0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A hazai alma hazai piacra kerül

Almafogyasztást ösztönző kampányt indított az Agrármarketing Centrum, ezzel már hatodik éve népszerűsítve a zöldség- és gyümölcsfogyasztást. Az eseményen alma egészséges volta mellett az aszály miatti almatermés mennyiségére is felhívták a figyelmet, ami bár ellátja a hazai fogyasztási igényeket, ugyanakkor az ipari felhasználású alma termésmennyisége idén jelentősen lecsökkent.

A kampány megnyitóján Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár elmondta, Magyarországon mintegy 23 ezer hektár jelenleg az alma termőterülete, ami az utóbbi évtizedekben drasztikusan lezsugorodott.

A magyar alma elsősorban a hazai piacra kerül, de ahhoz, hogy ez továbbra is így maradhasson, támogatásra van szüksége az almatermesztőknek – emelte ki az államtitkár.

Ennek érdekében biztosítani kell a termésbiztonságot különféle technológiai, jégkármérséklő és öntözőeszközökkel, amit az Agrárminisztérium pályázatok keretében meghirdetett a termelők részére.

Takács Ferenc, a FruitVeB alelnöke kiemelte: az almatermesztés kihalófélben van. A ’80-as években a harmadik legjobb volument érte el az ország Európában, ezzel szemben mindössze félmillió tonna az idei termésátlag, ami az utóbbi évtizedben rekord alacsonynak mondható – utalva ezzel az aszályra. Ez főként az ipari felhasználásra termesztett almára vonatkozik, az új fajtáknak hála, étkezési almából elegendő termés keletkezett.  

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője kihangsúlyozta, a 2016 óta működő zöldség- és gyümölcsfogyasztást ösztönző kampány évről évre egyre innovatívabb megoldásokkal járul hozzá ezeknek az élelmiszereknek a népszerűsítésére. Kiemelte továbbá az almafogyasztás szervezetre gyakorolt pozitív hatásait, valamint fontosnak tartotta a gyümölcsfogyasztás hazai szemléletformálását megemlíteni, ami az egészséges táplálkozás tendenciózusságának köszönhetően egyre kedvezőbb a fogyasztók körében.     

Forrás: magyarmezogazdasag.hu