Back to top

Rendkívüli tarvágások nélkül biztosítható a szükséges tűzifa

„Véleményem szerint az őszi, előre tervezett fakitermelések megindulását követően fokozatosan enyhülni fog és az év végéig meg is fog szűnni a lokálisan kialakuló tűzifahiány” – mondta el Dégi Zoltán Géza, a Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: társasága nem alkalmaz mennyiségi korlátozást az értékesítésben, csak ha spekulációs vásárlást akadályoz meg vele.

​​A tűzifa iránti kereslet 2021 óta emelkedik, és mostanra nagyjából egyharmadával nagyobb
​​A tűzifa iránti kereslet 2021 óta emelkedik, és mostanra nagyjából egyharmadával nagyobb
Fotó: Magyar Mezőgazdaság
A szakember szerint a tűzifahiány egyetlen oka, hogy a családok szeretnék biztosítottnak látni, hogy a téli hidegben nem maradnak fűtés nélkül. Ennek jelenleg a legbiztosabb formája, ha a tüzelő már az udvarban van.

Az eddigi évek átlagához képest már most több tűzifát értékesítettek, mivel sokan korábban vették meg a téli tüzelőt, de olyanok is akadnak, akik több évre vásároltak.

Az év elején megindult fakitermelések ennek fedezetet szolgáltattak, de a folyamatos igény miatt nyári készletezésre már nem volt mód. Jelenleg is a termelésekkel párhuzamosan zajlik a vevők kiszolgálása.

Országosan eltérő mértékben, de az általános infláció mértékéhez igazodva drágult valamennyi erdei választék, közöttük a tűzifa is. A drágulásokhoz a keresleti piac is hozzájárult, de sokkal meghatározóbb nyomást jelentett a termelési költségek drasztikus emelkedése. Az erdőfelújítási, erdőnevelési és fakitermelési költségek is erős ütemben növekedtek a szállítási költségekkel együtt.

A tűzifa iránti kereslet 2021 óta emelkedik, és mostanra nagyjából egyharmadával nagyobb, de a megkérdezett szakember hosszabb távon egyértelműen biztosítottnak látja az igények kielégítését.

Mint mondta, a többi állami erdőgazdasághoz hasonlóan a NEFAG sem használta ki az éves fakitermelési lehetőségét olyan mértékben, amennyire az erdő növekedése azt lehetővé tette volna. Sok esetben a munkaerő hiánya is hozzájárult, hogy olyan erdőnevelési vágásokat sem végeztek el, amelyek az erdő növekedését szolgálják. Ezek pótlólagos elvégzésével rendkívüli tarvágások nélkül biztosítható a szükséges tűzifamennyiség.

A hazai erdők stabilan, megújuló módon mintegy 3,5 millió köbméter tűzifát biztosítanak az országnak, amit fenntartható módon lehet előállítani.
A hazai erdők stabilan, megújuló módon mintegy 3,5 millió köbméter tűzifát biztosítanak az országnak, amit fenntartható módon lehet előállítani.
Fotó: pixabay
Ehhez még hozzátehetjük azt a tényezőt is, hogy az eddig tüzelésre nem használt, de arra alkalmas fafajokat, faválasztékot – térségükben például a nyárfát - is el lehet kezdeni fűtésre használni.

„A magyar erdők biztosítják az ország tűzifaellátását, és ezt szolgálja az exporttilalom bevezetése is. A hazai erdők stabilan, megújuló módon mintegy 3,5 millió köbméter tűzifát biztosítanak az országnak, amit fenntartható módon lehet előállítani.”

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Fogadóépület várja a Rám-szakadékba látogatókat

A Visegrádi-hegység egyik frekventált kirándulóhelyén, a Rám-szakadékban információs és elsősegély-központot adott át a területet és a környező erdőket kezelő Pilisi Parkerdő - mondta el az erdőgazdaság szóvivője szerdán az MTI-nek.

Erdőgazdálkodás a Kelet-Nyírségben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nyírségben, az ország egyik legnagyobb homokvidékén gazdálkodik a NYÍRERDŐ Zrt. Nyírbátori Erdészete. A térségben meghatározó fafaj a Nyírség aranyaként számon tartott akác, ami az erdészet tevékenységében, eredményességében is kiemelt szerepet játszik. A homoki területekre jellemző természeti értékeken kívül számtalan kulturális érdekesség várja a környékre látogatókat.

Dióliget nem csak diófákkal

„Fiatal vállalkozók lévén abban hiszünk, hogy meg kell találni a saját utunkat, amit követve sikeresek lehetünk, ha tanulunk, és ha emellett tartani tudjuk a minőséget” – vallja Szabó Dániel és felesége, Szabó-Hajós Tímea. Ők álmodták meg és hozták létre a magyar falusi élet régmúltját, az agrárium szépségeit és hagyományait felidéző Dióligetet Óhídon.

Geográfusok segíthetik az erdőtüzek előrejelzését és megfékezését

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) geográfusai évek óta dolgoznak egy olyan módszer fejlesztésén, amely hatékonyabbá teheti a kialakult erdőtüzek elleni védekezést, és segítheti azok előfordulásának előrejelzését is - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága a hét elején az MTI-t.

Feloldják az országos tűzgyújtási tilalmat

Feloldja a tűzgyújtási tilalmat a hatóság szerdától Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében is, ezzel Magyarország teljes területén megszűnik a korlátozás - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.

Október elejétől ebzárlat és legeltetési tilalom Békés megyében

Ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el október 1. és 21. között Békés megye közigazgatási területén a Békés Megyei Kormányhivatal, mert a rókák veszettségének megelőzése érdekében csalétek-vakcinákat helyeznek ki repülőgépes kiszórással - közölte a békési önkormányzat kedden az MTI-vel.

Dolgoznak az erdészetek a tűzifaigény kielégítésén

Jelenleg 800 brigád, több mint 3000 fakitermelő és csaknem 1000 erdészeti munkagép dolgozik az igények mielőbbi teljesítésén a Tűzifaprogramban – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. Az ország legnagyobb részén már elkezdődtek a szállítások is. A főváros környékén, illetve az Alföldön a legnagyobb az érdeklődés.

Arborétum az egykori kukoricaföld helyén

Immár 35 éve annak, hogy a Kecskeméti Arborétum telepítési munkái elkezdődtek Bács-Kiskun megye székhelyének északnyugati peremén. Megálmodója, dr. Gőbölös Antal Bedő-díjas erdőmérnök a mai napig őrző szemeivel figyeli az arborétum életét. A KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. által létrehozott és fenntartott 62 hektáros növénygyűjtemény mintegy 900 fa- és cserjefajból áll, megismerésüket számtalan információs tábla segíti.

Mi van a lepényfa levelén?

A lepényfa Észak-Amerikából származik, krisztustövis néven is ismert (az alapfajon nagy tövisek vannak), jól alkalmazkodó, nagy tűrőképességű díszfa, amely ideális választás városi környezetbe, utcai ültetésre, de az újabb változatai nagyobb kertek látványos szoliternövényei is lehetnek. Az egyik ismert kártevője mostanában egyre nagyobb károkat okoz.

A kolduló medvéktől, a medvekonzervig…

Bár cuki plüssök ihletője, az állatkerteken kívül élőben kevesen szeretnének medvével találkozni. Egy székely tanács szerint, ha valaki medvével kerül szembe, lassan hajoljon le és vegyen fel a földről egy darab ürüléket, és dobja a medvére. Erre szokott jönni a kérdés, hogy miért lenne az pont ott, akkor a földön? - majd a válasz: mire lehajol, addigra ott lesz…