Back to top

34 éve nem drágult ennyire az élet Spanyolországban

Spanyolországban átlagosan 15,2 százalékkal drágult a háztartások által leginkább vásárolt termékeket tartalmazó fogyasztói kosár egy év alatt, amelynek mértékére nem volt példa az elmúlt 34 évben - állapította meg az egyik legjelentősebb fogyasztóvédelmi szakmai szervezet, az OCU kedden közzétett szokásos éves jelentésében.

A 2021 májusa és 2022 májusa között készült összehasonlítás szerint

a legnagyobb mértékben az élelmiszerek, azon belül is az étolaj ára növekedett, 118 százalékkal.

A lista elején szerepel a margarin is, 75 százalékos drágulással. A banán 64, a száraztészta 56, az olívaolaj 53, a liszt 50, a tojás ára 47 százalékkal lett magasabb átlagosan.

Az OCU jelentése szerint a vizsgált 239 árutípus, amelyek között tisztítószerek és higiéniai termékek is szerepelnek, 95 százaléka többe kerül az idén, mint tavaly.

A szervezet az árcsökkenésre példaként említette a samponokat, amelyek átlagosan öt százalékkal lettek olcsóbbak, a gyümölcsök közül pedig a kivit, amit hat százalékkal kevesebbért lehet megvásárolni.

A beszámoló szerint a fogyasztói kosár idei átlagértéke éves szinten 5568 euró (2,2 millió forint), azonban átlagosan 994 eurót (404 ezer forint) meg lehet takarítani az üzletek tudatos megválasztásával.

Az OCU 65 spanyol város 1180 üzletét vizsgálta, köztük online boltokat is. A legnagyobb különbséget a fővárosban találták, ahol a legdrágább és a legolcsóbb üzletek között éves szinten 3529 euró (1,4 millió forint) lehet az eltérés. A legkevesebbet, 485 eurót (197 ezer forint) a Kasztília-La Manchában található, Cuencában lehet spórolni.

A legolcsóbb városnak Vigót és Ciudad Reált találták, a legdrágábbak között van Madrid mellett Barcelona és a Baleár-szigetek fővárosa, Palma.

Az OCU jelentésében a drágulás ellensúlyozására az élelmiszerek általános forgalmi adójának (áfa) átmeneti csökkentését szorgalmazza, valamint a rászoruló családok támogatását élelmiszer-utalvánnyal.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A globális élelmiszerárak változatlanok

Gyakorlatilag nem változtak az élelmiszerek világpiaci árai novemberben októberhez képest.

A KAP II. pillére szerinti vidéki együttműködések különböző formái

Az együttműködések támogatásának egyik általános célja az agrárium és a helyi közösségek tagjainak ösztönzése a közös cselekvésre és közös projektek megvalósítására. Tekintettel a magyar mezőgazdaság strukturális helyzetére, valamint a közeli és a távolabbi jövőben formálódó kihívásokra, a fenntartható mezőgazdaság megvalósulásában a gazdálkodói együttműködéseknek kiemelkedően fontos szerepe van.

Csökkent a kiskereskedelemben az élelmiszerek forgalma

Októberben 0,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt az egy évvel korábbihoz képest - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Elindult az idei téli szezonális ellenőrzés az élelmiszerláncban

Idén december 5-18. között rendelte el a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára. Az egész országra kiterjedő kéthetes ellenőrzéssorozat idején a szakemberek fokozott jelenléte várható az élelmiszerlánc minden területén.

Levesbetét száraztésztákkal is lehet pályázni a kiváló minősítésért

Újabb termékkör, a 8 tojásos levesbetét száraztészták gyártói és forgalmazói számára nyílt meg a lehetőség, hogy elnyerjék a KMÉ védjegy arany fokozatát. A Nébih által koordinált Termékmustra alapján 13 termék esetében igényelhetik a legjobbaknak járó elismerést.

Folyamatos a tűzifa szállítás a Szociális Tüzelőanyag Program keretében

Az energiaválság miatt idén még nagyobb a jelentősége a szociális tűzifaprogramnak, amely az 5.000 fő alatti településeken élő rászoruló családok részére nyújt segítséget. A program keretében 2374 településen mintegy 180-190 ezer rászoruló család kap a téli tüzelőjéhez segítséget. Ehhez a kormány 5 milliárd forint támogatást biztosít.

Fenntarthatóság az almatermesztésben

Hetven országból érkezett tizenhatezer látogatóval zárta háromnapos rendezvénysorozatát a 12. Interpoma kiállítás Bolzanóban. Négy év kihagyás után került sor a nemzetközi találkozóra, és rekordot döntött a külföldi érdeklődés.

Drágán adom a tojást

A fogyasztónak az az érdeke, hogy minőségi élelmiszert vehessen, a gazdálkodónak, hogy megéljen. A fogyasztó nem buta, csak tájékozatlan. Ezzel van dolga a kis, közepes, nagy, háztáji, mindenféle gazdáknak. Tájékoztatni kell a fogyasztót, megmutatni, mennyi munka van a gazdaságainkban, és mennyi érték!

A fügekaktusz minden porcikáját hasznosítják Szicíliában

A fügekaktusz termése ehető, és nemcsak eredeti termőhelyén, Mexikóban és Dél-Amerikában fogyasztják, hanem szerte a világon. Szicíliában is régóta termesztik, és a jó minőség, nagy méret érdekében speciális termesztéstechnológiát fejlesztettek ki. A térségben hagyományosan likőrt, lekvárt és fügesajtot is készítenek belőle, az utóbbi időben pedig aszalványt is.

A bagett karrierje

A francia bagett felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára.