. alkalommal a Nyúltenyésztési Tudományos Nap. A Kaposváron tartott rendezvényen az ágazat szereplői a hazai kutatók legfrissebb tudományos kutatási irányait és eredményeit ismerhették meg, majd sor került az ágazat helyzetét összefoglaló kerekasztal beszélgetésre is.