Back to top

Az élet mindent újrafest

Előadásokkal egybekötött fajtabemutatót tartott Csólyospáloson a Plant Alliance Hungary. A családi vállalkozás több mint húsz éve foglalkozik egynyári növények szaporítóanyagának termesztésével és forgalmazásával, valamint vetőmagok és tálcás palánták értékesítésével.

 A rendezvényen a vállalkozás alapítójának, a tavaly decemberben tragikus hirtelenséggel elhunyt édesanya emléke előtt is tisztelegtek az egybegyűltek.

Hegedűs Erika fájó űrt hagyott maga után
Hegedűs Erika fájó űrt hagyott maga után
Nagy érdeklődés övezte a csólyospálosi Tóth család által szervezett szakmai fórumot, amelyet immár tizenharmadik alkalommal rendeztek meg. A következő szezon kihívásairól és fajtaújdonságairól egyaránt hasznos információkhoz juthatott a több mint kétszáz résztvevő.

Húsz év sok mérföldkővel

A vállalkozás kedves emlékei, és családi történetek felelevenítésével, elcsukló hangon emlékezett meg Tóth Laura az édesanyja munkásságáról. A kertészet fáradhatatlan motorja volt, Hegedűs Erika kitartása, elszántsága, szellemi útmutatása példa értékű hagyatékká vált. Az általa képviselt magas színvonal követendő minta, amelyet a férj, Tóth Rudolf mellett a két fiatal, Tóth Laura és Tóth Dominik visznek és őriznek tovább.

A Tóth Kertészetet Hegedűs Erika és férje alapította, először vágott szegfűt termesztettek, ám a 2000-es évek elején a belvíz miatt áttértek asztali termesztésre és cserepes muskátlival, balkonnövényekkel, mikulásvirággal kezdtek foglalkozni. Kezdetben a Selecta fajtáit termesztették.

A Hortus Hungaricus kertészeti kiállításon találkoztak első ízben Josef Fischerrel, aki magyarországi képviselőt keresett a német Fischer muskátlinemesítő cég számára.

Erika minden lelkesedésével és elszántságával azon dolgozott, hogy ezt a nagy kihívást jelentő lehetőséget ők kapják meg, és a siker nem maradt el, hamarosan kizárólagos hazai forgalmazói lettek a fajtáknak. A forgalmazáshoz 2004-ben megalapították a Plant Alliance Hungaryt.

A bemutatókertben szemléltetik az újdonságokat
A bemutatókertben szemléltetik az újdonságokat
Fotó: A Tóth család archívumából

A Fischer cég később a Syngenta tulajdonába került, ami hatalmas mérföldkő volt a vállalkozás életében. Számos külföldi tanulmányút következett, amelyek mind azt a célt szolgálták, hogy közvetlenül a nemesítő bemutatókertjében, első kézből kapott információkkal segítsék a hazai kertészek munkáját. Idővel aztán kisebb családi vállalkozásokkal és cégekkel is próbálták felvenni a kapcsolatot, részben azért, hogy az anyanövénytartást is megoldják. Így ismerkedtek meg az Endisch vállalattal, valamint az olasz Psenner nemesítőcéggel, amely a Proven Winners hálózat tagjaként kínál ter­mesztőbarát és a vevői igényeknek legjobban megfelelő, ellenálló muskátli- és balkonnövény-fajtákat. Ezeket az ígéretes újdonságokat a Plant Alliance már több mint öt éve forgalmazza.

A szülők rendszeresen látogatták a hazai és nemzetközi kiállításokat, így részt vettek a Hortifair és az IPM, valamint a Hortus Hungaricus kertészeti vásárokon, ahová rendszerint gyerekeik, Laura és Dominik is elkísérték őket.

Kezdetben szegfűt termesztettek
Kezdetben szegfűt termesztettek
Ők már kiskoruktól magukba szívták a növények és a szakma szeretetét, olyannyira, hogy 2016-tól Dominik, majd két év múlva Laura is bekapcsolódott a családi vállalkozás munkájába. Laura jelenleg a kereskedelmi tevékenységért, az irodai és marketingmunkákért felel, míg Dominik a vetőmag és a tálcás palánták értékesítését vezeti.

Elvárás volt a bemutató

A kertészet fajtabemutatója minden évben lenyűgöző látványt nyújt. A kert 2004-ben épült, ez ugyanis a Fischer cég elvárása volt, csakúgy, mint a szakmai események szervezése. Később tóval is kiegészült, a balkonnövények egy részét a tó körül és benne egy kis szigeten állítják ki. 2009-ben nagyobb méretű parkot építettek a kertészeten belül, amely mostanra szép dísze lett az előkertnek.

A bemutatót évről évre gondos tervezés előzi meg, és mindig egy adott témára építik.

Idén a kerti tó szigetén egy festőpaletta állt, ami azt szimbolizálta, hogy az élet átfest és újrafest mindent, de alkalmazkodnunk kell a körülményekhez, és a lehető legtöbbet és a legjobbat kihozni az új helyzetből. A partnerek megtekinthetik az újdonságokat, új fajtákat, és a kert egyúttal kitűnő lehetőséget teremt ahhoz, hogy az egyre szélsőségesebbé váló időjárási körülmények között tesztelhessék a már bevált növényeket is.

Széles, színes választék

Hegedűs Erika és családja 2019-ben a szaporítóanyag-kiállításon
Hegedűs Erika és családja 2019-ben a szaporítóanyag-kiállításon
A muskátli- és balkonnövény-szaporítóanyag sima dugványként érkezik meg Csólyospálosra, és a telephelyen pótmegvilágítással és klímaszabályozással felszerelt növényházakban gyökereztetik őket, míg a gyökeres muskátlik nagy része a Psenner és a PAC telephelyéről érkezik.

Igyekeznek a lehető legolcsóbb szaporítóanyagot, illetve a lehető legjobb minőségű árut kínálni.

Áraikba már eleve beépítik a licencdíjat, így az nem jelent külön meglepetést a kertészek számára. A következő szezonra több előnevelt áru termesztését tervezik, mert úgy gondolják, egyre nagyobb lesz rá az igény, hiszen ezzel az árutípussal a kertészek csökkenthetik a fűtésköltségeiket. A 9 vagy 12 centiméteres cserépben előnevelt muskátlik és balkonnövények mellett 14 centiméteres cserépben nevelt kész növényeket is árulnak majd. A főszezonban minden második hétre rendelhetők a növények a 2. naptári héttől a 12. hétig, így minden vásárlót gyorsan és költséghatékonyan tudnak kiszolgálni. Vegyes színű tálcákat is kínálnak, hogy a kertészek bővítsék a választékukat. A virágvetőmag-kínálatuk a Pan American Seed és a Syngenta Flowers fajtáiból áll. Újdonság, hogy tálcás magvetéseket is kínálnak, mivel egyre nagyobb igény mutatkozik a lehető legkevesebb termesztési kockázattal járó, gyorsan készre nevelhető kultúrákra.

Ígéretes jövő

Tóth Dominik a fajták magvetésének és csíráztatásának tapasztalatairól számolt be. A cég 2006-ban kezdett vetőmagot forgalmazni, és hamar kiderült, mekkora lehetőség van a magvetésben és a tálcás palánták nevelésében is, ráadásul akkor még ez Magyarországon kevésbé ismert ágazat volt.

Választékbővítés gyanánt 2012-ben a Beekenkamp céggel is partneri kapcsolatot kötöttek, tőlük jellemzően tálcás palántát rendelnek.

Thomas és Robert Psenner társaságában 2013-ban az IPM-en
Thomas és Robert Psenner társaságában 2013-ban az IPM-en
Négy évvel ezelőtt állították üzembe az első félautomata magvetőgépet a kertészetükben. Ehhez kialakítottak egy csíráztatókamrát is, pótmegvilágítással, illetve automata öntözőrendszerrel. Idén 50%-os támogatottsággal pályázatot nyertek egy automata magvetőgépre, illetve egy árapály-rendszerű öntöző kiépítésére, ami a jövőben komoly segítséget jelent majd a kisebb cserepes kultúrákban, a magvetésben, valamint az előnevelt növények termesztésében. Mint mondta, kisebb költséggel hatékonyabban tudnak majd dolgozni, a precíz magvetésnek köszönhetően pedig a növények minősége is javulni fog. Jelenleg a Pan American Seed és a Syngenta Seeds vetőmagjait forgalmazzák.

Az alkotó kertész

Tóth Laura egyik előadásában úgy fogalmazott, minden válság ajándék az alkotó embernek. Emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány időszakának válsága egyben lehetőség is volt. Az alkotó kertész feladata akkor is és most is az, hogy fenntartsa a vágyat a szép növények iránt, a megnövekedett érdeklődést megragadva támogassa az értékesítést az egyes generációk igényeire szabott marketinggel. Azonban figyelni kell a piaci elvárásokra, és fontos, hogy a szélsőséges klímát jól viselő fajok mind nagyobb részt kapjanak a kínálatban. Ismét válságról beszélhetünk, mondta, hiszen minden költség növekszik, és azokat már nem lehet érvényesíteni a termék árában, a végfelhasználó a lélektani határ felett már nem fog virágot vásárolni. Vélhetően kevesebb vagy kisebb növényt fognak az emberek választani, de elképzelhető, hogy a tartósabb fajok, például a virágzó évelők felé fordul a figyelem, hangsúlyozta Tóth Laura.

Az újdonságok közül Tóth Dominik kiemelte az Impatiens Beacon-sorozatatot, amely peronoszpórarezisztenciája miatt hamar népszerű lett, a betegség sem a csíráztatás, sem a növénynevelés alatt nem okozott gondot.

A Begonia semperflorens Hula sorozat dús hajtásrendszerű, terülő habitusú begónia, ennek köszönhetően rengeteg virágot hoz, inkább ámpolnákba vagy függesztett kosarakba ajánlott ültetni, ott mutat a legjobban.

Bolzanóba is szerveztek tanulmányutat, legutóbb idén júliusban
Bolzanóba is szerveztek tanulmányutat, legutóbb idén júliusban
A Hula a legkoraibb virágzású begónia-fajtasor. A Begonia hybrida Dragon Wing sorozat fehér színű fajtával bővült. A Coleus Premium Sun naptűrő díszcsalánfajtasor, de emellett a félárnyékos és az árnyékos helyeket is kedveli. Új színe a Ruby Heart. A Catharanthus Tattoo sorozat nagyon különleges színekkel rendelkezik, újdonság az új narancs színváltozat, az Orange. A Catharanthus Titan sorozat új tagja, a Cranberry szintén izgalmas színű virágokkal rendelkezik. Ez a fajta nagyon magas, 95-96%-os csírázási arányt mutat, illetve a palántanevelés során is nagyon egységes állományt alkot, önállóan, összeültetve, vagy akár parkokban is lehet alkalmazni. Nagyon jól tűri a meleget, gyakran ajánlják a megváltozott időjárásunkhoz.

Tóth Dominik kiemelte az évelő növényeket is, amelyek az utóbbi években egyre népszerűbbekké váltak, mivel termesztésük a megváltozott helyzetben energiatakarékosabbnak bizonyult.

Természetesen az évelők tenyészideje hosszabb, viszont megfelelő időzítéssel költséghatékonnyá lehet tenni a ter­mesz­tést.

Mindig is igyekeztek fenntartani a vágyat a szép növények iránt
Mindig is igyekeztek fenntartani a vágyat a szép növények iránt
Felhívta a figyelmet a fűszernövényekre is, mivel a keresletük folyamatosan nő. A Plant Alliance is bővítette szortimentjét, és nagy választékot kínál akár városi környezetben, kisebb balkonládákban, erkélyeken vagy ablakpárkányokon is termeszthető fűszernövényekből. Fontos szempont az is, hogy fűszernövényekre egész évben van kereslet, és noha a téli hónapokban csak fűtéssel termeszthetők, a jó értékesítési lehetőségek miatt érdemes beilleszteni őket a meglévő technológiába.

Tóth Laura és Tóth Dominik összefoglalása után Thomas Psenner a Psenner cég újdonságait mutatta be; Fixler László, a marketingstratégiák kidolgo­zására szakosodott Qualiforum igazgatója a tervezés fontosságára hívta fel a figyelmet előadásában; Aradi László, a Pindstrup Mosebrug magyarországi képviselője a tőzeg jelenéről és jövőjéről szólt; Mágori Tibor pedig a Prenor Kft./ICL képviseletében az árvácska táp­­anyag-utánpótlását részletezte. Az előadásokra a következő lapszámokban bővebben visszatérünk.

A festőtábla idén azt szimbolizálta, hogy az élet sokszor váratlanul átszínezi az elképzeléseket
A festőtábla idén azt szimbolizálta, hogy az élet sokszor váratlanul átszínezi az elképzeléseket

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2022/39 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ki fog sárgarépát tárolni?

Sárgarépa-termesztőknek szerveztek találkozót Zsombón, a Bálint család gazdaságában a Nunhems Hungary Kft., a BASF Hungaria Kft., a Seedplus Kft., a Koppert Hungária Kft., valamint a Carmeuse Hungária Kft. képviselői. A területbejáráson számos kérdés szóba került, a termesztett fajták, technológiai módszerek és termesztést segítő anyagok ismertetése mellett a kereskedelmi helyzetet is elemezték az előadók és a vendégek.

Törökországban is termálvízzel fűtenek

Miközben Európa-szerte sorra leállnak télre a zöldséghajtató üzemek a magas gázárak miatt, egyre több paradicsom érkezik Törökországból, mondta Fatih Kördemirci, a Kurt Group munkatársa.

Zöldfelületek - Egy falatnyi természet

Ahogy a Kertészet és Szőlészet korábbi lapszámában már beszámoltunk róla, a Magyarország Zöld Városa díj első helyezettje 2022-ben a Budapest 13. kerületében megépült Vizafogó Park lett. A tervezés projektvezetőjét, Ripszám Eszter tájépítészt kérdeztük azokról a tervezési szempontokról, melyek segítették őket az ökologikus szemléletű új közterületi park létrejöttében.

Tulipánünnep és ingyen tulipán

A tulipán hazájában külön ünnepnapot szánnak a tavasz egyik legnépszerűbb virágjának. Január harmadik szombatján virágtengerré változik Amszterdam egyik híres, múzeumok ölelésében fekvő tere, hogy örömöt csempésszenek az emberek életébe.

GaLaBau 2022

A zöldfelületek és a szabad terek tervezésének, építésének, karbantartásának teljes körét lefedi Európa egyik legrangosabb szakkiállítása, a GaLaBau. A Magyar Kertépítők Országos Szövetsége által, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetével, a Magyar Tájépítészek Szövetségével és a Magyar Faápolók Egyesületével közösen szervezett őszi tanulmányúton részt vevő szakemberek a nürnbergi szakkiállítást is megtekintették.

Változóban a globális tőzeg kereskedelem

A tőzegtermékek - legyen szó kiváló minőségű adalékanyagokat tartalmazó közegekről vagy hobbi célú, otthoni felhasználásra gyártott keverékekről – a fő alapanyag energia- és üzemanyag-igényes kitermelése és gyártása miatt nagyon kitettek az utóbbi hónapok árrobbanásának.

Ön mennyit tud a klímaváltozásról? - Tesztelheti, továbbjutna-e a középiskolások versenyén

Bárki kitöltheti azt a tesztet, amellyel 611 középiskolás csapat birkózott meg a Magyar Tudományos Akadémia Alumni Programjában szervezett, októberben indult tanulmányi versenyen. A második fordulóba 80%-os teljesítménnyel lehetett továbbjutni, ami 152 csapatnak sikerült.

Turbóenergia az agy számára

A táplálkozási szakemberek szerint van egy kombináció, ami olyan, mint egy turbófeltöltés az agy számára.

A spenót vesekőképző hatása tejjel kivédhető

A spenót sok gyerek „nemszeretem” növénye, ám rengeteg előnyös tulajdonsága van. Klorofillja ipari és gyógyászati alapanyag. Ami pedig nem előnyös, az is kis trükkel kivédhető… Klorofillja jó antioxidáns, és egy másik hatóanyaga a pihentető alvást segíti.

Adventi kertajánló

A korai sötétedéshez igazított nyitvatartási idővel, de számos hazai botanikus kert és arborétum tart nyitva a téli hónapokban. Sőt, programokkal is több helyen készülnek, ezekből válogattunk.