A kolóniák népességének fluktuációja egy elfogadott jellemző a méhészetben, ami a családok természetes öregedését és pusztulását jelzi. Azonban az elmúlt évtizedben az Amerikai Egyesült Államok méhészei óriási veszteségekről számoltak be, aminek következtében a szokásosnál is több családot kellett pótolniuk annak érdekében, hogy fenn tudják tartani tevékenységüket – írja a Phys.org. Az e mögött álló okok felderítéséhez a kutatók elsősorban a környezeti stresszorokra, betegségekre, parazitákra, növényvédő szerek okozta mérgezésekre, és a tápanyagbevitelre koncentráltak.
A Scientific Reports című szaklapban megjelent tanulmány azonban
„Még azelőtt kiemeljük a családokból a méheket, mielőtt kifejlődnének, úgyhogy az élettartamukat csökkentő tényező még ez előtt hat rájuk.” – mondta Anthony Nearman, a Rovartudományi Kar doktorandusz hallgatója, a tanulmány vezető szerzője. „Ezzel került a képbe a genetikai háttér. Ha ez az elmélet megállja a helyét, akkor máris van egy lehetséges megoldás. Ha képesek vagyunk elkülöníteni a genetikai okokat, akkor hosszabb életű méheket tenyészthetünk ki.”
Nearmen akkor figyelt fel először a rövidebb élettartamra, amikor Dennis van Engelsdorp entomológus egyetemi docenssel együtt standardizált protokoll szerint neveltek mézelő méheket a laborban egy tanulmányhoz. Korábbi tanulmányok alapján gyűjtöttek álcákat mézelő méhek kaptáraiból, amikor azok elérték a megfelelő kort, ami a kifejlődés előtti 24 óra. A begyűjtött példányok egy inkubátorba kerültek, ahol kifejlődhettek, majd speciális ketrecekbe kerültek.
Nearman kiértékelte annak hatását, hogy a zárkákban tartott méhek étrendjét cukros víz helyett sima vízre cserélték, ami jobban hasonlít a természetes körülményeikre.
Azonban az étrendtől függetlenül a méhek medián életkora feleannyi volt, mint az 1970-es években végzett kísérletekben részt vevő méheké: 17,7 nap ma, míg 34,3 nap ötven éve.
Az eredmények miatt több laboratóriumi tanulmányt is előástak.
Nearman szerint a különös az, hogy csak 2000-es években hoztak létre protokollt a méhek laboratóriumi nevelésére, ami alapján azt várnánk, hogy a lehető legjobb ellátást kapják a rovarok, így tovább élnek. Azonban a tanulmányokból nem ez derült ki: a halálozási arány megduplázódott 50 év alatt.
Amikor a tudósok lemodellezték az 50 százalékos élethossz csökkenést egy méhészetre, ahol évente pusztulnak el a családok és pótolni kell őket, akkor 33 százalék körüli veszteséget mutattak ki.
Nearman és van Engelsdorp hozzátették, hogy elképzelhető, hogy az általuk laborban nevelt méhek valamilyen alacsony szintű vírusfertőzésnek vagy növényvédőszer-expozíciónak lehettek kitéve lárva korukban, amíg még a kaptárban voltak és a dolgozók etették őket. Azonban a kifejlődő egyedek nem mutattak semmilyen tünetet, ami ezt megerősítené, míg a rövid élettartammal összefüggő genetikus okokat más rovaroknál, például ecetmuslicáknál bizonyították már.
A következő lépés a kutatók számára, hogy összevessék a mézelő méhek élethosszában bekövetkező változások trendjét az USA-ban és más országokban is. Ha sikerül az élettartam közötti különbségeket kimutatni, akkor lehetséges lesz elkülöníteni és összehasonlítani az ehhez vezető okokat, például a genetikát, a növényvédő szereket vagy bizonyos vírusok jelenlétét a helyi méhpopulációkon belül.