Back to top

Haszon, hobbi, közösség: galambászat Gyomaendrődön

Míg régebben elterjedt szokás volt a gyermekágyas anyáknak és a beteg gyerekeknek galamblevest adni, mára elenyészően kevesen fogyasztják ezt a könnyű, de magas tápértékű élelmiszert.

Az értékelés sorrendje: összebnyomás, testmagasság, testforma, fej, szem, csőr, mell, szárny és farok, szín és rajz
Az értékelés sorrendje: összebnyomás, testmagasság, testforma, fej, szem, csőr, mell, szárny és farok, szín és rajz
Fotó: Medgyesi Milán

Az utóbbi években azonban újra kezdjük felfedezni a galamb- és a nyúlhús értékeit. A termékek megjelentek a piacokon, boltokban, éttermek kínálatában is – mondta Nagy István agrárminiszter, aki jubileumi galambkiállítást nyitott meg a Békés megyei Gyomaendrődön november 12-én.

A rendezvény résztvevői ugyanis három évfordulót is ünnepeltek. 140 évvel ezelőtt, 1882-ben alakult meg a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségének jogelődje, 70 éve, 1852-ben jött létre a gyomai és az endrődi galambászegyesület, és 40 évvel ezelőtt, 1982-ben egyesült a két település, amellyel egy időben a területükön működő három egyesület is integrálódott.

Nagy István Kopcsek Lászlóval, az Magyar Autosex Tyúkgalamb Fajtaklub vezetőjével és helyi tenyésztőkkel beszélget
Nagy István Kopcsek Lászlóval, az Magyar Autosex Tyúkgalamb Fajtaklub vezetőjével és helyi tenyésztőkkel beszélget
Fotó: Medgyesi Milán
A gyomaendrődi területi kiállítást közösen szervezték a king-, texán-, strasszer-, valamint a magyar autosex tyúkgalambok tartói és tenyésztői – mondta el a megnyitón Knapcsek Lajos, a helyi, 243. számú egyesület elnöke. Hozzátette: mindenki nagyon várta már a személyes találkozás lehetőségét, hiszen az elmúlt két évben nem lehetett megrendezni a hagyományos kisállat-kiállítást a COVID, illetve a madárinfluenza veszélyei, korlátozásai miatt.

„Hiszem, hogy a szakmaiság, a tenyésztés és az elért eredmények mellett nagyon fontos az emberi kapcsolatok ápolása is” – fogalmazott az elnök, és gondolatához Nagy István is csatlakozott, mondván: a galambtenyésztés és tartás gazdasági tevékenység, hagyományápolás, hobbi és nagyon komoly közösségépítő ereje is van.

A legszebb "öreg hölgy". Nehéz elhinni annak, aki nem látta, de a kiállítási galambok úgy pózolnak, akár a modellek. Megtanulták, hogy az ember, aki nap mint nap foglalkozik velük, értékeli ezt
A legszebb "öreg hölgy". Nehéz elhinni annak, aki nem látta, de a kiállítási galambok úgy pózolnak, akár a modellek. Megtanulták, hogy az ember, aki nap mint nap foglalkozik velük, értékeli ezt
Fotó: Medgyesi Milán
A tárcavezető rámutatott, a galamb- és a nyúlhús kiváló beltartalmi értékű, egészséges élelmiszerforrás. A tenyésztés hozzájárul a genetikai erőforrások és a biológiai sokféleség megőrzéséhez. A Kárpát-medencében kialakult állat- és növényfajtáink jelentős részét sikerült megőrizni, amely nemcsak a múltunk, de a jövőnk miatt is rendkívül fontos.

Az agrártárca támogatást nyújt a haszongalamb vásárlásához, amit a tenyésztők 2019 óta igényelhetnek. Eddig 117 millió forint segítette a tevékenységüket ebben a formában.

A városban nagy hagyománya van a galambkiállításoknak, de erre most három évet kellett várni
A városban nagy hagyománya van a galambkiállításoknak, de erre most három évet kellett várni
Fotó: Medgyesi Milán
A több száz kiállított galamb között a Gyomán kitenyésztett és a Békés Megyei Értéktárba is felvett magyar autosex tyúkgalambok legszebb példányait is megcsodálhatta a kétnapos bemutató és fajtaverseny közönsége.

A húshasznú – vagyis húsáért tartott – fajta kitenyésztését 1965-ben, Gyomán kezdte el Forgács József aranykoszorús tenyésztő, kitartó és figyelmes munkával, hat galambfajta tudatos keresztezésével. Hogy az új fajtát az országos tenyésztői szövetség is hivatalosan elfogadja, széles tenyésztői bázissal, több éven keresztül kiállította. Ezzel bizonyította ugyanis, hogy a fajtajelölt utódai is megfelelő fajtatisztaságot és fajtajelleget képviselnek.

Nagy István oklevéllel köszönti a gyomaendrődi galamtenyésztők jubiláló szervezetét. Atz elismerést Knapcsek Lajos elnök veszi át
Nagy István oklevéllel köszönti a gyomaendrődi galamtenyésztők jubiláló szervezetét. Atz elismerést Knapcsek Lajos elnök veszi át
Fotó: Medgyesi Milán
Az elnevezés – autosex - onnan ered, hogy már a keléskor megállapítható a fióka neme. A város és a térség jellegzetes haszonállataként a gyomaendrődi és a Békés megyei értéktárba is felvételt nyert a fajta, amit a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők 243. számú egyesülete és a Magyar Autosex Tyúkgalamb Tenyésztők Fajtaklubja gondoz.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szigorúan fogják ellenőrizni az Ukrajnából érkező gabonákat

A magyar kormány megvédi a magyar termelőket Brüsszel tétlenségével szemben, ezért szigorú minőségi és élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzést rendel el hazánk az Ukrajnából érkező gabonák esetében - közölte Nagy István agrárminiszter.

Módosult a „148-as” rendelet

Tavaly augusztusban merült ki az egyes állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére irányuló, nemzeti költségvetésből finanszírozott, az állattartó ágazatokat segítő támogatási keret. A „148-asként” ismert jogszabályt év végén, decemberben módosította a szaktárca az állatbetegségek elleni védekezés segítése és a hazai állatállományok kedvező egészségügyi státuszának megőrzése érdekében, így idén január 1-jétől, megújult tartalommal, újra elérhető a támogatás.

Erdészeti és vadgazdálkodási kérdésekről tárgyalt a magyar és a szlovén agrárminiszter

Magyarország és Szlovénia kölcsönösen előnyös együttműködésre törekszik az erdőgazdálkodás, a vadgazdálkodás területén, továbbá a két ország egyaránt fontosnak tartja az állategészségügyi megelőző lépések összehangolását - jelentette ki Nagy István agrárminiszter szombaton a Vas megyei Felsőszölnökön, ahol megbeszélést folytatott Irena Sinko szlovén mezőgazdasági, erdészeti és élelmezési miniszterrel.

Az újrahasznosított műanyag művészete

Szobrot állítottak az újrahasznosított műanyagnak. A szobor mi másból is készülhetett volna, mint újrahasznosított műanyagból. A különleges művészeti alkotással a Desch cég a műanyag újszerű értelmezésére szeretné felhívni a figyelmet.

Kárpátaljai gazdákat támogat a FAO partnerség az Európai Unió finanszírozásában

Vidéki háztartások, mezőgazdasági kistermelők és mezőgazdasági kisvállalkozások részesülnek az Európai Unió (EU) által finanszírozott és az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által megvalósított, 15,5 millió dolláros (5,58 milliárd Ft-os) projektből, amelynek célja a mezőgazdasági, halászati és erdészeti értékláncok erősítése, a háborús körülményekhez való igazodása.

Mezőgazdasági pályázatfigyelő - 5. hét

Február 1-től 28-ig nyújtható be a csatlakozási kérelem a Mezőgazdasági Krízisbiztosítási Rendszerhez (MKR).

Új szabályokra kell odafigyelnie a gazdálkodóknak a támogatások érdekében

Az uniós előírásoknak megfelelően a korábbiakhoz képest jelentősebb szerepet kapott az új Közös Agrárpolitikában (KAP) a fenntarthatóság, ugyanakkor a magyar kormány a nemzeti társfinanszírozás mértékének emelésével arra törekedett, hogy egyensúlyba kerüljenek a környezeti és versenyképességi szempontok – jelezte előadásában Feldman Zsolt csütörtökön, a Komáromban tartott fórumon.

Közel 110 ezer gazdálkodónak kell megújítania az egységes kérelem beadásához szükséges meghatalmazást

Minden évben az egységes kérelmek mintegy 70 százalékát, megközelítőleg 108 ezer kérelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászainak közreműködésével nyújtják be a gazdálkodók. Idén a jogszabályi változások és az elektronikus közigazgatási rendszer fejlesztése miatt meg kell újítani az ehhez szükséges meghatalmazásokat.

Kiemelten fontos hazánk vizes élőhelyeinek védelme

A vizes élőhelyek védelmének érdekében 1971. február 2-án Iránban írták alá a Ramsari Egyezményt, hazánk 1979-es csatlakozása óta már az ország 2,6 %-a, 29 vizes élőhely, több mint 240 ezer hektáron képezi részét - jelentette ki Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a Vizes Élőhelyek Világnapja alkalmából, Dömsödön.

Válságálló családi gazdaságok

A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros Szervezet 32 éves múltra tekint vissza. Időnként nehéz volt fennmaradnia, mert nincs normatív támogatás a román kormány részéről, egyetlen szakmai szervezet felé sem. Önerőből próbálják fenntartani magukat – tudtuk meg Fazakas Miklós elnöktől.