0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Gyógyszerszámba menő ízélmény

„A chili nem csupán csodálatos ízélményt nyújt, hanem a sok tévhit ellenére – bár természetesen mérsékletes fogyasztással – egyfajta gyógyszer is” – vallja Nagy Gergő celldömölki kistermelő. A fiatalember hat esztendeje döntött úgy, hogy Chilidise márkanéven elkezdi forgalmazni chilis termékeit. Mint elmondta, a legtöbb munkát ő maga végzi, de a családja is be-besegít.

– Eredetileg palántaneveléssel foglalkoztunk, és egyszer csak észre vettük, hogy egyre több chilimagot vásárolunk a megrendelések kielégítésére – idézte fel a kezdeteket. – Természetesen meg-megmaradtak palánták, amik termést is hoztak. Nem tudtuk mindet családi körben elfogyasztani, és ebből jött az ötlet, hogy fel kellene dolgozni a maradékot. Így történt, és hamar kiderült, hogy jócskán van igény chilitermékekre. Várható volt, hiszen Magyarországon már tíz-tizenkét évvel ezelőtt betört a köztudatba a csili.

Egyre többen termelték, és elkezdtek őrleményeket, szószokat, savanyúságokat készíteni belőle.

Visszatérve Chilidise elindulásához: a kezdeti sikerek után nagy kedvet kaptam a chilis termékek előállításához, láttam benne fantáziát, jövőt. A palántázás mellett először csak egy-két fajtát készítettem, aztán ahogy a piac kívánta, mindig többféle termék lett, egyre többféle ízben és erősségben. Ez a két tényező határozza meg a chilitermékeket. Persze sokat kísérleteztem a receptekkel. Készültek enyhe és nagyon erős szószok, őrlemények és savanyúságok, és az is sok munkát igényelt, hogy kitapasztaljuk, melyik chilihez melyik gyümölcs illik – lehetőleg olyan, amit már termelünk a kertünkben.

Azért tudni kell, hogy a chili és a hazánkban hagyományos erős paprika alapvetően különböznek egymástól. Előbbiek trópusiasak, amitől jellegzetes illatuk, ízük van. Teljesen mások, mint a magyar erős paprikák, amik egyszerűbbek, és az elkészítésük nem igényel sok kísérletezést. Tulajdonképpen csak megőrlik, sózzák és kész is van.

Nagyon finom és ízletes, de mi túl akartunk lépni ezen az újszerű csilitermékeinkkel.

A chili elsősorban a trópusi vagy szubtrópusi égövön termesztett csípős paprikafajták összefoglaló neve. Egyesek a cserjés, mások a közönséges bogyós vagy a kínai paprikafajok változatai. Például a Cayenne-bors, ami sok csípős fűszerkeverék meghatározó alkotóeleme, valójában chiliféle. Magyarországon egy apró termetű változatát díszpaprikaként termesztik.

– A termékek készítése előtt alaposan utánanéztem ennek a paprikafélének, amit a világ sok helyén nagyon kedvelnek. A chilinek ezernyi fajtája és formája létezik, különböző színekben és erősségben. Sok a Kárpát-medencében termesztetteknél jóval erősebb, csípősebb, maróbb ízű paprikaféle. Sok helyen úgy használják mártásokban, salátákban, sertés-, marha- és birkasültekben, tojásos vagy sajtos ételekhez, valamint grillezett húsokhoz, mint mi a zöldpaprikát. Az általában téglavörös termést megőrlik, és a port önmagában is használják főzelékek, mártások, halételek, sült húsok, rizsköretek, sajtos és tojásos tálak, savanyúságok készítéséhez, de többnyire keverik más fűszerekkel.

Nagy Gergő azt mondja, a magyarok szeretik az erőset, ennek ellenére még nem annyira ismerik a chilit.

– Tapasztalataim alapján jelenleg inkább az ország középső és keleti felében keresik a készítményeket, de persze kezd elterjedni Nyugat-Magyarországon is. Egy­re többen megkedvelik, fogyasztják. Ez nemcsak azért fontos, mert a chili finom, hanem mert egészséges is. Soroljam a történelmi chili használatokat? Nos, a maják például úgy tartották, hogy a csípős paprika megszünteti a hasmenést, a görcsöket és a fogínyvérzést. Az aztékok átpasszírozták, és a paprikapéppel meghúzódott izmaikat, törött végtagjaikat borogatták. Indiában, Afrikában és Mexikóban nagy hagyománya van a fogyasztásának. Ezeken a helyeken elsősorban emésztést serkentő hatása miatt kedvelik, és ma már kutatások bizonyítják, hogy nem alaptalanul, mivel fokozza a nyál és a gyomornedvek elválasztását, melyek az étel lebontását teszik lehetővé.

A chili csípősségét meghatározó fő hatóanyag a kapszaicin.

Rendszeres fogyasztása serkenti az emésztést, megóvja a gyomor nyálkahártyáját az alkohol, illetve különféle savak károsító hatásától. Akik szeretik a csípős, fűszeres ételeket, ugyanakkor fogyókúrázni is szeretnének, kihasználhatják átmeneti anyagcsere-gyorsító tulajdonságát. Kutatók mutattak rá, hogy az erős fűszerezés növelheti a fogyókúra eredményességét, a felgyorsult anyagcsere során ugyanis a szervezet többet éget el a zsírraktárakból. A népi orvoslás hagyományai szerint a paprikából, vagy paprikából és más növényekből együtt, különféle szesszel készült kivonatokat külsőleg reumás bántalmak kezelésére használják. Kismértékben fertőtlenítő hatású, enyhíti a torokgyulladást, és jót tesz az eldugult orrnak. Köptető hatású anyagokat is tartalmaz. Fertőtlenítő hatásának köszönhetően megelőzhetjük vele az influenzát, vagy ha mégis megbetegszünk, kiaknázhatjuk izzasztó, torokfájást enyhítő tulajdonságait.

Megfázásos izomfájdalmaknál külsőleg, bedörzsöléssel érhetünk el javulást.

Elűzi az álmosságot és felfrissít. Mivel javítja a keringést, ezáltal emeli a vérnyomást, alacsony vérnyomásúak számára kedvező lehet fogyasztása. A helyi vérkeringést is fokozza, ezért alkoholos kivonata hajhullást megelőző szerként is bevált. Sokan – a megfelelő információk nélkül – úgy vélik, hogy az erőssége miatt rongálja a gyomrot, a bélfalat, de ez tévhit, nem igaz. Azt mondom, hogy bár biztosan van, aki nem bírja az erőset – mint mindenben – a chili fogyasztásában is mértékletességet kell tartani. Sok-sok pozitív hatása van, és a saját tapasztalataim alapján nyugodtan hozzátehetem, hogy némi függőséget okoz. Ha elfogy, az ember vágyik utána, egyszerűen hiányzik. Az étcsokihoz hasonlóan egyfajta boldogsághormonként működik, az pedig, hogy ízélményt jelent, nem kétséges.

A Chilidise termékcsalád évről évre bővül. Ez Nagy Gergő cégfilozófiájának a része.

– Ahhoz képest, hogy kezdetben még nem készítettem túl sokféle chilit, és persze a mennyiség sem volt hatalmas, manapság körülbelül megtízszereztem a mennyiséget, az üvegszámot a hat esztendővel ezelőttihez képest.

A csomagolásra is nagy gondot fordítok, mert azt vallom, hogy a kiváló, minőségű tartalomhoz szükség van a vonzó – esetemben fiatalos – külsőre, dizájnra is. A kísérletezések folyamatosak, mindig találok olyan variációt, ízesítést, ami finom és eladható. Tény: mindig figyelni kell a piac igényeire, de ez gyorsan kiderül. A filozófiám az, hogy minden évben kijövök új termékekkel, idén például csípős ketchup és magyaros szósz jelentette az újdonságot. Jövőre barbecue chiliszósszal örvendeztetem meg a vásárlókat. A variációk száma végtelennek mondható, hiszen mindenből lehet különböző ízű és erősségű szószt, savanyúságot vagy őrleményt készíteni. Vagyis mindig van hová fejlődni. Sok minden pozitívuma mellett ez is a chili egyik vonzereje.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság