0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Kékfestő innováció

Talán nincs is olyan kis- és nagylány, széles e hazában, aki ne viselt volna kékfestő szoknyát. Óvodások és kisiskolások népi játékokhoz, iskolai fellépésekhez viselik az egységes képet mutató, mégis hosszában, mintájában, díszítésében egyéni ruhadarabokat.

Emlékszem, a kislányom kékfestő szoknyája készítésekor nem is annyira a minta kiválasztásán vitatkoztunk, hanem azon, hogy mennyire legyen bő, hány sor és fehér vagy piros farkasfog díszítse. Mert nálunk a „célszemély” a rávarrt díszítést választotta, nem a kivillanó fehér csipkét, amit Bábolnai Gazdanapokon láttunk.

A nyolckötetes Magyar Néprajz adatai szerint a lőcsei festőcéh 1715-ben rögzítette először az indigó használatát a kelmefestési eljárások között, 1737-ben pedig már megjelentek az első fehér nyomott mintás kék kelmék is.

„Az ország északi területein pedig az 1760-as években kibontakozik a harc a festők és a vászonnyomók (Leinwanddrukker), a tapétanyomók (Wasserdrucker) és az olajnyomók (Oldrucker) között a kékfestés monopolizálásáért, illetve szabad gyakorlatáért.

Hiteles adatok szólnak arról, hogy a pozsonyi festők már 1765-ben alkalmazták a kékfestést, sőt azzal vádolják őket, hogy úgy vették meg a titkot idegen legényektől. … Az új festőeljárás a már működő kelmefestő műhelyekben meghonosodott, mindenhol igyekeztek kihasználni a divatos kelmék konjunktúráját. Ezt nagyban elősegítette a sajnálatosan fejletlen magyarországi textilipar helyzete, szűk termelési kapacitása.

A mezővárosi és falusi műhelyek a 19. század közepén a közvetlen környékük helyi igényeit figyelembe véve állították elő termékeiket, alkalmazkodva nemzetiségi ízléshez és hagyományokhoz. A hazai piacot osztrák, cseh és morva gyárak textilei árasztották el, ami ellen a Kossuth által alapított Iparegylet a „honi” ipar támogatását hirdette meg. Sok szép tárgyi emléke maradt fenn az ún. „honi mozgalom”-nak, bár méreteiben sem az, sem a Védegylet nem érte el kitűzött célját.

Az ipari méretű termelés az óbudai Goldberger kékfestő műhelyéből nőtt ki, a céhes kereteket mellőző királyi engedély segítségével.

A kézinyomást már 1841-ben háttérbe szorította a francia Perrot által 1834-ben feltalált, szakaszosan nyomó gép munkába állítása. A nemzeti piac alakulásába is elsősorban a céhen kívüli gyárak szóltak bele, így több óbudai textilgyár.”

A falusi igényeket kiszolgáló műhelyek száma 1890-ben 414 volt, 1940 körül azonban már csak 70 önálló műhely dolgozott az országban. Mára pedig csak néhány maradt, ám ezek jórészt őrzik a dúcos nyomás hagyományait. Így készülnek az egyedi asztalterítők, de készítenek apró mintás méterárut is. Ezekből varrrják aztán a népszerű kötényeket, ruhákat, szoknyákat.

Manapság pedig a kékfesőket is elérte a modern kor.

A különféle újabb szabásvonalak, vagy a most divatos pöttyös minta megjelenése mellett az alapanyagok terén is innovatív megoldásra akadtunk. Már nem csak pamutvásznat, hanem hurkolt pamutanyagot is festenek, így öltöztetik a modern pólót hagyományos mintákba.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu